JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Drága Képviselő Asszony! Annyit kérdeztek már ebben az ügyben, hogy valami szolidabb hozzászólásra számítottam, bevallom őszintén, de azért elmondom sorra.
Mi kell nekünk ahhoz, hogy tegyünk egyáltalán valamit? Mondanom kell, hogy nem kell nekünk semmi, merthogy ez el is készült, hiszen ez a bizonyos testület - ahogy ön mondta - mintegy fél évvel ezelőtt létrejött, külső szakmai, illetve civil kontroll elvei szerint működik, és ennek iránymutatásával kevesebb mint fél év alatt elkészült a 2014-ig szóló korrupció elleni stratégia, valamint a 2010-ig érvényes korrupció elleni cselekvési program tartalmára vonatkozó szakmai javaslat, tehát kész van ez a tervezet.
Arra a kérdésre, hogy működik-e: működik bizony a testület, valamint minden munkacsoportja, így az átláthatósági, a rendészeti, a gazdaságpolitikai havi rendszerességgel üléseznek.
A közös munkában emellett nyolc fejlett állam nagykövetségének munkatársai, valamint olyan nemzeti szervezetek is részt vesznek, mint az amerikai kereskedelmi kamara vagy a holland állami számvevőszék. Vagyis, amikor minket tetszik igyekezni molesztálni ebben az ügyben, tisztelettel jelezném, hogy őket is sikerül, ugyanis ebben a közös szakmai munkában éppúgy részt vesznek, ahogy természetesen a minisztérium is.
A testület aktivitását éppen az mutatja, hogy a korrupció elleni stratégia fejezeteinek megalapozása érdekében az elmúlt időszakban négy szakmai fórumra került sor, legutóbb március 19-én. Ehhez kapcsolódott két korrupciós tárgyú reprezentatív felmérés, valamint egy, az átláthatóság hazai szabályozásával kapcsolatos kutatás, amelyek kezdeményezője szintén e testület volt. A működésével összefüggő dokumentumok nyilvánosak, így tevékenységünket ön is nyomon követhetné, ha ellátogatna az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapjára, ugyanis ott ez látható.
A korrupció elleni stratégia első szövegváltozatát az antikorrupciós koordinációs testület már 2007. november 13-ai ülésén, majd' két hónappal az előírt határidő előtt megtárgyalta. A stratégia további átdolgozásával párhuzamosan múlt év decemberében megkezdődött a rövid távú cselekvési program tervezetének összeállítása. A testület végül 2008. január 24-ei ülésén döntött a stratégia negyedik szövegváltozatának, a cselekvési program tervezetének, valamint a testület 2007. évi beszámolójának a kormány elé terjesztéséről. Jelenleg ennek a tervezetnek az államigazgatási, illetve széles körű társadalmi egyeztetésének előkészületei folynak, amely azt jelenti, hogy a munka a korábban meghatározott határidő keretei között halad.
Az ENSZ, az OECD és az Európa Tanács iránymutatásaival teljes mértékben összehangolt stratégia öt hónap alatt készült el. A 2014-ig irányadó stratégia egyszerre érvényesíti a korrupció megelőzésének, illetve a már feltárt korrupciós helyzetek megfelelő kezelésének középtávú szakmai szempontjait. A prevenció körében megfogalmazott célok, illetve beavatkozások főbb irányai: a meglévő szabályozási, az ellenőrzési, a megközelítésbeli gondolkodás és az átláthatósági problémák kezelése, továbbá a korrupciós kockázatok szisztematikus feltérképezése, s a közszférában alkalmazottak anyagi, illetve egyéb kiszolgáltatottságának csökkentése.
Mi úgy gondoljuk, hogy a következetes fellépés körében a célok, illetve a beavatkozások a korrupciós jelzőrendszer fejlesztésére, az eljáró hatóságok szellemi, intézményi megerősítésére, továbbá a szankciórendszer tökéletesítésére irányulnak.
(14.30)
Ezenkívül hadd mondjam el: ha nem tévedek, ma az én miniszterem, Draskovics Tibor miniszter úr levelet küldött önnek, amelyben - ha nem tévedek - meghívta önt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egy személyes konzultációra annak érdekében, hogy ezeken túl, amit most elmondtam, közvetlenül ön még beleszólhasson ennek a stratégiának a végleges formájába.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés