BAJNAI GORDON önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt kérdezi, hogy van-e Magyarországnak vállalkozásfejlesztési koncepciója, van-e foglalkoztatásfejlesztési programja. Azt kell mondanom, hogy van. A kormány tavaly október 10-én fogadta el a kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó programját, és itt éppen a napirend előtti felszólalásokban váltottunk eszmét a munka, tudás, tulajdon programról, amely alapvetően megújítani készül a foglalkoztatás világát Magyarországon. A kormánynak tehát van erre koncepciója.

Ön fölveti, hogy az Állami Számvevőszék mit állapított meg a gazdaságfejlesztésről, majd olyan kérdéseket tesz föl, amelyek a mostanában kiírt pályázatokról szólnak. De olvasva az Állami Számvevőszék anyagát, mindannyian látjuk, hogy ők alapvetően hatásaiban, eredményeiben a 2006 előtti időszakot vizsgálták, nem is vizsgálhattak újabb fejleményeket, tehát nem a mostani pályázatokról mondtak véleményt. Amiről nagyon markáns véleményt mond az Állami Számvevőszék, az éppen az, hogy mennyit javult, korszerűsödött, egyszerűsödött az intézményrendszer a vállalkozásfejlesztésben. Több helyütt leszögezi, hogy csökkent a közreműködők száma, átláthatóbb lett a rendszer, megfelel az európai uniós elvárásoknak. Ezért tehát mintha nem ugyanazt a dolgozatot olvastuk volna ebben a vonatkozásban.

Ön azt mondja, hogy Magyarországon elbátortalanodnak a pályázók, és nem vesznek részt az uniós pályázatokon. A gazdaságfejlesztésben tavaly átlagosan kétszeresen jegyezték túl az általunk kiírt pályázatokat, de volt olyan pályázati kiírás, amit ötszörösen jegyeztek túl a pályázók az ön által irreálisnak nevezett feltételek mellett is. Ez azt jelenti, hogy 2007-ben a mintegy 40 milliárd forint technológiai fejlesztési pályázatból, amit odaítéltünk, több mint 125 milliárd forintnyi beruházás fog megvalósulni a legkorszerűbb technológiákból. 2008-ban már újra kiírtuk ezeket a tételeket, több mint 25 milliárd forint ezekben a napokban pályázható. Köszönöm a lehetőséget, hogy itt is elmondhatom: most kell benyújtani a pályázatokat. Ez a 25 milliárd megint közel 100 milliárdnyi vagy azt meghaladó technológiai beruházást generálhat Magyarországnak. S amit ön irreális feltételnek nevez, az valójában nem más, mint az, hogy azt mondtuk, aki közpénzt, az adófizetők pénzét kéri a magánvállalkozásához, az cserében tegyen meg annyit, hogy ő is gyorsan növekszik, hogy segítse Magyarországot gyorsabban növekedni, mert ez a közös érdekünk. A magánvállalkozók és az ország közös érdeke a minél gyorsabb növekedés - ezt célozzák a pályázataink. Nem véletlen, hogy ezekkel a feltételekkel azokhoz szeretnénk csatornázni a pénzt, akik vállalkozóként a leginkább az ország közös érdekét szolgálják. Ezt nevezi ön irreális feltételnek.

Azt mondja, hogy nem volt egyeztetés. Dehogynem! Január elején ültünk le az új pályázatok kiírása előtt levonni a tavalyiak tanulságait, újra leültünk az érdekképviseletekkel, a kamarákkal, a pályázatírók szövetségével és másokkal, és ők kifejezetten dicsérték a pályázatokat.

Ön azt mondja, hogy a korrupció miatt elbátortalanodnak a pályázástól a pályázók. Ezzel szemben azt mondták az érdekképviseletek ezen az egyeztetésen - a jegyzőkönyvben megnézhető -, hogy az az automatikus pályázati rendszer, ahol végül is nincs zsűri, és nincs bírálóbizottság, hanem aki jelentkezik, és megfelel az interneten megtalálható feltételeknek, az automatikusan megkapja a pénzt, olyan átláthatóságot teremtett, ami korábban, például a Széchenyi-terv idején elérhetetlen volt.

S azt is hadd mondjam még el, hogy a mikrohitelprogram keretében, amit meghirdettünk, 6 millió forintot öt évre kaphat meg egy családi vállalkozás, a jegybanki alapkamatnál 2-2,5 százalékkal olcsóbb kamatfeltételekkel, két év türelmi idővel. Ilyen mikrohitel, ilyen támogatás korábban nem volt.

Mindezekből azt láthatja, képviselő asszony, nemcsak hogy koncepciónk van, nemcsak hogy beszélünk róla, hanem a mai napon elérhető, hozzáférhető, megszerezhető források állnak rendelkezésre a magyar vállalkozások tízezrei számára. Ezt a gazdaságfejlesztési koncepciót, politikát önök nem tudták megvalósítani annak idején, mi pedig most nemcsak beszélünk róla, hanem tesszük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu