KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném megnyugtatni önt, hogy a Magyar Posta Zrt. sem a nyugdíjak kézbesítését, sem a sárgacsekkes befizetéseket nem kívánja kiszervezni, sőt a postai nyugdíjkézbesítés piacvesztési folyamatának megállítása és a nyugdíjasok minél teljesebb körű kiszolgálása érdekében tervezi egy új folyószámlatermék bevezetését, a postanyugdíjszámlát.

A nyugdíjasok száma, mint azt tudjuk, nagyjából 3 millió fő, a postai nyugdíjkézbesítést igénybe vevő nyugdíjasok száma 2004-2007 között 2,4 millióról 1,9 millió főre csökkent. Feltételezhető, hogy az 1,1 millió nyugdíjas nyugdíját banki folyószámlára utaltatja. A nyugdíjrendszerbe újonnan belépő nyugdíjasok feltételezhetően már rendelkeznek banki folyószámlával, amelyre eddig a munkabérüket utaltatták, így várható, hogy a jövőben nyugdíjba vonulók ezekre a folyószámlákra kérik majd nyugdíjuk utalását. Jelenleg a piacon öt bank van jelen kifejezetten a nyugdíjas célcsoport részére kialakított folyószámlatermékkel. Ezeknek kíván versenytársává válni a postanyugdíjszámla is.

Tisztelt Képviselő Asszony! Visszautasítom a kérdésében foglalt állítását, hogy a posta bármely magyar állampolgárt megfosztott volna a postai szolgáltatástól. Az ország valamennyi lakosa számára biztosítja a postai szolgáltatásokhoz történő hozzáférést. Ha a képviselő asszony kérdésében a mobilpostával ellátott 946 település lakóira céloz, akkor megállapíthatom, hogy ezek közül 404 korábban nem rendelkezett állandó postai szolgáltatóhellyel, sőt a részükre nyújtott postai szolgáltatások az elmúlt években bővültek.

Biztos vagyok abban, és megnyugtathatom a képviselő asszonyt, hogy a Magyar Posta, amikor a postanyugdíjszámla bevezetése mellett döntött, különös gondot fordított arra, hogy az új termék idős ügyfeleinek kényelmét szolgálja.

Kérem, hogy fogadja el válaszomat. Köszönöm szépen, elnök úr

Forrás: parlament.hu