PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Netpolgárok! Örömmel értesültem Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának közelmúltban az ügyfélbarát elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos nyilatkozatáról. Az államtitkár úr szerint ugyanis minden állampolgár kaphatna egy elektronikus ügyfélboxot és az ügyintézéséhez ingyenes internetes felületet. Az ügyféltár segítségével mindenki megtekinthetné folyó ügyei állását. A Magyar Demokrata Fórum, mint minden, az állampolgárok terhét és a költségvetés kiadásait is csökkentő javaslatot, ezt is támogatja, sőt, hasonló indítványaink nekünk is voltak. Elengedhetetlennek tartjuk a digitalizálódás térnyerését a közigazgatásban a bürokratikus és anyagi terhek csökkentése érdekében. Az átláthatóság érdekében szükséges lépésnek, ezért támogatandó javaslatnak tartjuk azt, hogy az állampolgárok nyomon követhessék, hol tart folyó ügyük, esetleg hol akad el, így gyorsabban tudnak reagálni, és hatékonyabban tudják érdekeiket érvényesíteni.

Aggályaink azonban vannak a rendszerrel kapcsolatban. Mégpedig, hogy nem fog megvalósulni. Azt hiszem, nem a pesszimizmus beszél belőlem, hiszen elég csak arra gondolni, hogy három és fél évbe tellett, mire javaslatomra az APEH-irodákat ellátták kártyaleolvasó terminálokkal, holott ez nem igényelt jelentős rendszer-átalakítást.

Tisztelt Államtitkár Úr! Sokszor hallottuk már, nagyon népszerű és szükségszerű az ügyfélbarát közigazgatási rendszer kialakítása, de eredményt nem sokat láttunk. Ezért kérem, tájékoztasson arról, hogy a szavakon túl milyen lépéseket tett eddig a kormányzat az új digitális közigazgatási rendszer kiépítéséért. Mikorra tervezik ennek megvalósítását? Milyen lépéseket kívánnak tenni a rendszer sikeres működéséért az internetpenetráció növelése terén? Mikorra kapunk ügyfélboxot?

Várom a netpolgárok nevében megnyugtató válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu