DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Külön köszönöm államtitkár úrnak azt, hogy a végén megemlítette azt, hogy hány magyar fiatal férfi ‑ magyar állampolgárságával élve ‑ tudott itt maradni Magyarországon, és így kvázi megmentettük az életüket. Úgy gondolom, nagyon fontos dolog erről is beszélni, és külön köszönöm azt, hogy kiemelte azokat a településeket, amelyek közvetlenül határosak Kárpátaljával, mindegyik település a választókerületemben található, és azokat a településeket is, amelyek szomszédos települések, de tevékenyen részt vettek a segítségben.

Rendkívül büszke vagyok arra is, hogy itt most, akik a parlamentben ülnek kormánypárti oldalon, több képviselőtársammal, több kormányzati szereplővel személyesen találkoztam, hiszen önkéntesként is segítettek, és adománygyűjtést is koordináltak, ami abban az időben és most is nagyon fontos a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarok, a nehéz helyzetben lévő ukránok számára. Köszönöm szépen, válaszát elfogadom. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu