DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a képviselő urat, hogy a szombati napon Ljubjanában képviseltem Magyarországot az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsülésén, a vasárnapi napon alapkőletételen vettem részt Vásárosnaményban a Heller Erőmű alapkőletételénél.
És ha már a képviselő úr a kérdés címével ellentétben egy konkrét ügyre kérdez rá, akkor szeretném arról is tájékoztatni, hogy április 2-án Keller László államtitkár úr Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes úr kérésére azt a levelet megfogalmazta, amely szerint a BKV-nak a szakszervezet által meghirdetett sztrájkkal kapcsolatos megbeszélésről szóló pénzügyminisztériumi képviselet biztosítását igénylő levélre az alábbiakat válaszolja: miután a kormánynak nincs közvetlen kapcsolata a BKV-val, ezért a fővároson túlmenően mi nem állunk kapcsolatban a BKV-val.
Éppen ezért pontosan megfogalmazta azt a helyzetet, ami a jogi helyzet, és ezért természetesen a Pénzügyminisztérium részvétele egy ilyen tárgyaláson nem lehetséges, nem is kívánatos. Hozzá kell tennem, persze furcsa módon, sajátságosan értelmezik néhányan a sztrájktörvényt, mert ha amiatt is lehet Magyarországon sztrájkolni, hogy egy vállalat hosszú távú fenntarthatósága milyen módon biztosított, akkor eléggé sajátságos helyzetben vagyunk.
De hogy a képviselő úr más mondatainak a pontosságához is hozzájáruljak, a konvergenciaprogram a következőt tartalmazza: a Budapesti Közlekedési Vállalat folyó finanszírozása 2006-ban a valóságos költségeket elismerve emelkedik, a jövőbeni támogatási igényeket korlátozva a későbbiekben szinten marad. Ami támogatásként közvetlenül szerepelt a költségvetésben: 2005-ben 12 milliárd forint, 2006-ban 32,1 milliárd forint, 2007-ben 32,2 milliárd forint, 2008-ban 32,2 milliárd forint. Ezen túlmenően 2003-ban az akkori megállapodásnak megfelelően adósságkonszolidációt hajtottunk végre 37,3 milliárd forinttal, így teljes mértékben tisztába tettük a BKV adóssági helyzetét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés