DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Önök azzal hitegetik a vidéken élőket, hogy a postabezárások után sem fognak a szolgáltatások megszűnni, mert azt a piac a vállalkozásokon keresztül fogja ellátni. Az elmúlt napokban ért el az a megkeresés, amelyet elkeseredett postapartnerek küldtek el hozzám.
(14.30)
A Magyar Posta Zrt. 2009-ig több mint 1100 kisposta üzemeltetését kívánja vállalkozókra bízni. Jelenleg az ajánlattétel négy megyében zajlik: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 125 település, Komárom-Esztergom megyében 33 település, Somogy megyében 75 település, Heves megyében 58 település. Az előminősítés négy megyében és Budapesten zajlik; Fejér megyében 43, Veszprém megyében 69 település, Csongrád megyében 21 település, Baranyában 61 település, továbbá Budapest bevásárlóközpontjaiban további 9 posta. A most zajló közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszában a Magyar Posta Zrt. olyan felülről korlátos díjtételeket határozott meg, amelyek a jelenlegi vállalkozói díjakhoz képest 42-48 százalékkal csökkentek, azaz üzleti alapon lehetetlen elvállalni a feladatot.
Tisztelt Miniszter Úr! Az 1100 kisposta újszerű üzemeltetése az ország jelentős területén élőket eddig is hátrányosan érintette. A posták nem csupán a küldemények feladásának a helyét jelentették, hanem az ott élő emberek szakszerű tájékoztatását is a postákon keresztül történő pénzügyi megbízásokkal kapcsolatban, legyen az csekkbefizetés, értékpapír-vásárlás vagy biztosításkötés. A posták bezárása nagy számban növelte a munkanélküliek számát is, hiszen ezeken a településeken szinte lehetetlen munkát találni.
Tisztelt Miniszter Úr! Összegezve a kormányzat eddigi tevékenységét, elmondható, hogy az egészségügy, a közoktatás, a vasúti közlekedés után most a falusi kisposták jól működő rendszerét kívánják tönkretenni. Ezt hívják tulajdonképpen vidék- és falurombolásnak.
Kérdezem: mi indokolja a 2007. évi díjtételekhez képest az ajánlattételben szereplő 42-48 százalékos csökkentést? Gondoltak-e arra, mi lesz a legalább 1100 munkanélküli alkalmazottal és családtagjaikkal? Hogyan kívánják működtetni a szolgáltatást abban az esetben, ha a vállalkozók nem vállalják fel a veszteséges üzemeltetést?
Várom megnyugtató válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés