DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen. Ezt a vitát már lefolytattuk egyszer, képviselő úr, akkor is az Átlátszót idézte, azt a propagandaoldalt (Gréczy Zsolt: Hamis a fotó!), amit egyébként ‑ most már önök számára is világos ‑ nyugati pénzen finanszíroztak. (Varju László: Ó!) Maga Pákh Imre mondja el, hogy odakeveredett Gyurcsány Ferenc, és nyilván egy intelligens, jobboldali érzelmű, patrióta magyar ember (Derültség a DK soraiból.) éppen a miniszterelnököt nem fogja elküldeni. (Gréczy Zsolt: A közös mosolygós fotó odakeveredett!) Meg kellene őt kérdezni, és meg kell kérdezni a kárpátaljai magyarokat! (Moraj a DK soraiból. ‑ Az elnök csenget.)
De, képviselő úr, egy kicsi nyugalmat kérnék szépen! Mielőtt ön azt mondja, hogy hagyjuk már a múltat, tudjuk jól, ezt önök mondták. Mi még nőttünk fel abban az időben, amikor mi volt? A múltat végképp eltörölni! Önök akarták a múltat azért eltörölni, mert jó pár ilyen terhelő dolog volt. Mutatóujjal, felemelt mutatóujjal szeretném önnek üzenni, hogy annak idején a DK-kongresszus mindig mivel kezdődött? Az Internacionálét énekelték közösen. (Gréczy Zsolt: Na, ez konkrét hazugság! Konkrét hazugság!) Ezt énekelték közösen… (Gréczy Zsolt: Ez hazugság! Hazudik!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés