DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter úr, a válaszát nem tudom elfogadni. Nem tudom elfogadni azért, mert vasárnap Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ön megyéjében az érintett négy megye vállalkozói és polgármesterei közösen fogalmaztak meg egy petíciót, amelyben leírták azt, hogy ilyen alapon nem lehet működtetni a postát.

Nem tudom elfogadni azért sem, mert amit ön mondott, azt pontosan megcáfolja Szabó Pál úr, a Posta vezetőjének a véleménye, aki még 2004-ben azt mondta, hogy szó sincs itt patikusokról, boltosokról, akik majd a postai szolgáltatásban fognak részt venni. Önök össze akarják keverni a rendszereket, nem veszi figyelembe ön sem azt az európai uniós irányelvet, amely azt mondja ki, hogy figyelembe kell venni a helyi emberek érdekeit, a helyben élők érdekeit. Kíváncsi vagyok arra, kik fogják megpályázni, milyen üzleti érdekeltség fogja majd megpályázni a kisposták szolgáltatását.

Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu