GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés 2007-ben módosította az építő és tervező, szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényjavaslatot, amelyben figyelemmel arra, hogy ennek a szakmának egy önkormányzó testülete jöjjön létre, akkor egy nagyon szigorú szabályt épített be a tisztelt Ház ebbe a törvényjavaslatba, mely szerint a választott tisztségviselők - benne elnök, alelnökök, bizottsági tagok, küldöttek, a tagozatok elnökei - megbízatása négy év, és legfeljebb egy alkalommal meghosszabbítható, tehát két ciklust tölthetett be bárki eme tisztségekben.

A gyakorlat azt a problémát vetette fel, hogy nem indokolt, hogy a küldöttek és a tagozatok elnökei, továbbá a választott tisztségviselők közül a főtitkár személyében ezt a korlátozást alkalmazzuk. Ez a rövid törvénymódosítás, amelyet benyújtottam, erről szól, hogy a hivatkozott törvény, az 1996. évi LVIII. törvény 20. §-ának (2) bekezdéséből töröljünk el néhány olyan részt, amely a bizottsági tagokra, a küldöttekre, a tagozatok elnökére vonatkozik. Sőt az egyeztetések során felvetődött, hogy a kamarai elnökségi tagokra se vonatkozzon ez a szigorú feltétel. Én most szeretném bejelenteni, hogy erre nyitott vagyok, ha valaki olyan módosító indítványt nyújtana be, amely szerint a választott tisztségviselők közül az elnökség tagjaira is az a szabály legyen érvényes, hogy akár kettőnél több ciklusban is betölthetik ezt a funkciót, ezt a módosító indítványt - előre bejelentem - támogatni fogom.

Kérem önöket, nézzék át az indítványt, és támogassák majd adott esetben itt, a Ház falai között.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu