DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekezni fogok tartani magamat az önmérsékletre vonatkozó intelméhez. Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója nevében támogatom a magyar tudomány helyzetéről szóló két jelentés, illetőleg az erről szóló határozati javaslat elfogadását.
Tisztelt Ház! Államtitkár úr azt mondta az imént, hogy az ország sorsát meghatározó egyik legfontosabb kérdésről van szó. Én ebben messzemenően egyetértek államtitkár úrral. Miért olyan fontos ez a kérdés? Egyáltalán nem azért, mert maga a tudomány, mert maga a tudományos kutatás - erről már a bizottság állásfoglalását tolmácsoló hozzászólásomban beszéltem -, mert maga a tudományos kutatás önmagában nemzetgazdasági hasznot hajt. Ha annak idején Otto Hahnt megkérdezték volna, hogy miért dobál rádiummorzsákat a héliumba, és miért figyeli, hogy milyen felvillanások keletkeznek, akkor azt mondta volna, hogy azért, mert érdekli. Ha megkérdezték volna, hogy ez milyen nemzetgazdasági hasznot fog hajtani, akkor tanácstalanul széttárta volna a kezét, és azt mondta volna, hogy semmilyet. És ha erre azt mondták volna neki, hogy foglalkozzék talán valami gazdaságilag hasznosabb dologgal, mondjuk a gőzgépek hatásfokának javításával, akkor lehet, hogy ma már olyan gőzgépeink is lennének, amelyek az elméleti 8 százalékot megközelítő hatásfokkal rendelkeznének, viszont nem volna atomenergiánk.
Hogy ténylegesen miért fontos ez a kérdés, arra engedjék meg, hogy egy kis kitérővel és egy személyes emlékkel fussak neki.
(11.00)
Engem négy esztendeje az a megtiszteltetés ért, hogy az ország európai uniós csatlakozása és a 2004-es európai parlamenti választás nyomán összeülő új Európai Parlament alakuló ülése közötti két és fél hónapos időszakban nem választott, hanem az Országgyűlés által delegált képviselője lehettem az Európai Parlamentnek, és ebbéli minőségemben az egyetlen hozzászólásomban ezzel a kérdéssel foglalkoztam. Arról van szó, hogy az európai munkaerő meglehetősen drága. Ezt gyakran szokták negatívumként, a versenyképesség akadályaként emlegetni, holott nem erről van szó. Ez jó. Jó, hogy drága, mert ez teszi lehetővé az emberhez méltó életet a dolgozók számára, és ez teszi lehetővé az emberhez méltó életet azok számára, akik még vagy akik már nem dolgoznak, azok számára is, akik átmenetileg kiválnak a munkából. A versenyképességnek fontos, de csak egyik összetevője a munkaerő ára.
A másik összetevője a munkaerő minősége. Amikor az általában globalizációnak nevezett folyamat elindult, akkor elméletileg vége kellett volna hogy legyen annak az európai gazdasági és jóléti modellnek, amelyet jóléti államnak hívtak. Ez ugyanis arra az előnyre épült, amely a globalizációval megszűnt. A tőke gyakorlatilag szabadon mozoghatott, semmi nem akadályozta meg abban, hogy egy olyan országba meneküljön a magas adó-, járulék- és egyéb terheket viselő vagy kirovó országokból, ahol ezek a járulékok alacsonyabbak, ahol tehát a profit magasabb. A jóléti államok meg ott maradtak volna tőke és munkahely nélkül, és szép lassan tönkrementek volna. Mint jól tudjuk, nem ez történt. A jóléti államok töretlenül virágzottak egészen a hetvenes évek végéig, holott a globalizáció akkor már nagyban tény volt. Ennek oka az volt, hogy hiába menekült volna el a tőke a fejlett világból a harmadik világba olcsóbb munkaerőhöz, az ottani munkaerő minősége nem volt elegendő gyakran a legegyszerűbb munkák elvégzéséhez sem. Vagyis az európai munkaerő, egy monopolhelyzetben lévő, fejlett világbeli munkaerő rendelkezett egy olyan monopóliummal, a munkaerő minőségével, amellyel nem tudott versenyezni senki, és amelynek következtében versenytárs nélkül a munkaerő magas árát is el tudta fogadtatni a tőkével.
A helyzet akkor változott meg, amikor a világpiacra berobbant a fejlett világbeli munkaerőtől minőségben alig vagy mára már egyáltalán nem elmaradó távol-keleti munkaerő, ráadásul sokkal olcsóbban. Abban a helyzetben tehát, tisztelt Ház, amikor ezzel a dilemmával kell szembenéznie a fejlett világnak, akkor nem az a megoldás, hogy ha versenytársaink Kínában, Tajvanon, Malajziában, Dél-Koreában lényegesen olcsóbban dolgoznak, ez az említett országok egyikére-másikára már nem is igaz, hogy lényegesen olcsóbban dolgoznak, de ha igaz lenne az, hogy ezek olcsóbban dolgoznak, nem az a megoldás, hogy akkor az amerikai, a német és a magyar munkás is dolgozzék olyan olcsón, mint ők. Nem az árban kell visszaszerezni a versenyképességet, hanem a minőségben.
Ez a felismerés volt az, amely az Európai Uniót 2000-ben az úgynevezett lisszaboni stratégia megfogalmazására késztette, annak a lisszaboni stratégiának, amelynek kulcsfontosságú elemei, amelynek célja, hogy Európát 2010-re a világ legversenyképesebb régiójává tegye, és amelynek kulcsfontosságú lépései az oktatás, a képzés, az élethosszig tartó tanulás, a kutatás, a fejlesztés és az informatika. Ezek a célok az Európai Unió megfogalmazásában az úgynevezett lisszaboni stratégiában öltöttek testet. Ez megítélésem szerint egyike volt az Európai Unió legnagyszerűbb, leginkább előremutató, legtávlatosabb döntéseinek - talán nem véletlen, hogy egyike volt azoknak, amelyeket a legkevésbé hajtottak végre.
Én az államtitkár úrral ellentétben azt gondolom, hogy az út, amit a lisszaboni stratégiában kijelöltünk, célhoz vezetne, ha követtük volna ezt az utat. Nemcsak mi, Magyarországon, hanem mi itt, Európában mind a huszonöten, illetve most már huszonheten. Nem követtük, tisztelt Ház, amint azt az előző felszólalásomban említettem volt, pusztán a kutatás-fejlesztés területén az Európai Unió Bizottsága által ajánlott 3 százalék helyett az Európai Unió a GDP-jének mindössze 1,8 százalékát költi kutatásra, fejlesztésre. Más kérdés, hogy mint ugyancsak megemlékeztem volt róla, Magyarország még ezt az 1,8 százalékot sem éri el. Ha tehát mi itt, Európában és mi itt, Magyarországon a versenyképesség visszaszerzésében az olcsóbb, ámde jó minőségű távol-keleti és most már egyre kevésbé csak távol-keleti, de keleti munkaerővel szemben elvesztett versenyképességünk visszaszerzésére törekszünk, akkor a kutatásra, a fejlesztésre, továbbá az oktatásra, a képzésre és az élethosszig tartó tanulásra igen nagy hangsúlyt kell fektetnünk.
Az Európai Unió, amely most már nyolc esztendeje ezt a - még egyszer mondom - nagyon pozitív és nagyon előremutató állásfoglalását, javaslatát, stratégiáját megfogalmazta, saját maga nem követi ezt az utat. Az Európai Unió szövetségi, uniós szinten csaknem százszor annyit költ az Unió mezőgazdaságának támogatására, mint az Unióban folyó kutatás és fejlesztés támogatására.
Tisztelt Ház! Ha ezen az arányon nem sikerül változtatni az Unióban, akkor Európa lemarad, akkor az európai szociális modell, amely, mint mondottam volt, az európai munkaerő magas minőségére és ezáltal versenyképességére épül, egy olyan rokonszenves kísérlet marad, amely gazdasági alapok híján nem fog fenntarthatónak bizonyulni. Azt gondolom, hogy mindannyiunknak Európában és ezen belül Magyarországnak is ezzel szemben kell állást foglalnunk, ezzel szemben kell haladnunk, végre kell hajtanunk azt, amit közösen elhatároztunk, végre kell hajtanunk Európában, és végre kell hajtanunk itt, Magyarországon is.
Az az állásfoglalás, amelyről a bizottság nevében az imént beszéltem, ennek az útnak a legsürgetőbb lépéseit vázolja fel, azokat a lépéseket vázolja fel, amelyeket a leghamarabb megteendőnek gondolunk annak érdekében, hogy a kutatás-fejlesztés - és itt most zárójelbe tenném a dolog többi részét - elnyerhesse azt a helyét és szerepét, amelyet hivatott betölteni a magyar gazdaság, még egyszer mondom, nem közvetlen gazdasági hasznosulás útján, hanem a munkaerő termelékenységének, minőségének, hasznosulásának útján hivatott betölteni abban, hogy Európa vissza- vagy megszerezhesse vezető szerepét a világ versenyképességében.
A helyzet ugyanis az, hogy amikor ezt a stratégiát 2000-ben megfogalmaztuk, akkor Európa le volt maradva az Egyesült Államok mögött, akkor Európa azt az igényét, azt a célját fogalmazta meg, hogy ezt a lemaradást az Egyesült Államokhoz képest behozzuk, és Európa az Egyesült Államokkal szemben legyen a világ legversenyképesebb régiója. Mára ahelyett, hogy behoztuk volna ezt a lemaradást, a lemaradás nőtt, és Európa a legutóbbi mérések szerint versenyképességben nemhogy megelőzte volna az Egyesült Államokat, hanem visszaesett a távol-keleti régió mögé a harmadik helyre. Én tehát mindenképpen úgy gondolom, hogy e tekintetben Magyarországnak és egész Európának igen sürgető lépéseket kell tennie.
(11.10)
Tisztelt Ház! Azokban a javaslatokban, azokban a kritikákban és azokban a - talán nem erős a szó - követelésekben, amelyeket a tudomány helyzetéről szóló két beszámoló tartalmaz, én üdvözlöm azt a gondolkodásmódot, amely arra sürget, hogy mindezt a lemaradást, mindezt a lépéshátrányt igyekezzünk behozni.
Tisztelt Ház! Ennek megfelelően nagyon melegen ajánlom, hogy az ugyancsak az Akadémia jelentésében foglalt javaslat, amelyre az oktatási és tudományos bizottság általam említett határozati javaslata is kitér, hogy tudniillik a 2011-ben sorra kerülő magyar uniós elnökség elnöki programja a versenyképesség, a versenyképes tudás, a tudásalapú társadalom, magyarán, egy új lisszaboni stratégia - nevezzük most talán budapesti stratégiának -, egy új budapesti stratégia legyen, ennek megfogadását a kormánynak és a tisztelt Háznak nagyon melegen ajánlanám.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Csakugyan az a helyzet, hogy 2011-ben akkor fog sor kerülni a magyar uniós elnökségre, amikor ez a lisszaboni stratégia lejár, amikor a tízéves időszak végén elszámolást kell készíteni, és aligha kétséges, hogy ez az elszámolás nem szólhat másról, mint hogy az Európai Unió - hogy egy klasszikust idézzek -, bár sokat tett, de nem eleget ahhoz, hogy ezen az úton végigmenjen, és 2010-re elérje a világ legversenyképesebb régiójának státusát.
Magyarországnak úttörő szerepe lehet abban, hogy az Európai Unió figyelmét arra fordítsa, hogy itt strukturális változásokra, költségvetési szemléletbeli változásokra van szükség, súlypontáthelyezésre van szükség, az Európai Unió minden egyes tagállamában és az Európai Unió egészében együttvéve. Ahhoz pedig, tisztelt Ház, hogy Magyarország ennek az Európai Unión belül élharcosává válhassék, az elkövetkező három éven belül a saját portánk előtt is söprögetnünk kell, meg kell valósítanunk azokat a célokat, amelyeket mi magunk is magunk elé tűztünk, és el kell indulnunk azon az úton, amelyet a lisszaboni stratégiában Európa maga elé tűzött.
Ennek támogatásával, erre ösztönözve kérem a tisztelt Házat, hogy ezeket a jelentéseket fogadja el, és azt is, hogy a benne foglalt intelmeket, tanácsokat pedig fogadja meg. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés