KARSAI PÉTER (MDF): Államtitkár úr, egyetértek önnel abban, hogy nekünk, képviselőknek, főleg azoknak, akiknek esetleg a művészetek iránt nagyobb az elkötelezettségünk, fokozott a felelősségünk. Ennél nagyobb már csak azoké, akik egyébként a kormányzati padsorokban ülnek vagy maguk kormánytagok is.

Azt azért nehéz elképzelni, hogy egy ilyen probléma láttán-hallatán a felelősséget, hogy úgy mondjam, szétterítsük. De én ezt a felelősséget magamra véve tavaly októberben levelet fogalmaztam meg ez ügyben az ön miniszterének, jelezve ezt a problémát. Igazából azért vagyok megdöbbenve, mivelhogy emlékeim szerint valóban a költségvetésben forrásokat biztosítottunk külön a zenekarnak - bár én egyébként most a Rádió énekkarát hoztam szóba, akik egyébként a Szenátorok kórusaként kerestek meg, ha úgy tetszik, bennünket mint kollégákat. Én akkor ezt igen nagyon szóvá tettem. Újólag meg vagyok döbbenve, hogy a Rádió énekkara ilyen problémákkal küszköd.

Egyet ígérhetek önnek és mindannyiunknak, akik ezt a kérdést tényleg rendkívül fontosnak és megőrzendőnek tartjuk, hogy ha kell, akkor ezt hetente fogom szóba hozni mindaddig, amíg megnyugtató módon nem rendeződik ez az ügy.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu