MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami itt az elmúlt időszakban elhangzott a Házban, azt hiszem, sok érdekeset hallhattunk. Elég érdekes volt ennek a programnak a kapcsán például Kóka János felszólalását hallani, aki addig jött be a terembe, amíg elmondta a hozzászólását - mondhatnám úgy is, beletörölte a cipőjét az MSZP-be -, és teljesen úgy viselkedett, mintha ő egyébként az elmúlt hat évben a kormány közelében sem lett volna. Szép szólamokat és sirámokat mondott a gazdaság helyzetéről, amelyek egyébként valósak - teszem hozzá gyorsan -, csak hát érdekes módon ő volt öt évig a gazdasági miniszter, és elég érdekes volt a szájából ilyen furcsa dolgokat hallani.

Egyébként összességében talán megállapíthatjuk, hogy ez a mai nap és ez a programnak nevezett gondolategyüttes, amiről ma a vita folyik, tulajdonképpen, azt hiszem, megint csak egy állomása a miniszterelnöki ötletelésnek, amelynek az elmúlt időszakban tanúi voltunk, hiszen itt talán a kormánypárti képviselőtársaim sem nagyon tudnák tételesen fölsorolni, hogy melyek voltak már azok a programok, amelyek be lettek jelentve, és nem nagyon valósult meg belőlük semmi.

No, de beszéljünk arról, ami a mai nap témája! Én egy kicsit a vagyonnal kapcsolatos kérdésekről szeretnék beszélni, és hogy az álláspontomat világossá tegyem, tökéletesen osztom azoknak a nemzetközi közgazdászoknak és szociológusoknak a véleményét, akik a vagyonról, a vagyonosodás folyamatáról a következőt állapították meg: a polgárosodás, a vagyonosodás lassú folyamat, s nem a tulajdonszerzéssel kezdődik, hanem azzal végződik. Ha valaki úgy gondolja, hogy egyet tud érteni ezzel a rövid kis mondattal, akkor talán azt is megállapíthatjuk, hogy most úgy tűnik, mintha a tisztelt kormánypárti képviselőtársaink egy kicsit fordítva ülnének a lovon, ugyanis ők most ezzel a programmal kvázi azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy egyébként a vagyonosodás a polgárosodás kezdete. Mi pedig itt, a Fidesz képviselői is úgy látjuk, hogy először ennek a tényleges vagyoni-gazdasági alapjait kell megteremteni, és ha van pénz az embereknél, ha van miből, mondjuk, részvényeket vásárolni, akkor igen, akkor már lehet például új tulajdonosi vagy bármilyen tulajdonosi programról beszélni.

A legnagyobb probléma ennek szellemében, amit az előbb elmondtam, hogy kik is fognak itt majd az új tulajdonosi programból vásárolni. Vajon az a 476 ezer munkanélküli, aki jelenleg is állást keres? (Babák Mihály: Már félmillió!) Vagy az a 3 millió nyugdíjas, akiknek a havi átlagnyugdíja a 70 ezer forintot sem éri el? Esetleg a 3 millió szegénység közelében élő honfitársunk? Tehát az a nagy kérdés: kik is fognak itt majd részt venni ebben a programban? (Babák Mihály: A gazdagok!)

Hadd utaljak vissza egy gondolat erejéig a Molnár képviselő úr által elmondottakra. Lehet, hogy a parlamenti rutintalansága vagy a közéletben nem túl nagy gyakorlata miatt mondta azokat a dolgokat, próbált olyan privatizációs gyakorlatot kiemelni az elmúlt esztendőkből, ami sikertörténet, bár ilyen túl sok nem volt, de talán a legfontosabbról nem szólt, ami ennek a programnak is, azt hiszem, egy nagyon tanulságos kiindulópontja lehet. Volt egy kárpótlási folyamat. Nézzük meg, hogy a kárpótlási folyamat hová jutott, és ennek kapcsán próbáljuk meg megnézni azt, hogy vajon a kárpótlási folyamatban részt vevő állampolgárok közül, akik valóban, lehet azt mondani, hogy szinte milliószámra voltak az országban, vajon hányan tudhatnak ma maguknak komoly üzleti részeket, hányan szálltak be komolyan privatizált vállalatokba, és hány ezren vagy tízezren vannak ma olyanok, akik egyébként komoly tulajdonra tettek szert, és ez a tulajdon mind a napig is megvan. Hát talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy nagyjából a két kezemen meg lehetne számolni azoknak a számát, akik igazából milliomosok lettek ez által a program által. Mert bizony egy ilyen vagyonjuttatás, nem lehet azt mondani, hogy sokak számára szerencsés lenne, gazdasági szempontból pedig igencsak kérdésesek az előnyei az önök által felvázolt új tulajdonosi programnak.

Molnár képviselő úr azt említette, hogy egyébként egy széles körű társadalmi vita van kibontakozóban, és várják a véleményeket. No, hadd idézzem önnek néhány szakember véleményét. Például Bienerth Gusztáv, aki az AmCham elnöke, így nyilatkozott: "A miniszterelnök által említett privatizációs technikák 10-15 évvel ezelőtt voltak kedveltek. Ma úgy véljük, számos sürgető feladat áll az ország előtt, melyek előbbre valónak tűnnek, mint a hallott ötletek." Parragh László, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezt mondta: "Más országokban már voltak hasonló privatizációs megoldások, de számos káros hatással jártak. A kistulajdonosoktól egyesek gyorsan felvásárolták a vagyonrészeket, s hatalmas vagyonok jöttek így létre." Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára: "A privatizációval kapcsolatos tervekkel kapcsolatban számos kérdés felmerül. Előfordulhat, hogy egyesek kicsemegézik a vagyont, mások viszont értéktelen tulajdonrészekhez jutnak. Borzasztó nagy különbségek keletkezhetnek így." Pősze Lajos, aki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója volt - amely céget egyébként most önök be akarnak vonni az új tulajdonosi programba -, ezt mondta: "A rezsi kifizetése és a hiteltörlesztések után az embereknél maradó pénz olyan kevés, hogy az nemhogy részvényvásárlásra, megélhetésre sem elegendő. Az emberek jelentős részét nem lehet okítani, hogy mibe fektesse a pénzét, mert lassan már nincs is pénze."

De azt hiszem, elgondolkodtató, amit az önök miniszterelnöke Debreczeni Józsefnek nyilatkozott a kárpótlásról - idézem -: "Egy cég megvásárlásához nem kell több pénz, mint a részvényi tőkeérték 3-5, maximum 10 százaléka. A maximum 10 százaléknyi saját erő nagy részét pedig le lehetett tenni kárpótlási jegyben. A kárpótlási jegyet meg lehetett venni a tőzsdén. Volt úgy, hogy 40 százalékon hozzá lehetett jutni a jegyhez a tőzsdén, és 172 százalékon fogadták be a privatizációnál. Így aztán valóban megvettél egy 100 milliós céget, miközben nem volt több pénzed 3-4 millió forintnál." No, azt hiszem, ezt hívják egyébként a gazdasági folyamatokban úgy, hogy spekuláció. Tipikusan ez vár most azokra a kisrészvényesekre is, akik ellehetetlenült gazdasági körülményeik miatt, ha hozzájutnak valamilyen részvényhez, azt előbb-utóbb el fogják adni. Ez egyébként már elhangzott, hogy bizony ilyen veszély fenyegeti azokat a vállalatokat is, amelyeknek a részvényeihez a privatizációs folyamat kapcsán hozzá fognak jutni.

És kérdezem én: hogyan és miként lehet bármiféle tulajdonosi felelősséget szóba hozni - mint ahogy egyébként abban az országgyűlési határozatban is szerepelt, amelyik megalapozta a tulajdoni részét a mai vitanapnak -, hiszen azok a kisrészvényesek, azok a kistulajdonosok, akik majd hozzájutnak valamilyen módon a részvényekhez, ugyan milyen hatással fognak tudni lenni, mondjuk, akár egy MVM vagy egy MVM-szelet vagy akár a Szerencsejáték Rt. működésére?

(13.30)

Beláthatjuk, nagyjából hozzávetőleg semmivel.

Tehát összességében azt lehet elmondani, hogy ez a fajta vagyonjuttatás, amelyben önök gondolkoznak tulajdonosi programként, alapvetően elhibázott. Egyetlenegy módja lenne annak, hogy valóban tulajdonosi programot lehessen elindítani ebben az országban: ha az embereknek lenne pénzük, és a vállalkozások működőképesek lennének. Ha nem olyan gazdasági adatok lennének, mint amelyeket a Statisztikai Hivatal például az elmúlt hónapokban közöl, ha nem olyan jövedelmi viszonyok lennének ma Magyarországon, mint amilyenek vannak az országban, és az emberek nem szegényednének el olyan mértékben, mint ahogyan ma Magyarországon a valóság azt mutatja, akkor lehetne új tulajdonosi programról beszélni, de így legfeljebb a jelenleg meglévő, már egyébként is elég szűk állami vagyon elherdálásáról lehet beszélni. Lehet, hogy az lesz ennek a privatizációs folyamatnak is a vége, mint ami a kárpótlásnak is volt. Csehországban egyébként és Romániában erre van példa, tehát nemzetközi tapasztalatot is lehet idézni, hogy egyébként a kibocsátott részvények két-három év múlva néhány nagy csoport vagy magánszemély kezében összpontosulnak, akik adott esetben kedvezményes áron jutnak majd hozzá a jól működő állami vállalatokhoz.

(Móring József Attilát a jegyzői székben
dr. Hende Csaba váltja fel.)

Egy másik nagyon komoly probléma, amely felvetődik, és amelyre igazából önök sem mondtak még hozzászólásaikban semmilyen megoldást: most tulajdonképpen áron alul, kedvezményesen szeretnék ezeket a részvényeket eladni vagy valós piaci értéken? A cégeket gazdagítaná ez a bevétel, ahogy egyébként a normál tőzsdei folyamatokban egy tőzsdei kibocsátás esetén a cégek valóban friss tőkéhez jutnak a részvények kibocsátása kapcsán, vagy mint ahogy szintén Molnár képviselő úr esetében elhangzott, az állami költségvetésbe kívánják ezt a pénzt befolyatni az egyébként is meglévő költségvetési lyukak tömködésére? Akárhogy is nézzük, igazából egyik módszer sem tudja azt a célt szolgálni, hogy azok a cégek, amelyek ma eredményesen és jól működnek, hosszú távon is jól tudjanak működni.

Összességében azt lehet mondani, hogy sokkal inkább egy PR-akcióról van szó, mint valós gazdasági, végiggondolt gazdasági folyamatokat tartalmazó programról. Összességében azt lehet megállapítani, hogy nem egy átgondolt, sokkal inkább ötletbörze jellegű ez a fajta új tulajdonosi program, amelyet most önök beterjesztettek, és amelyről most vitázunk. Összességében azt lehet mondani, hogy semmilyen olyan gazdaságélénkítő hatása ennek a programnak nem lesz, amire egyébként nemcsak az állami cégeknek, állami vállalatoknak, hanem a magánszektornak is nagyon nagy szüksége lenne. Tehát ez leginkább egy PR-akció, egy PR-fogás, amely hosszú távon kézzelfogható gazdasági eredményt nem fog eredményezni.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon. - Babák Mihály: Szemfényvesztés.)

Forrás: parlament.hu