PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaza van Márfai Péter képviselőtársamnak és Halász Jánosnak, ennek a törvénynek már réges-régen be kellett volna jönni a tisztelt Ház falai közé. Nem fél éve, nem egy éve, hanem legalább három vagy négy éve kellett volna módosítani ezt a törvényt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már vitatkozunk, és általános vitáról van szó, akkor az általános vitában nem tehetjük meg, hogy három fontos kérdés ne hangozzék el itt, a tisztelt Ház falai között. Az első az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap évekkel ezelőtt megszüntette a digitális kultúra kuratóriumát. Vajon miért került erre sor? Miért szüntették meg ezt a kuratóriumot? A második kérdés: a Magyar Szocialista Párt az elmúlt hetekben, hónapokban minden szinten azt mondta, hogy ha bármilyen törvényt beterjeszt a tisztelt Ház elé, akkor egyeztetést fog folytatni. Kérdezem államtitkár urat, hogy vajon egyeztetett-e a kormányzat az Informatikai Vállalkozók Szövetségével? Vajon egyeztetett-e az Inforummal? Vajon az Artcéllel egyeztetett-e? Azt gondolom, a három jelentős civil egyesület közül egyikkel sem, de még jó néhányat tudnék mondani, amelyek ezen a területen dolgoznak.

A harmadik kérdés pedig, amit itt, a Ház falai között meg kell vitatni minden felelősen gondolkodó országgyűlési képviselőnek, hogy mi a megoldás arra, hogy nagyobb legyen a bevétel. Az-e a megoldás, amit önök elképzeltek? Vagy például az a megoldás, hogy mondjuk, 500 ezer vagy 1 millió embert szervezzünk be, hozzunk be az internetezők táborába? Ennek az 1 millió embernek az internetes költsége éves szinten 160 milliárd forint, ennek a 160 milliárd forintnak csak az áfabevétele 32 milliárd forint a költségvetés számára, és ebből a 32 milliárd forintból 1 milliárd forintot, amiről itt most folyik a vita, simán át lehet csoportosítani a Nemzeti Kulturális Alap számára. Ez egy másik lehetőség, egy másik megoldás. Ezzel mit nyernénk? Egymillió internetező embert Magyarországon az e-befogadási évben. Én inkább ezt a megoldást tudom támogatni.

Forrás: parlament.hu