PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Rektori Konferencia elnöke a népszavazás másnapján azt nyilatkozta, hogy a népszavazás eredményétől függetlenül folytatják a tandíjat kiváltó alternatív tandíjjavaslat kidolgozását, és azt április végén leteszik az ön asztalára, az oktatási miniszter asztalára. A Rektori Konferencia elnöke szerint a népszavazási döntés nem jelenti azt, hogy ne lehetne újabb, más típusú fizetési kötelezettséget bevezetni. A rektorok javaslata eltörölné az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzést, és tandíjfizetés mellett egységes rendszert hozna létre.
Ön a népszavazás előtt három nappal úgy nyilatkozott, hogy a rektorok javaslatát, amelyet április végére ígértek, nem látta, és annak ismerete nélkül nem is kívánt akkor véleményt alkotni. Ön tehát nem hagyott kétséget afelől, hogy a népszavazás kimenetelétől függetlenül érdemben foglalkozni kíván egy olyan javaslattal, amely a hallgatóknak egy másfajta díjfizetési kötelezettséget írna elő. Ez a hír joggal felháborítja és aggasztja mindazokat, akik függetlenül attól, hogy hogyan voksoltak, bíznak a népszavazás demokratikus intézményében. Önök azt ígérték, hogy tiszteletben tartják a népszavazás eredményét, ám már a népszavazás előtt újabb pénzbehajtáson spekuláltak. Az emberek joggal érzik, hogy önök gúnyt űznek a polgárok akaratából.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön szerint elfogadható-e, hogy egy miniszter a népszavazás döntésével ellentétes kezdeményezéseket támogasson? Megengedhetőnek tartja-e, hogy a kormány szándékainak leplezésére a Rektori Konferencia kezdeményezését használja fel? Miniszter úr, miért megy szembe a népakarattal?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés