KOVÁCS GYÖRGY, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak és Hölgyek! Engedjék meg, hogy néhány felvetésre reflektáljak. Volt egy-két pontatlanság is, amit szeretnék helyre tenni, és van egy-két olyan lényegi kérdés, amire szeretném felhívni az önök tisztelt figyelmét.

Egyetértek azzal a felvetéssel, hogy eltelt tizenegy év, 1996 óta teljesen más világ van, mint amit az 1996. évi médiatörvény elképzelt. A kiegyensúlyozottság kérdésében új alapokra és új átgondolásra készteti a megváltozott világ a jogalkotókat. Azokat a felvetéseket, amelyek felmerültek - például Tellér Gyula úrtól egyfajta összeesküvés-elmélet -, nem osztom.

Osztom viszont azokat az elméleteket, hogy a magyar médiarendszeren belül a politikai befolyásolhatóság még jelen van. Ha elfogadjuk, hogy a médiarendszer két szélső pontja között a csúcs a közszolgálat - elméletileg, mert a gyakorlatban nem így van -, és a szektor széle a helyi műsorszolgáltatók, akkor a két szélén azt tapasztalhatjuk, hogy a politikai befolyásolás veszélye fennáll. Egyrészt fennáll a helyi televízióknál a tekintetben, hogy a magyar gazdaság helyzete olyan, hogy egy helyi televízió működési feltételeit a környező települések vagy az adott város gazdasága nem képes eltartani, ezért nagyban függ az önkormányzattól. Az önkormányzat támogatást folyósít a helyi televíziónak, és ez a támogatás nem mindig mentes a politikai befolyásolás lehetősége alól - lehetőségről beszélek. A közszolgálattal ugyanez a probléma. Az irányítási és pénzügyi rendszer módot és lehetőséget teremt arra, hogy ilyenfajta veszély fennállásáról lehessen beszélni.

Néhány szót szólnék a hatóságról is. Átpolitizált a hatóság, és néha olyan döntéseket hoz, amelyek politikailag determináltak. A hatóság egy adott politikai, társadalmi, befogadói közegben működik, és ezek a közegek hatnak egymásra. A politika is hat az ORTT-re. Nyilvánvalóan látható jelei vannak a politikai befolyásoltságnak az Országos Rádió és Televízió Testületnél, de szeretném jelezni, hogy ez a felvetés megállja a helyét, csak az a probléma, hogy az ORTT és a jelen parlamenti összetételű politika között ennek a kapcsolatnak a veszélye adott. Egymás szemére e tekintetben vetni oly sokat nincs lehetőségünk. Amikor az 1996. évi törvény úgy állította fel az Országos Rádió és Televízió Testületet, ahogy most feláll, az bizony belekódolta a rendszerbe ezeket a problémákat.

Hogy a külső és belső kiegyensúlyozottság kérdésében másképp kell gondolkoznunk; Tellér úr azt mondja a két kereskedelmi televízióról, hogy ezek ördögök, és csak a két kereskedelmi televízió része az összeesküvésnek, terepe a politikai befolyásoltságnak. Tudok én más olyan kereskedelmi televíziókat is, ahol pontosan tetten érhető a világnézet és minden egyéb más elgondolás. Át kell gondolni, hogy tényleg fenntartható-e a kiegyensúlyozottság ily módon, ilyen szerepkörben és ilyen kötelezettségekkel, amiket az 1996. évi I. törvény magában foglal.

Azt, hogy az alapelvek mindenkire egyformán érvényesek legyenek - pornográfia, személyiségi jogok, emberi méltóság védelme -, alapvetésnek tartom, de a következő tartalomszabályozási szabályok megalkotása során át kell gondolni, hogy ezen túlmenően milyen olyan szabályokat kell a kereskedelmi televíziózásra kivetni, amelyekre - s ez tizenegy éven keresztül látható - nem képes, nem tudja, nem akarja, nem ez a dolga. A kereskedelmi televíziók nem ördögök, nem angyalok, a kereskedelmi televíziók profitorientált szervezetek. Ezt tudomásul kell venni, és ha valaki duális vagy triális médiarendszerről beszél, akkor látni kell, hogy ennek a médiarendszernek komoly szereplői a kereskedelmi televíziók is. Azok ellen a káros hatások ellen, amelyekről itt szó került a kiskorúakkal kapcsolatban és más vonatkozásban, továbbra is fenntartom, hogy keményen fel kell lépni, eszközrendszert biztosítva egy jövőbeli hatóság számára, mert azt is el kell mondani, hogy a jelenlegi eszközrendszer nagyon alacsony szinten biztosítja az ezek ellen való fellépést.

(11.10)

Valóban igaz az, hogy a kereskedelmi televízióknál, kicsiknél, nagyoknál ezek a fajta kilengések piaci értékkel bírnak, ezek bizony beépülnek a költségkalkulációjukba. Éveken keresztül tartanak a perek, amelyek minden egyes közigazgatási határozatunk ellen indulnak, és az éveken keresztül tartó perek során már megszűnik a műsor, mire jogerős ítélet lesz, már nem dolgozik ott az a munkavállaló, aki ezeket hagyta, eltűrte, részese volt, hogy ily módon kerüljenek adásba ezek a műsorok. Tehát a hatékonyság majdnem a nullával egyenlő. Azt érzékeli a kereskedelmi televízió, hogy 2-3 évente valamennyi pénzeket tőle elvesznek, ez a működéssel jár, és bizony még mindig megéri neki. Vagyis amíg nem lesz preventív jellege a szankcióalkalmazásnak, nem lesznek olyan mértékűek a szankciók, hogy az ezeket az alapelvi előírásokat megsértő szolgáltató oda nem jut a "megéri, nem éri meg" kérdése kapcsán, hogy bizony nem éri meg, addig ebben érdemi változást várni nem lehet. Persze, egy ilyen profitorientált szervezet mindig is próbálja feszíteni ezeket a határokat, ami a bevétel növekedésével jár együtt.

Felmerült itt a Hír TV egy technikai vagy pontosítási kérdésben. A Hír TV-nek jogerőssé vált az ítélete, és nem szerepel benne, hogy bizony ez a testület fatális hibát követett el. Nem követett el a testület fatális hibát. Azt kell mondjam, hogy első alkalommal alkalmazta ezt a fajta joghelyet egy kereskedelmi televízióval szemben az Országos Rádió és Televízió Testület, és azt gondolom, a bíróságnak is, a testületnek is az a feladata, hogy leverje azokat a cölöpöket, hogy meddig tart a hatóság jogköre, hol érdemes és kell beavatkozni, és hol van az a pont, amikor még nem érte el azt az ingerküszöböt, ahol beavatkozni érdemes. Csak csendben jegyzem meg, hogy 2008-ban lett jogerős ez az ítélet, úgyhogy a 2008. évről szóló beszámoló minden bizonnyal részletesen fogja tartalmazni ennek az ítéletnek a következményeit vagy következtetéseit.

Ami a költségvetési átcsoportosításokat, a kereskedelmi televíziók szerződéshosszabbítási kérdéseit illeti, mindenkivel egyetértek, aki máshová teszi ezeket a súlypontokat, a viták helyét.

Még annyit: köszönöm szépen mindenkinek, aki elismerőleg szólt a beszámoló minőségéről, a testület munkájáról, kísérleteiről, próbálkozásairól, és akár gondjairól is kritikus hangvételben szólt. Még egy mondatot szeretnék mondani. Szeretném megragadni itt, a parlament nyilvánossága előtt a lehetőséget, hogy a munkatársaimnak is megköszönjem a munkát, a támogatást, amit ez a testület négy éven keresztül tőlük is kapott.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu