DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! A kórházak finanszírozása úgy történik, hogy a különböző betegségcsoportba tartozók kezelésének értékéért különböző pontokat adnak, s meghatározzák, hogy az adott intézetben mennyit végezhetnek el, mennyi a súlyszáma. E pontok értékét és súlyszámát határozza meg évente a biztosító. Így lehet aztán tervezni az esztendőben az elvégzendő beavatkozások mennyiségét, milyenségét. A járóbeteg-ellátás finanszírozása is teljesítményalapú, a betegek számát egy speciális értékkel szorozzák be, egy úgynevezett német pontszámot adnak. Eddig az OEP minden év elején nyilvánosságra hozta az egészségügyi finanszírozás alapját képező értékek módosításait. Az idén csak a krónikus ágyak árának módosítása történt meg. Az egészségügyben nagy a bizonytalanság, nem tudni, hogy egyáltalán sor kerül-e az alapösszegek inflációt követő módosítására. Enélkül az egészségügyi intézmények menedzsmentje képtelen komoly költségvetés készítésére.
Tisztelt Miniszter Asszony! Ugye a késés nem azt jelenti, hogy az alapösszegek nem változnak 2008-ban? Ugye nem lehetetlenítik tovább a fekvőbeteg-ellátást azzal, hogy elmarad az inflációkövetéses finanszírozás ebben az évben? Mikor várható végre, hogy az egészségügyi vezetés nemcsak a hatalom körüli kérdésekkel, hanem a betegek sorsát meghatározó finanszírozás részleteivel is foglalkozik?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés