154 felszólalás
H/13660 Ukrajna uniós tagságának, háborús támogatásának és az Európai Unió katonai szövetséggé alakításának, valamint a tagállamok szuverenitását veszélyeztető törekvések elutasításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tényleg érdekes volt, ahogy Arató képviselő úr… (Arató Gergely az ülésterem kijáratától visszafordul.) köszönöm, ha visszafordul és meghallgat ‑ történelemórát tartott nekünk. Nyilván nem várható el ‑ és ne harag…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! A magyar kormány kezdettől fogva minden erejével kiállt az Ukrajnában dúló háború minél gyorsabb lezárása mellett. Ezekben az erőfeszítésekben a Külgazdasági és Külügyminisz…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy költségvetési vita kapcsán mindig egy olyan dilemma elé néz a felszólaló képviselő, hogy elmondja esetlegesen az előre elkészített felszólalását, vagy pedig menet közben reagál az előtte fel…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Ezt a vitát már lefolytattuk egyszer, képviselő úr, akkor is az Átlátszót idézte, azt a propagandaoldalt (Gréczy Zsolt: Hamis a fotó!), amit egyébként ‑ most már önök számára is világos ‑ nyugati pénzen finanszíroztak. (Varju László: Ó!) Maga Pákh Imre mon…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Arató képviselő úr bejött, és sejthettük, hogy nyilván azt fogja mondani, hogy itt minden rossz ebben a költségvetésben. Azt is megértem, hogy egyéni budapesti, kőbányai képviselő, és természetesen képviseli a választókerülete érdekeit. Én…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt ma már talán senki sem vitatja, hogy az orosz-ukrán háború, az arra válaszul hozott, elhibázott brüsszeli szankciók és az ezekből következő energiaválság végzetesen meggyengítették Euró…
T/7726 Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két évvel ezelőtt Oroszország évtizedekkel fordította vissza a történelem kerekét. Az Ukrajna elleni totális támadás olyasmi, amiről előtte néhány héttel még…
T/7724 A Magyarország Kormánya és a Vietnámi Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi és szervezett bűnözés elleni küzdelemben és megelőzésben való együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A világ biztonságpolitikai helyzete hatalmas változáson ment keresztül az utóbbi néhány évben, többek között ezen folyamatok miatt is érdemes a már meglévő il…
T/7724 A Magyarország Kormánya és a Vietnámi Szocialista Köztársaság Kormánya között a nemzetközi és szervezett bűnözés elleni küzdelemben és megelőzésben való együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző körben Sztáray Péter államtitkár úr intelligensen eligazította, vagy elmondta a véleményét a Mi Hazánk vezérszónokának a felszólalásáról, amelyben háborúpártisággal vádolta meg a kormányt. Én ebből a fel…
T/7725 A Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a polgári veszélyhelyzetek terén folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat fontos együttműködést rögzít egy kiemelt stratégiai partnerünkkel. Kijelenthetjük, hogy a világ egy puskaporos hordón ül, a magyar…
K/7532 Mire számíthatnak a gazdák és a fogyasztók az magyar uniós elnökségtől?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A nemrégiben kirobbant európai gazdatüntetések, amelyek a kontinens egyik legjelentősebb ágazatát fenyegetik, széles körű aggodalmat váltottak ki. A gazdák a szigorúbb szabályok, az olcsó, elsősorban ukrán import o…
H/6394 Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 4. számú választókerületének képviselője vagyok, és ha valaki Kárpátaljára, Ukrajnába akar menni, azt csak a választókerületemen keresztül teheti meg. Tehát gyakorlatilag mind az ö…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz és szomorú feladat képviselőként végigülni egy ilyen költségvetési vitát. Szomorú azért, mert nem érdemi vita folyik sok esetben, hanem a gátlástalan nemigaz-mondás, hogy fin…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Idézek. „A Demokratikus Koalíció, élén Gréczy Zsolttal, most azt reklámozza, hogy a Gyurcsány-kormány intézte el, hogy felállítsák a Turul-szobrot, és az Orbán-kormány intézte el, hogy lerombolják. Gréczy Zsolt bejegyzése köszönőviszo…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Hát igen, egy újságírónak vannak kompetenciazavarai, szövegértelmezési nehézséget okozott a cikk elolvasása, hiszen arról beszél Pákh úr, hogy egy évvel korábban ott volt egy Munkács…
H/3086 Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Ha már történelemóra, akkor legyen történelemóra. Károlyi őszirózsás forradalmára és Jászi Oszkárékra emlékezzen vissza, és utána pedig arra, hogy a Tanácsköztársaság milyen anarchiába taszította az országot, a szellemi ősök. (Nacsa Lőrinc:…
T/2667 A Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló 2022. évi XXV. törvény módosításáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Érdekes volt hallgatni a Jobbik szónokának a kultúrfölényre alapozott kioktatását, amikor egy olyan pártelnökük van, aki annak idején EU-s zászlót égetett, most pedig a szankciók egyik leglelkesebb támogatója az Európai…
T/637 A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/638 A Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Konfuciusz mondása jutott az eszembe: „Ne keseregj azon, hogy nincs hivatalod, inkább azon aggódj és úgy cselekedj, hogy érdemes legyél rá.” Ez az idézet azért jutott eszembe, mert 2022. április 3…
T/637 A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/638 A Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző felszólalásban is Konfuciust idéztem, akkor hadd kezdjem most is egy Konfuciusszal: „A mértéktelenség zabolátlansághoz vezet.” A mértéktelen gyűlölet az zabolátlansághoz vezet. Én úgy élem az élet…
T/637 A Finn Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/638 A Svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A vitában elhangzott, hogy nem Magyarországot minősítik bizonyos svéd felszólalók, hanem kifejezetten a kormányra utalnak. Ez azért érdekes, mert nem emelik ki minden esetben, hogy a kormányra gondolnak‑e va…
K/3018 Milyen támogatásokkal segítette Magyarország a törökországi és szíriai földrengés áldozatainak megsegítését?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Február 6-án pusztító erejű földrengés rázta meg Törökországot és Szíria Törökországhoz közel eső részét; 7,8-es erősségű volt, és még utórengések következtek természetesen utána, sőt még ma is volt földrengés, hár…
I/2186 Mit tesz a Kormány az Ukrajnából Magyarországra menekültek megsegítéséért?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elhúzódó orosz-ukrán háborúban a kritikus infrastruktúra részleges lerombolása miatt is az Ukrajnából Kárpátaljára, illetve a Kárpátaljáról hazánkba menekültek egyre nehezebb helyzetből érkeznek, láthat…
I/2186 Mit tesz a Kormány az Ukrajnából Magyarországra menekültek megsegítéséért?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Külön köszönöm államtitkár úrnak azt, hogy a végén megemlítette azt, hogy hány magyar fiatal férfi ‑ magyar állampolgárságával élve ‑ tudott itt maradni Magyarországon, és így kvázi megmentettük az életüket. Úgy gondolom, nagyon fontos dol…
T/1877 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény végrehajtásáról
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyiunk számára ismert, hogy a 2020. és 2021. év kifejezetten nehéz időszak volt az életünkben, elsősorban a Covid-járványnak köszönhetően. Emberileg is nagyon nehéz volt, de nagy ny…
T/2014 Az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, az Állami Számvevőszék szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról szóló…
T/447 A 2021. évi LXVI. törvénnyel kihirdetett, a Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP/AEWA Titkárság) között az A
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánk elkötelezett élharcosa a flóra és fauna védelmének, ezért minden észszerű állatvédelmi kezdeményezést örömmel támogatunk. Jelen törvényjavaslat célja a 2021. évi…
T/519 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról szóló Megállapodás kihirdetésérő
DR. TILKI ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Annak ellenére, hogy a szerb-magyar határszakasz már hosszú évek óta más történések ‑ a példátlan migrációs nyomás miatt ‑ szerepel a híradásokban, jelen törvényjavaslat a két ország…
K/18367 Mit tesz a Kormány az Ukrajnából menekülők megsegítése érdekében?
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy olyan választókerület országgyűlési képviselője vagyok, ahol 24 település határos Kárpátaljával, és mind az öt határátkelőhely az én választókörzetemben található, és két hete folyamatosan ott tartózkodunk a határon. Ezért számomra furcsa, ho…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
DR. TILKI ATTILA, a Költségvetési bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Költségvetési bizottság a Törvényalkotási bizottság szerepkörében eljárva 2021. május 12-én tartott ülésén megtárgyalta a Magyarország 2021. évi központi kö…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kellő alázattal ‑ bár Mesterházy Attila képviselő úr nincs bent a teremben ‑ a választókerületem központjában élt vásárosnaményi Eötvös József bárótól szeret…