SZABADOS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés napirendjén szereplő, lévő egyes pénzügyi szolgáltatókra vonatkozó törvények módosításáról szóló előterjesztést a szocialista frakció támogatni fogja, mint ahogy ezt tette a költségvetési és pénzügyi bizottság is. A frakció nevében szeretném kiemelni és megerősíteni, hogy az előterjesztés az Európai Parlament és Tanács által elfogadott irányelvek átültetésére tesz elsősorban javaslatot. A hitelintézetekre és a befektetési vállalkozásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések kisebb, de fontos pontosítását rendezi a törvény. A törvény hatálybalépésétől az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak, a magánnyugdíjpénztárak, a biztosítóegyesületek vagyonkezelési tevékenységét olyan személy kezelheti, aki rendelkezik a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatásokról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény szerinti engedéllyel. A törvény hatálybalépésétől módosul a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 132. §-a is, amelynek lényegi eleme, hogy a biztosító a befektetési egységhez kötött úgynevezett unit-linked típusú vagy módozatú biztosítások tartalékának fedezetét képező eszközalapok tekintetében a tőke megóvására, illetve a hozamra is garanciát vállalhat.

A hozamra vállalt garancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó garanciát is. A tőkére és a hozamra vonatkozó garanciát a biztosító köteles megfelelő biztosítékokkal garantálni. A megfelelő biztosítékokról szeretném kiemelni az alábbiakat. Biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújthat, nem csak bankgarancia. A biztosíték írásban vállalt kötelezettségvállalás, a biztosíték a tőke és a hozamgarancia teljes összegére is kiterjed. A biztosíték valamennyi joghatóság előtt érvényes és érvényesíthető.

Szeretném kiemelni, mint ahogy a bizottság előadója is megtette, hogy a törvénymódosítást szükségessé teszi, hogy az irányelv átültetésének okán Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, amelyre megfelelő választ kell adni, ennek a törvénymódosítás eleget tesz. Szükséges és fontos megjegyeznem, hogy a törvénymódosításnak közvetlen költségvetési kihatása nincs.

Tisztelt Országgyűlés! Mindezeket figyelembe véve ismételten szeretném megerősíteni, hogy a frakciónk támogatja a törvény elfogadását.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu