ELNÖK: Most a képviselői felszólalások következnek - amennyiben valaki persze szólni kíván, csak abban az esetben. Kérdezem, hogy kíván-e valaki élni a szólás lehetőségével. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem.

Az általános vitát lezárom, a határozathozatal következik. Ma délután az alkotmányügyi bizottság ülésezett, és megállapította, hogy a törvényjavaslat elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/5172. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 341 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.

Az előterjesztők indítványozták a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 341 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a kormányzati negyeddel kapcsolatos előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, és frakciókezdeményezésre ennek általános vitájára az ülésnap végén kerül sor.

Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdése g) pontjának megfelelően személyi javaslatokat terjesztett elő. A H/5242. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés az Állami Számvevőszék alelnökeit jelölő eseti bizottságba Keller László helyett Kékesi Tibort válassza meg a bizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 331 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A H/5253. számú javaslatában az Országgyűlés elnöke azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Kábítószerügyi eseti bizottságba Hoffmann Rózsa helyett Móring József Attilát válassza meg a bizottság tagjává.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a személyi javaslattal.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a személyi javaslatot 321 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Most néhány perc technikai szünet következik, utána folytatjuk a munkát. (Rövid szünet.)

(18.40)

Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a munkát.

Soron következik a tervező és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Göndör István képviselő önálló indítványát T/5126. számon kapták kézhez, a gazdasági bizottság írásban benyújtott ajánlása T/5126/1. számon a honlapon elérhető.

Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, akinek 20 perc áll rendelkezésére, hogy megossza velünk a véleményét. (Általános zaj. - Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu