JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Szeretném megnyugtatni, hogy az elmúlt időszakban a bírák száma, a költségvetésük is nőtt, és a cégtörvény is lehetővé teszi, hogy a bírósági titkár, fogalmazó és ügyintéző is fontos dolgokban eljárhasson, tehát ne kelljen hozzá bíró.

Szeretném önt megnyugtatni, hogy a bíróságok képesek lesznek az egyszerűsített eljárásban egy óra alatt cégbejegyzést eszközölni. Egyrészt a központi költségvetésből elkülönítettünk mintegy 60 millió forintot, amely az OIT-hivatalon keresztül informatikai és egyéb műszaki fejlesztések elvégzése érdekében a bíróságok rendelkezésére áll, másrészről a tárca az Országos Igazságszolgáltatási Tanáccsal közösen kidolgozott egy olyan műszaki specifikációt, amely a július 1-jéig javítandó, felújításra szoruló informatikai paramétereket tartalmazza. Vagyis az egyszerűsített eljárásban - mondhatnám úgy - emberi kéz érintése nélkül rákerül a számítógépes automatika jóvoltából az elektronikus aláírás és időbélyegző.

A statisztikai számot és az adószámot az érintett hatóságok a mai szinten mintegy öt perc alatt képesek továbbítani, vagyis a KSH és az APEH illetékes vezetői írásban is megerősítették, hogy informatikai rendszerük alkalmas az egyórás cégbejegyzés lebonyolítására. Abban az esetben, ha valamilyen oknál fogva mégsem menne, akkor a cégbíróság vezetője a határidő lejártát követően legkésőbb egy munkanapon belül hivatalból intézkedik, de ha ez a határidő is elmulasztásra kerülne, akkor a cégbejegyzés a következő munkanapon a törvény erejénél fogva létrejön, tehát maximum egy napba telhet. Még egyszer szeretném önt megnyugtatni, hogy kétséget kizáróan menni fog - ha csak informatikai hiba nem lép közbe - az egyórás cégbejegyzés, de maximum 1 napos lehet a törvény erejénél fogva.

Köszönöm szépen a figyelmét.

Forrás: parlament.hu