DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: A szakmai kamaráknak a fogyasztóvédelem terén célzott hatósági jogosítványt nem kívánunk adni, de a Fogyasztóvédelmi Tanácsban a kamarák is szerepet kapnak, és éppen most van egyeztetés alatt, rövidesen a kormány elé kerül a Fogyasztóvédelmi Tanácsról szóló előterjesztés. Az elmúlt OÉT, Országos Érdekegyeztető Tanács fórumán tárgyaltunk erről, és az ott elhangzott kérések, javaslatok alapján kisebb korrekciók kerülnek az előterjesztésbe, utána a kormány elé kerül. Abban teljes egyetértésben vagyunk, hogy a kamarának magának is érdeke az, hogy garantálja a minőséget. Egy szakmának, egy szakma közösségének az, hogy a saját berkein belül is fölállít bizonyos szabályokat, és ebbe a minőségbiztosítás is beletartozik, szerintem ez egy fontos dolog, tehát jó szívvel tudom azt támogatni, ha a kamaráknak van ilyen irányú törekvése.
Támaszkodunk a civil szervezetekre, Európában komoly hagyománya van annak, hogy a civil szervezeteknek erős jogosítványuk van a fogyasztóvédelem terén, és ezt a magyar jogrendszerben is szeretnénk megerősíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés