LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt az új csodafegyver, munka, tudás, tulajdon, mintha egy Holdról érkezett kormány programja lenne. Valahonnan érkeztek különleges anyagból gyúrt egyének, hirtelen körülnéztek, mintha ezt a tájat, embereket soha nem látták volna, számba veszik a problémákat az oktatás, a munka, a tulajdonlás terén. Ferenc Józseffel ellentétben megállapítják, hogy semmi nem jó, semmi nem szép, semmivel nincsenek megelégedve, mindenütt azonnali beavatkozásra van szükség, ezért egy sor fájdalomcsillapítót azonnal szét kell szórni a nép körében, és majd utána vagy már a háttérben folyik a műtét, aminek a szükségességét szintén megállapították.

Valóban a Holdról érkeztek ezek a különleges anyagból gyúrt emberek? Most kezdik a kormányzást? Ez persze nem így van, ez csak a nagy magyar abszurd része. Ez a kormány csak szeretné, hogy tiszta lappal kezdhessen újra, hiszen mindaz, amit a jelen, ki tudja hányadik program indulásaképpen megállapítottak, nem fátum. Az ország, kérem, nem talált tárgy, ez az önök műve, amit itt találtak, csak úgy beszélnek, úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne ahhoz a csődtömeghez, aminek a felszámolásához most itt van az új csodafegyver, munka, tudás tulajdon, sőt új munka, új tudás, új tulajdon, egyenlő új Magyarország. Jó lenne elfelejteni a régit, ami azért olyan, amilyen, mert itt bizony mindenen csak rontottak. Duplájára nőtt az államadósság. Joggal kérdezzük, hogy hol a pénz. Stagnáló a gazdasági teljesítmény, ahol az igazi vesztesek a hazai kis- és középvállalkozások. Nő a munkanélküliség, leszakadó falvakat és térségeket látunk, magas inflációt, romló versenyképességet.

Látjuk azt is, hogyan keletkezik ma a tulajdon: ötszörösére nőtt metróprogrammal, kétszeres áron épített autópályákkal és a trükkök százaival, ami ide is benyomul. Ez mutatja, hogy ez bizony pótcselekvés, szánalmas kísérlet. Olyan fantasztikus szlogeneket ismer fel ez a kormány, amelyek valójában evidenciák, amelyeket a magára valamit is adó kormány azért nem emelhet kormányprogram szintjére, mert ez a mindennapi és a közjó érdekében végzett kormányzás természetes, elemi része, a napi kormányzati rutin szívós aprómunkája. Ezzel a programmal önök nem kerülhetik el az alapvető kérdések feltételét az utca emberétől.

Mikor számolnak el az új munka meghirdetésekor a másfél millió elveszített munkahellyel, a munkanélküliség növekedésével? Mikor számolnak el az "Új tudás" meghirdetése előtt az oktatás-nevelés olyan mértékű lezüllesztésével, ahol csak a jéghegy csúcsa a tanárverések, vagy az "Új tulajdon" programjának meghirdetése előtt az állami tulajdon elherdálásának, magánzsebekbe vándorlásának trükkös útjaival?

Tulajdonosi program - volt már sok ilyen jellegű programja az MSZP-nek és mindegyik jogelődjének is. Voltak a hetvenes évek elején olyan lakáshoz juttatások, amelyben csak a megbízható elvtársak részesültek, a hetvenes, nyolcvanas évek végén telekosztogatások szinte ingyen, a nyolcvanas évek végén azok számára, akik jókor voltak jó helyen, volt a spontán privatizáció - ilyen fogalmakat is csak a továbbélő szocializmus talál ki -, vagy a kárpótlás, amelynek az akkori polgári kormány ügyetlensége és lélekjelenlétének hiánya miatt szinte ugyanezek a körök voltak a haszonélvezői.

(15.10)

Vagy a privatizáció, amelynek most már olyan trükkös, jogszerű, de erkölcstelen módszerei vannak, amelyeknek az egyik fő innovátora és alkalmazója éppen a miniszterelnök. Az új tulajdonosi programmal kapcsolatban álljon itt egy idézet: "Ez a módszer drámai módon felerősíti a bennfentesek tulajdonossá válásának lehetőségét. Az összehangolt cselekvésre képtelen, alul- vagy félreinformált kisbefektetők tömegétől játszi könnyedséggel és hihetetlenül kicsi összegért felvásárolható az ellenőrzést biztosító részvényhányad, megfejelve esetleg olyan alapszabály elfogadásával, hogy senki se rendelkezhessék 5-10 százaléknál több szavazati joggal. Az eredmény? A privatizációból teljesen kiábrándult, sőt azzal szemben ellenséges társadalom, plusz az oligarchia uralma." Nem, kérem, ez nem egy jobboldali újságból való, ez Bokros Lajosnak a Népszabadság-beli szövege.

Tudomásul kell vegyék önök, hogy az a púpos szőnyeg, amiben most már az egész ország felbukik, önök miatt púposodott fel. Az ezzel való elszámolás, őszinte szembenézés nélkül semmilyen új munka, új tudás, új tulajdon nem képzelhető el. Ez, amiről itt beszélünk, nem érdemli meg azt, hogy ekkora csinnadrattával harangozzák be, mint egy fantasztikus megújulási programot, mert mindez normál, hétköznapi üzemmódban a kormány feladata. Ezzel szemben ezt a programot a körítéssel, a kenetes felvezetéssel, a lelkes MSZP-s, kormánypárti tapsokkal kormányprogram szintjére igyekeznek feltolni. Ehhez azonban új kormány is kellene, és a Holdból jött, különleges anyagból gyúrt embereknek és liberális társaiknak el kellene távozni, véget vetve az ország talált tárgyként való kezelésének.

Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu