DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három rövid megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: köszönöm Tóth András képviselőtársamnak a segítséget, remélem, hogy akkor ez valóban csak egy félreértés. Nagy kár, hogy a tegnapi bizottsági ülésen a kormányzati képviselő szerintem az én konkrét kérdésemre ezt a konkrét választ adta ebben az esetben, de reméljük, hogy ez valóban nem így van.
A másik: bizonyára államtitkár úr válaszol majd a vitában elhangzottakra a végén. Ha megtisztel egy mondattal, elárulja nekem, hogy miért ön képviseli a kormányt, mert igazából nem nagyon értem, hogy került ez a Miniszterelnöki Hivatalhoz, de ez tényleg csak szabadon választott feladat az ön számára.
A harmadik pedig: valóban csatlakoznék ahhoz az elvi megjelenítéshez, amelyet Salamon képviselőtársam is kifejtett. Ha hiszik, ha nem, sokkal nagyobb jelentősége van ennek a dolognak, mint gondolnánk, nevezetesen az, hogy innentől kezdve a kormányzat elképzelése szerint az elektronikus változat a hiteles, és a papír alapú változat a másolat. Azok az érvek, amelyek itt az indoklásban, illetve a részletes indoklásban elhangoznak - egy esetet, a gyorsaság esetét kivéve -, szerintem nem igazán állják meg a helyüket, hiszen itt is csak egy félmondat van a javaslatban, nevezetesen, hogy biztonságosabb lesz. De minél lesz biztonságosabb? A papír alapúnál? Emlékeznek önök olyan esetre, amikor a papír alapú, nyomdai változattal kapcsolatban az a probléma vetődött volna fel, hogy jelentős eltéréseket, netalán szándékos eltéréseket tartalmaztak volna? Még egy eset: innentől kezdve, ahogy említettem, a kormányzati portálról letöltött forma már csak másolatnak számít, tehát bárki az állampolgárok közül már csak a másolathoz juthat hozzá.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés