DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten meglepetéssel értesültünk arról, hogy az ön minisztere által korábban vezetett, majd ma felügyelt Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a TV2 kereskedelmi televíziónak nettó 200 millió forintot juttatott egy szappanoperában bemutatandó uniós pályázat népszerűsítéséért.

Ismeretes a történet, a Csillagvirág Klinikán játszódik egy főként kamasz fiatalok által nézett sorozat; nyilván a potenciális pályázók körét kívánják ezzel növelni. Egy ilyen célra hogy sok-e vagy kevés a 200 millió forintnyi közpénz? Nyilván önök szerint nem sok, hiszen odaadták a TV2-nek. De nézzünk azért néhány példát, hogy mekkora nagyságrendről is van szó!

Az önök minisztériuma - az önkormányzatokért felelős minisztérium is egyben - a 2007-2008. esztendőkben 3,3 milliárd forintos népszerűsítési kampánypénzt költ el, ez megfelel egyébként egy tízezer fős lélekszámú település éves költségvetésének. De ha a 200 millió forint egyedi döntésből indulunk ki, akkor a működésképtelen helyi önkormányzatok vissza nem térítendő támogatásának - megyénként lebontva - Békés, Bács, Heves vagy éppen Veszprém megyére eső összegével azonos. Tudjuk, hogy milyen nehéz helyzetben vannak az önkormányzatok.

Fontos arról is beszélni, hogy ismét egyedi döntéssel, közbeszerzési pályázat nélkül adták oda ezt a pénzt, minimális hatékonysággal, percenként 1,2 milliót, óránként 72 milliót fizettek ezért. Készült-e hatásvizsgálat, államtitkár úr? Ha készült, ki végezte, mennyiért? Miért nem került sor közbeszerzésre? Ön szerint milyen hatékony ez a fajta reklámozás, elérik-e a célközönséget? (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu