DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egy azonos témában sokadiknak felszólaló azzal számolhat, hogy ha nem akar mondandójának a felépítésétől eltérni, akkor kénytelen megismételni már elhangzott megállapításokat. Nézzék el nekem ezt a kényszerpályát! Fogjuk fel úgy, hogy az előzőekben elhangzottakhoz való hasonlóság néhány vélemény megerősítését jelenti, még ha újra hallani talán egy kicsit unalmas is. (Gőgös Zoltánnak:) És ha az államtitkár úr befejezi a Font Sándorral való külön polémiát, akkor bizonyára szívesen fog hallgatni egy-két új megállapítást tőlem - szokásomhoz híven.
Az élelmiszer-ellenőrzésről, mai megfogalmazás szerint élelmiszerlánc-felügyeletről évek óta - most tessék figyelni! - párbeszéd és komoly közös gondolkodás folyt az éppen aktuális parlamenti pártok - hiszen már régebben kezdődött, mint ez a ciklus - és szakpolitikusaik, valamint az illetékes szakminisztérium között. Az előzményektől függetlenül mindannyian örömmel üdvözöltük azt a megbecsülendő eredményt, hogy az ellenőrzés egy kézben, egységes irányítás alá került. Jómagam is ellenzéki képviselőként elismerésemet fejeztem ki ezért nemegyszer itt, a Házban is a jelenleg illetékes tárca, az FVM politikai vezetésének, a jelenleg illetékes tárcának - mert nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. (Derültség az MSZP soraiból.)
A véleménykülönbség akkor kezdődött, amikor kormánydöntés alapján az agrár-közigazgatási intézményeket 2007. január 1-jétől egy monstre szervezetbe vonták össze, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalba. Egy idős, sokat megélt szakember szerint a mainál - fogódzkodjunk meg - még a Rákosi-rendszerben működő agrár-közigazgatás is jobb volt. Azért merem idézni, mert ennek az idős szakembernek ez a véleménye nyilvánosan hangzott el egy fórumon, tehát igazolható. Hogy a véleménye igaz-e, azt nem tudom, de oda kell figyelni rá, mert valóban, ilyen összevont rendszer még nem volt Magyarországon.
Az élelmiszer-ellenőrzésre predesztinált és kijelölt Állat-egészségügyi Szolgálat kibővült feladataival bekerült egy olyan bürokratikus rendszerbe, amelyben csak a szakmai, hivatásbeli lelkiismeret teszi eredményessé az ott dolgozó szakemberek küzdelmes munkáját. Ráadásul ebben az évben az egyébként is rosszul fizetett köztisztviselőink - állatorvosok, orvosok, mérnökök, hisz nem csak állatorvosokról van szó a szolgálatban - fizetése ismereteim szerint nemcsak bruttó, hanem nettó mértékben is csökkent különféle pótlékok megvonása okán.
A T/5450. számú, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvényjavaslat e rossz keretek közé szorított hatósági szolgálatnak a működését hivatott szabályozni. Egységes szervezet, egységes törvényi keret. A törekvés tiszteletre méltó. A szabályozásban az a cél is felfedezhető, hogy az Európai Unióban jelenleg elfogadott és elvárt szabályozással is összhangban legyen. Az indoklásban olvashatjuk: az élelmiszerláncot korábban szabályozó négy törvény - a növényvédelemről, a takarmányforgalomról, -előállításról, az élelmiszerekről és az állategészségügyről szóló törvényt sorolja fel az indoklás - helyett egy egységes jogszabály szabályozza majd a teljes területet egységes szemlélettel. Tehát az erről a törekvésről szóló törvényt tárgyaljuk most.
De hogy megvalósulhat-e az, amit az indoklásban később olvashatunk, miszerint átláthatóbbá, egyszerűbbé válik majd mind a jogalkalmazó, mind az előállító számára, és a fogyasztó is könnyebben tájékozódik majd az alapvető előírások között, ez már erősen kérdéses. Nem érvényesül az indoklásul felhozott egyszerűsítés, hiszen végigvonul a fejezeteken a vegyes felvágott, hol parlagfűre, hol állatokra vonatkozó, hol növényekre vonatkozó betegségekről, hol fogyasztókról s a többi beszél. Áttekinthetetlen, hogy egy állattartó, egy növénytermelő, egy parlagfűirtó hogyan szedje össze a rá vonatkozó részeket - legalábbis nehéz. Ha netalán rátalált, folytathatja a végrehajtási rendeletek hosszú során majd, amelyek születnek, az uniós rendeletek tömegének böngészését. Az ígért végrehajtási rendeletek sem fogják megkönnyíteni a helyzetét.
A törvénytervezet egyébként jellemzően EU-s jogszabályhoz hasonlít, hiszen egyszerre konkrét, ugyanakkor általánosító is. Ezek egyértelműen jelzik ismereteim szerint az EU-s jogszabályokat, amelyekben úgy vannak megfogalmazva az elvárások - a konkrét elvárások -, hogy egyidejűleg általánosításokat is tartalmaznak.
Ennek alapján tudják az egyes tagállamok nemzeti törvényeiket megalkotni. Ez nem azt jelenti, hogy szolgailag kell másolni az EU-s jogszabályokat, hanem hogy annak keretén belül nemzeti sajátosságainknak és érdekeinknek megfelelő szabályokat alkossunk egy-egy témában.
Rátérve a törvényjavaslat konkrét kritikájára, az egyik legnagyobb hibának azt tartom, hogy ha már a javaslattevő felvállalja, hogy például a két éve született állat-egészségügyi törvényt egy újabbal váltja fel, akkor miért nem vállalja fel egy ténylegesen független élelmiszerlánc-ellenőrzési szervezet nevesítését, létrehozását. Itt van a kutya eltemetve. Erről a szervezeti anomáliáról, hiányosságokról beszélünk újra és újra, ahogyan tette ezt Font Sándor is, nem politikai, főleg nem pártpolitikai, hanem szakmai szempontok és érvrendszer alapján, legalábbis részemről ez mindig így történik, jellemzően a Kereszténydemokrata Néppárt politizálására.
Az egységes szervezetnek kikiáltott élelmiszerlánc-ellenőrző hatóság csak akkor töltheti be feladatát, ha valóban független, országos hatáskörű, önálló költségvetési hivatallá avanzsál, egyenes irányú hatósági fórumrendszerrel. Higgyék el, lehetetlen jó és hatékony operatív munkát végezni kettős, hármas, sőt, talán ennél többes irányítás alatt. Itt, a parlamentben, ha jól emlékszem, napirend előtti felszólalásban mondtam el, hogy egy megyei főállatorvosnak közvetlenül három, közvetve pedig négy főnöke van. Hát hogyan tud akkor így felelősen dolgozni?
A jelenlegi alapvető szervezeti károkozáson nem segít az a jó szándék sem, hogy az FVM vezetése a területért felelős főállatorvost államtitkári rangra emelte. Állatorvosként köszönöm, büszke vagyok a kollégámra, de ettől még nem fogom be pörös számat, mert ha a század nem is, de a szakmai lelkiismeret rám tekint és figyelmeztet.
A következő probléma gyökere visszanyúlik az itt már emlegetett 2006. évi CIX. számú törvényhez, amellyel a kormány valóban megteremtette a rendeleti úton való kormányzás lehetőségét. Pedig akkor még valószínűleg nem is gondolták az előterjesztők, hogy egyszer az úgynevezett kisebbségi kormányzás bekövetkezik, amikor főleg fontos lesz a rendeleti úton történő kormányzás lehetősége.
A törvényjavaslatból ugyanis nem derül ki, hogy az oly fontos élelmiszerlánc-felügyelet terén az állam melyik miniszter felelőssége mellett kívánja a rendszert működtetni. Noha az állami feladatok ellátásának rendszeréről szóló III. fejezet 24. §-a - úgy emlékszem, Kis Péter kollégám is erre utalt - nevesíti az állam felelősségi körét a felügyeleti szerv létrehozásában, és szól arról is, hogy biztosítja annak függetlenségét, ennek részleteiről szinte semmit sem tudunk. Ez számomra egyértelműen azt jelenti, hogy a parlament a törvény elfogadásával fel fogja ruházni a kormányt azzal a joggal, hogy bármikor kénye-kedve szerint szervezze át, rakja ide-oda az élelmiszerlánc felügyeletéért felelős szakembereket és az őket magukba foglaló szervezeteket. Itt az új Bach-korszak. Ezért mondtam azt, hogy jelenleg az FVM a felelőse ennek a szervezetnek - ki tudja, holnap mit hoz a jövő? Ez a bizonytalanság aláássa a garanciális elemekhez nélkülözhetetlen függetlenséget.
Tanulmányozva a törvénytervezetet, tudatosítva az abban foglalt iszonyú feladathalmazt, el kell gondolkoznunk, hogy vajon nem estünk-e át nagy igyekezetünkben a ló túlsó oldalára, nem kerül-e az MGSZH-ba szorított, de mégis gigantikus elképzelés abba a helyzetbe, hogy aki sokat markol, keveset fog? Nem folytatom a szólásmondásokat, de hogy miért tartoznak az élelmiszerlánc-ellenőrzés hatósági felügyelete alá például a 4. § b), c), d) pontjában foglaltak, az érthetetlen.
Hadd idézzem emlékeztetőül csak a d) pontot: ez a felügyelet tehát kiterjed "a növényvédelmi gépek forgalomba hozatalára és működtetésére". Nehogy valaki félreértse, az engedélyezési eljárásban például a növényvédő szereknél természetesen ott kell lenni a társszakterületekkel együtt, de hogy a gépek forgalomba hozatalához és működtetéséhez, azok ellenőrzéséhez, a tavaszi gépszemléhez mi köze van az élelmiszerlánc-ellenőrzésnek, ezt nem tudom. De majd biztos kapok erre választ. (Gőgös Zoltán: Biztosan.) A gyakorlatban nem láttam, hogy valami szükség lenne erre, hogy annak idején a szövetkezeti gépszemlében ennek mi köze volt a tejtermeléshez vagy éppen az egészséges növénytermesztéshez.
Tisztelnünk kell a különféle szakterületek tevékenységét, azok művelőit. Nem célszerű a kisgömböc-effektus. A spenótot, a gabonát véleményem szerint akkor kell élelmiszer-ellenőrzés alá vonni, amikor élelmiszerré válik.
(14.40)
A termesztés vonatkozásában, ismétlem, az élelmiszer-beltartalmat befolyásoló szerek, tényezők engedélyezési eljárásánál kell együttműködni és jóváhagyni. Véleményem szerint aggályos olyan törvényt alkotni, amely a parlagfűirtástól az állati hulla megsemmisítéséig, az élelmiszer-minőségig, a földhasználatig, a szántóföldi gépminősítésig és a többi, olyan szakterületeket kíván egységesen szabályozni, amelyek nem tartoznak együvé.
A törvényjavaslat indokolásának, ahogyan már említettem, egyik sarkalatos pontja az egységes szervezet megteremtése, de úgy tűnik, úgy látszik, hogy a belső kormányzati hatalmi harcok ezen a téren még mindig nem dőltek el. Az állami feladatok szervezése és irányítása témát szabályozó 25. §-ból egyértelműen az derül ki, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv és a fogyasztóvédelmi hatóság is felelős az élelmiszerlánc hatósági felügyeletéért, és a 4., 5. pontban adatátadásokról, felelősségekről olvashatunk, de nem tiszta a kép. Úgy tűnik, nem tudtak megegyezni a különböző tárcák ebben a kérdésben, és ez számomra előrevetíti azt a bürokratikus felelősségmegosztást, amelynek egyértelműen csak az állampolgár lehet a vesztese, de ugyanakkor a részt vevő hatóságok is nehéz napoknak néznek elébe. A törvényjavaslat szerintem nem zárja ki a további vitákat, a társszervezetek zsákmányszerző lobbitevékenységét; a szabályozás nem elég konkrét és végleges. Igaza van Schvarcz Tibor képviselő úrnak, aki az egészségügyi bizottság nevében szólalt fel: valóban, idő és türelem kell a társszervek önzetlen, összehangolt munkájának kialakításához, de ehhez világos képletek is kellenek az egyes törvényekben.
A törvény előterjesztőinek büszkén felvállalt szándéka, hogy a már említett négy törvényt minél szűkebb terjedelemben gyúrja össze, ugyanakkor találunk olyan paragrafust, ami ezzel ellentétes, amely a törvényben kíván olyan kérdéseket szabályozni, amelyeknek legfeljebb egy miniszteri rendeletben van helyük. Ilyen például a 27. § 3., 4. pontja az igazgatási szolgáltatási díjak beszedéséről. Mit keres egy ilyen nagy horderejű törvényben egy ilyen pitiáner kérdés? Vagy más: ugyan már miért kell állami szerveknek engedélyezni az állatok jelölésére szolgáló mikrocsipet?
Ha már a pénznél tartunk, és valami nagy horderejű, előremutató törvényt kívánunk alkotni, akkor ki kellene jelenteni azt a már előttem szóló által is megfogalmazott igényt - és ezt törvényben kellene megfogalmazni -, hogy ha valahol, akkor az élelmiszer-biztonságot szolgáló szervezetek tevékenységénél nincs helye a pénzbeszedésnek, legalábbis nem lehet a szervezet bevételorientált. A bevételektől függetlenül az államnak kell vállalnia a teljes körű pénzügyi felelősséget, és meg kell oldania - ahogyan már említettem - a költségvetésben az erre hivatott állami szervezet bruttó finanszírozását. Ennek a bruttó finanszírozás megteremtésének egy nagyon jó ötletét hallottam egy kollégámtól, érdekes javaslatot tett. Ezt majd egy rendelt időben ismertetni fogom, hiszen tudjuk, mindennek rendelt ideje van.
Visszatérve az előttünk lévő törvényjavaslat keretjellegére, elfogadom, hogy egy ilyen jellegű törvény esetén a részletes szabályozás lehetetlen. Ugyanakkor az is elfogadhatatlan, hogy tartalmi ismeret nélkül szavazzunk a büszkén felsoroltak szerint 7 kormány-, 35 önálló miniszteri, 20 társminiszterrel közösen alkotott, összesen 62 rendeletről, illetve alsóbb rendű jogszabályról. Ezek tartalmi ismerete nélkül nagy merészség rábízni a törvényben név nélkül megszabott szervekre, mert az, hogy milyen miniszter és hogyan fogja ezt csinálni, még nincs leírva; reméljük, marad a Földművelésügyi Minisztériumnál. Bár ugye vannak a kormányban olyan tehetséges emberek, hogy esetleg a Gazdasági Minisztériumhoz kerül az egész rendszer - ki tudja? Mert a lehetséges új miniszter már foglalkozott egyébként élelmiszer-előállítással a Hajdú-Bét esetében.
A mezőgazdasági bizottság ülésén kifogásoltam azt a törvényalkotói gyakorlatot, amely hivatkozik az EU-s jogszabályok paramétereire - jogszabály, paragrafus, cikkely -, ahelyett, hogy a pontos magyar fordítást alkalmazná. Kaptam is erről kioktatást egy kedves hölgy képviselőtársamtól, mint ahogyan a keretjelleg túlméretezésére vonatkozó kritikámra is. Nos, itt is megismétlem, a bizottságban általam előadottakhoz képest pontosítva a javaslatomat: ahol rövid fogalommeghatározást jelent a hivatkozott EU-s cikkely, ott igenis helye van a magyar fordításnak. Az szerintem jogtechnikai kérdés, hogy egy esetleges EU-s változtatást hogyan vezessünk át a nemzeti törvényünkbe.
Felszólalásomat, tekintettel a törvény nagy terjedelmére, a teljesség igénye nélkül fogalmaztam meg. Remélem, a vita során lesz még alkalmam néhány problémás részre rávilágítani, vagy éppen az elhangzottakkal kapcsolatos polémiában részt venni, és itt egy barátságos szakmai vitát lefolytatni, csak legyen rá megfelelő időnk, és ne éjszaka történjen. (Gőgös Zoltán felé:) Kérem az államtitkár urat, járjon el a Háznál, hogy legalább a mostanihoz hasonló időben tűzze napirendre, hátha Szili Katalin meg fogja ezt önnek tenni.
Összefoglalva mondandóm lényegét: ha a kiindulási alap hibás, a felelős és felelősségre vonható szervezet és felügyelete nincs konkrétan megnevezve, a törvény végrehajtása bizonytalan, a nemes cél elvész, káoszba fulladhat. Az is tény, hogy egy ilyen monstrum törvény kifogásolt paragrafusait vagy éppen a felvetett hiányosságait nehéz módosító indítványokkal kiigazítani, illetve azokra legalább javaslatot tenni. Ezért, bár tudom, hogy szinte lehetetlent kérek, mégis megteszem, bizonyára mosolyogni fognak rajta, de mégis meg kell tennem jó szívvel, jó szándékkal: kezdeményezze a kormány a törvényjavaslat tárgyalásának felfüggesztését, és amit hosszú időn át megtettünk, folytassuk a parlamenti pártok és a minisztérium párbeszédét, közös gondolkodását. Vállaljuk fel egy igazán független magyar nemzeti élelmiszerlánc-ellenőrzési hatóság felállítását, alkossuk meg ennek a törvényi kereteit, és vegyük ki a jelenleg ezzel foglalkozó hivatali szerveket a sebbel-lobbal létrehozott működésképtelen mamutintézményből, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalból. Ha közös akaratunkkal a minisztérium ezt megteszi, kormányokon és ciklusokon átívelő törvényt tud alkotni, hasonlóan ezt a hivatalt a régmúltban betöltött nagynevű elődeihez. Ha ez nem történik meg, az idő majd meghozza a megoldást, amelyre nemcsak a Fidesz, de a KDNP is készül, és hozzáteszi a maga elképzeléseit.
A Barankovics Alapítvány Mezőgazdaság- és Vidékfejlesztési Irodája keretén belül ez a munka elkezdődött, az alapvetést professzorok, neves szakemberek segítségével készítjük, és az alapvetés alapján megalkotjuk azt a törvényt - ha nem tudunk ebben közösen dolgozni -, amelyet majd előterjesztünk, remélem, az ősz folyamán. De jó lenne, ha inkább közösen gondolkoznánk, és ezt közösen alkotnánk meg, mert akkor lenne valóban egy olyan törvény, amelyet valahol a szívünkben mindannyian kívánunk. Mert tudom vagy feltételezem azt, hogy nemcsak az állat-egészségügyi, illetve most már nem állategészségügyről beszélünk, hanem élelmiszerlánc-ellenőrzési szervezetről, amelyben benne van az állategészségügy is, nemcsak ők, hanem talán még az államtitkár úr is híve lenne annak, hogyha engedné a kormány ennek az önálló szervezetnek, a valóban független ellenőrzésnek a megújítását. (Gőgös Zoltán felé:) Nagyon sajnálom, ha nemet int, de talán megpróbálom majd meggyőzni a vita során, hogy álljon a jó oldalra.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés