DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Miniszter Asszony! Így, egy héttel a ballagás előtt (Derültség az ellenzéki oldalon.) megértem azokat a szavakat, amelyeket a szabad demokrata képviselőknek mondott. Ugyanakkor déj vu érzésem van, hiszen az ön szájából ezt a higgadt és elemző hangot már sokszor hallottuk, ennek eredményeképpen pillanatnyilag utolsó a politikusok népszerűségi listáján. Én lehetőséget szerettem volna adni önnek, hogy elnézést kérjen a munkája során felhalmozott problémákért. Lehetőséget szerettem volna adni azért, mert úgy gondolom, hogy annak a pozíciónak az ellátásáért, amiért ön felelős, sokkal mélyebben kell rálátnia az orvoslásra, mint ön tette, akár az országban, akár nemzetközileg.
Önnek elnézést kellett volna kérnie az orvosok megalázásáért, a gyógyszerészek, nővérek munkájának ellehetetlenítéséért, a betegeket és egészségeseket egyaránt sújtó intézkedésekért. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés