KELLER LÁSZLÓ (pénzügyminisztériumi államtitkár): Köszönöm szépen, nagyon kedves, elnök úr. Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Népszavazás azért lesz, mert Orbán Viktor, az ellenzék vezére nem tudja megemészteni, hogy 2002-ben és 2006-ban elveszítette az országgyűlési választásokat, és nem tud kormányozni. Most keresi azt a módot, hogyan lehetne elhitetni az emberekkel, hogy ő kormányfőként vissza tud térni a hatalomba. Ezért lesz népszavazás, képviselő úr. Azt gondoltam, hogy ön tárgyszerűen a nyugdíjasok helyzetéről fog beszélni napirend előtt. Nem arról beszélt. Indulatosan összehordott mindenfélét, csak éppen a nyugdíjasok helyzetéről nem szólt.
Engedje meg, hogy most én is a nyugdíjasokhoz szóljak, és a nyugdíjasok helyzetéről beszéljek. Arról, hogy 2008. január 1-jétől megvalósult az 5 százalékos nyugdíjemelés (Dr. Aszódi Pál: Törvény van rá!), méghozzá olyan körülmények között, hogy a nettó átlagkereset-emelkedés 5,2 százalék, a várható fogyasztóiár-növekedés pedig 4,8 százalék volt. Mit jelent az 5 százalékos nyugdíjemelés? 2,8 millió nyugdíjas számára átlagosan 3600 forintos emelést biztosít. Az emelés után az egy főre jutó átlagos ellátásuk 78 630 forint/fő, és ha csak a saját jogú nyugellátásban részesülők nyugdíját tekintjük - két és fél millióan vannak olyanok, akik saját jogú nyugellátásban részesülnek -, ott az egy főre jutó átlagos ellátás 81 920 forint/fő a januári emelés után.
Összehasonlításul szeretném tájékoztatásul elmondani, hogy a KSH 2007-re vonatkozó adatközlése szerint az országos nettó átlagkereset 114 100 forint volt, így a nyugdíjak helyettesítési rátája megközelíti a 70 százalékot, ami nemzetközi összehasonlításban is megfelelő színvonalat jelent. Arról persze lehet vitát folytatni, hogy vajon miért ilyen alacsony az egy főre jutó átlagkereset, de akkor végig kell gondolni, hogy az elmúlt évek, az elmúlt 18 év során azt a gazdasági teljesítményt nyújtja-e az ország, amivel megpróbáljuk összehasonlítani a gazdasági teljesítményünket. (Dr. Aszódi Pál: Miért kap 1 millió 400 ezer nyugdíjas 60 ezer alatt? Erről beszéljen!) Nyugodjon meg, képviselő úr, vagy kérjen szót!
A kormány az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is folytatja a 2005-ben elfogadott korrekciós célú nyugdíjemelést, ami 2008-ban az 1991-1996 közötti saját jogú megállapítások emelésére irányul. Az emelés mértéke 4 százalék, ami hosszú szolgálati idő függvényében további maximum 10 százalékkal növekedhet. Az érintett létszám 695 ezer fő. Még egyszer mondom: 695 ezer fő! Ez tehát a nyugdíjas-társadalomnak nem egy szűk rétege. Az emelés átlagos összege 4600 forint/fő/hó. Ennek az éves kiadása egyébként 42 milliárd forint.
Azt is szeretném elmondani a nyugdíjasoknak, ha már ön nem mondta el, hogy márciusban aktuális a 13. havi nyugdíj első felének a kifizetése, amire már felkészült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, és a szokásos nyugdíj-kifizetési napon kézbesítik a nyugdíjasok számára. Ez az emelt nyugdíj egyhavi összegének az első fele, ezzel 100 milliárd forint kerül a nyugdíjasokhoz a közeli napokban. (Dr. Aszódi Pál: Ötvenöt hónapig ebből se fizettek ki semmit. Erre válaszoljon!)
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló időben a nyugdíjasok helyzetéről nem tudok többet mondani, de amit elmondtam, az világosan mutatja (Dr. Aszódi Pál: Az is tele van tévedéssel!), hogy a kormány nem sanyargatja a nyugdíjasokat úgy, ahogy azt képviselő úr sugallja, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest az anyagi pozíciójukon javítani tudjon. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe majd a vasárnapi szavazáson a nyugdíjasok, és három x-et tegyenek a "nem" rubrikába, ha már a képviselő úr felszólította őket a szavazásra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés