HOCK ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Ház! Igen tisztelt Miniszter Úr! Természetesen nem vagyok kíváncsi arra, hogy ön mit csinált a hétvégén, azonban önt vagy képviselőit várták a hétvégén Budapesten a BKV kapcsán folytatott tárgyalásokon, tekintettel arra, hogy az a különleges fordulat alakult ki, hogy ezen a mai napon a sztrájkolók nem a munkabér vagy nem a szociális juttatások növelését tűzték ki célul, hanem arra szerettek volna választ kapni, hogy ki tudja nekik garantálni középtávon azt a stabil működést, amit részint a társaság megérdemel, részint Budapest meg mindenképpen elvárna.
Azt gondoljuk, hogy ebben a harmadik láb az állam, maga az állam, tehát a kormánynak van nagy felelőssége, és ezért lett volna kívánatos vélhetően, ha a kormány képviselteti magát ezen a tárgyaláson. Önök 2006-ban a konvergenciaprogramban elfogadtak egy olyan bekezdést, egy olyan mondatot, ami szó szerint úgy szól, hogy a konvergenciaprogram elismeri a budapesti közösségi közlekedésnek a tényleges költségeit a támogatás megítélésekor. Ez azt jelenti, hogy önök ezt nem tartották be, mert az elmúlt három évben változatlan a kormánynak, illetve az államnak a hozzájárulása a budapesti közlekedés támogatásához.
Ez eredményezhette azt a képtelen helyzetet, hogy gyakorlatilag a cég feléli most már a törzstőkéjét, a deficitje nem finanszírozható, és ennek megfelelően a rendszerváltást követően ilyen mértékű, közlekedést megbénító sztrájk Budapesten nem volt még.
A kérdés tehát az, hogy mit tervez a kormány, mit tervez ön személy szerint, hogy erre az anomáliára valamilyen választ adjon. Adott esetben tervezi-e, szándékában áll-e, hogy hasonló elbírálás alá essen a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság, mondjuk, a Magyar Államvasutakkal vagy éppen a Volán-társaságokkal kapcsolatban, mert ha ezt tervezik, akkor vélhetően a BKV-t hosszú távon lehetne konszolidálni, illetve szanálni.
Nyilvánvalóan ez nemcsak Budapestnek az ügye, hiszen a Budapesti Közlekedési Vállalatot naponta több mint kétmillióan használják. Ez azt jelenti, hogy mintegy 700 millióan veszik igénybe a társaság szolgáltatását, nemcsak budapestiek, az agglomerációban élők, sőt az ország egész területéről rendszeresen, és ebben azt gondoljuk, hogy kellene és szükség lenne olyan megoldásokra, olyan válaszokra, amelyekkel pillanatnyilag, úgy tűnik számunkra, a kormány adós.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés