DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nekem az volt a szándékom, hogy módosító indítványt nyújtok be ehhez az előttünk lévő törvényjavaslathoz. Aztán parlamenti életben járatos, majdnem azt mondtam, rafinált, de inkább alaposan járatos személyek azt tanácsolták nekem, ne tegyem ezt, mert hiszen ez egy ötpárti egyetértés eredménye, és minthogy én a Fidesz soraiban ülök, mások azt gondolnák - valaki mondta ezt nekem -, hogy talán a Fidesz újragondolja a dolgot. Nem erről van szó, igen tisztelt képviselőtársaim; nekem, Horváth János országgyűlési képviselőnek a témáról vannak gondolataim, és engedtessék meg, hogy ezt a tisztelt Házzal megosszam. Nem terjesztek elő módosító indítványt, bár tisztelettel felkérem az előterjesztőket, akik öten vagy hatan aláírták ezt az okmányt, hogy legyenek szívesek fontolóra venni, és tekintsék úgy, hogy személyesen őhozzájuk fordulok ezzel a gondolatommal, kérésemmel. És ha ez most nem valósul meg, ez nem a világ vége, de biztosan tudom, hogy az a gondolat, amelyet idehozok, az ügyet előbbre vinné.
Én most nem szándékozom a tanács misszióját kommentálni, hiszen ez megtörtént, és jól halad. Most ahhoz szólnék hozzá, hogy az összetétel hogyan is alakul. Néha hallunk, mondunk ilyeneket, hogy a lényege mindennek az, hogy aztán mi lesz belőle; a jó gondolatokból, a jó intézményekből, a jelentős adottságokból is kevés lehet, elszáradhat, füstbe mehet, ha nincs meg a személy, az institúció, amely ezt megvalósítja. Nos, az institúció, az intézmény most, én úgy tekintem, a tanács összetétele. A tanács összetétele érdekes, jó, elég jó - jobb is lehetne. Talán majd az esztendők során azok, akik ezt a munkát végzik, és azok, akik ezt figyeljük, figyelik - és reméljük, hogy tízmillió magyar fogja figyelni -, annak nyomán újabb észrevételek születhetnek, bölcsesség kicsiszolódhat, és belefoglalható, belefoglalódik ebbe a tanácsba.
Én egy intézményt javasolnék, javasoltam és javasolok, nevezetesen: a Magyar Cserkész Szövetséget a tagok sorába bevenni. Valahogyan így fogalmaztam: javasolom, hogy a határozati javaslatnak a tanács tagjai delegálását szabályozó 3. §-ába vétessék bele a Magyar Cserkész Szövetség. Indoklásom: a Magyar Cserkész Szövetségbe tömörülő szervezetek tevékenysége elismert és értékelt a természet szeretete, a nemzeti örökség védelme, az embertárs segítése tekintetében. Ezen erényeket kifejező mentalitás képviselője kívánatosan járul hozzá a tanács munkájához.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
(11.00)
Olyan intézményről szólok, tisztelt Országgyűlés, amelyik százesztendős léte alatt hozzászokott ahhoz, ami az egyik témája, "light motive"-ja volt itt a hozzászólásoknak, nevezetesen: az önkéntesség. A cserkész, ahol tud, segít - ez az egyik cserkésztörvény. Segít, nem azért, mert az kompenzálva lesz, hanem azért, mert a cserkész lényege a jótett. Sőt, van egy ilyen másik cserkészmondás is, hogy napi jótett, valami jót tenni. Ha mást nem, akkor fölvenni valahol a szemetet az utcasarkon, és elvinni egy szemetesládába, vagy átsegíteni a vak nénit az utcasaroknál. De különösen a természetismeretben, ami aztán zöldmozgalommá lett az utóbbi évtizedekben vagy években; a cserkészet ezzel indult, és ezt végezte véges-végig.
Csak példának legyen szabad említenem: amikor a cserkészek táboroztak, táboroztunk szerte az országban, bárhol, nagyon fontos volt, hogy amikor elhagytuk a táborhelyet vagy a kirándulóhelyet, senki ne vegye észre, hogy ott mi táboroztunk és kirándultunk. Úgy raktuk vissza a gyepet és még a faleveleket is, hogy ne is látszódjék - a természet megbecsülése. A hatodik cserkésztörvény mondja: A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz, és kíméli a növényeket. Ez megszületett az előtt, amikor bármiféle természetvédő vagy természetbarát, vagy zöldmozgalom létrejött. Tehát a cserkészeket nem kell erre ránevelni, nekik ez a lényegük, a természet.
Említem talán azt, hogy a cserkészpróbák között, ahogy a cserkészek vizsgálják magukat, vizsgáztatják magukat, ilyesmik vannak, hogy megismerni a növényeket, gazokat, fákat. Ki csinálja ezt manapság? A cserkészek csinálják. Sorolhatnám a természet szférájában az ő készségüket.
A másik a kultúra. Az emberebb ember és a magyarabb magyar egy másik olyan princípiuma ennek a mozgalomnak, ami él. A társadalom különböző rétegeiben, különböző szegmenseiben megjelenik ez.
Legyen szabad említenem, tegnapelőtt jártam Alcsútdoboz-Göböljárás falusi iskolájában, ahol Kovács Imre járt iskolába valamikor a '20-as években, az a Kovács Imre, aki népíró, parasztpolitikus, mindenféle diktatúrák által üldözött, aztán az emigrációban jelentős szerepe volt a jó magyar hírnév szolgálatában, és abban is, hogy mint a parasztentellektüeltől úgy tanulja meg a világ a magyarokat és a magyar demokráciát, ahogy a magyarok a tirannizmus ellen fölálltunk a '30-as években és a következő évtizedekben.
Ez a Kovács Imre írja, hogy ő úgy lett falukutató, hogy cserkész volt. Cserkészként elmentek a falvakba, és akkor látta azt, hogy mi van, és erről szólt, írt, és lettek azok a könyvek, amelyek ma már a magyar irodalomnak, a XX. század magyar irodalmának jelentős megnyilatkozásai, a Néma forradalom című könyve Kovács Imrének ebből a cserkészmozgalomnak a szociális, szociálpolitikai kutatásaiból.
Tehát ilyen intézményről beszélek, tisztelt Országgyűlés, amikor javasolom, hogy hívassék meg ez a tagok közé.
Presztízs? Hallottam az előbb a szót képviselőtársamtól. Hát persze, mindenki számára presztízs részt venni jó dolgokban. Nem csak a cserkészek számára lesz presztízs részt venni ebben; azt hiszem, inkább még az intézménynek, ha ilyenfajta, ilyen vágású személyek részei a dolognak - a tett.
Mindez, tisztelt Országgyűlés, nem kerül pénzbe, nincs költségvetési vonzata. Eureka! - cserkészköszöntő, ahogy tábortűznél szoktuk mondani, vagy bármilyen más köszöntésre. Nem kerül pénzbe, az Országgyűlésnek nem kell megvitatni, hogy honnan veszünk el és hová reallokálunk költségvetési tételeket.
Végül pedig annyit tennék hozzá, nem a végén, csak abbahagyom ezzel, tisztelt országgyűlés, hogy a társadalom úgy áll össze, hogy emberek fonják a társadalom fonalait, és szőjük a társadalom szöveteit. Tehát emberek, embercsoportok valamilyen jó szándékkal, valamilyen elkötelezettséggel teszik ezt. A cserkészek ebből nem lesznek gazdagabbak, számukra ez nem profit, nem politikai ambíció, nem előrehaladás az iskolában vagy bárhol, de az a lelkület, hogy szeretik, ha a dolgok jobban néznek ki, és a tanács, amiről most törvényhozást kontemplálunk, jobb lesz azzal, ha jobb emberek és jobb emberek jobb intézményei is részévé válnak.
Köszönöm a meghallgatást. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés