PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A bírósági honlap adatai alapján 77 456 társadalmi szervezetet tartanak nyilván, amiből a becslések szerint csupán alig 45 ezer működik. Ma hivatalosan saját bejelentésre vagy az ügyészség általi kezdeményezésre, a megküldött nyilatkozat alapján tekintenek megszűntnek egy szervezetet. Az eljárás bonyolult és hosszadalmas, ezért a már nem működő szervezetek sokszor nem is vesződnek azzal, hogy megszűnésüket hivatalosan is bejelentsék.
Az átláthatóság megteremtése érdekében azonban ki kell szűrni az inaktív és csupán a pályázati források megszerzése érdekében fenntartott szervezeteket. Az elmúlt időszak történései alapján látható, hogy a probléma élő, és sok millió forintos anyagi, valamint nem elhanyagolható erkölcsi kárt képes okozni a becsületesen működő társadalmi szervezeteknek, a költségvetésnek és ezen keresztül minden adófizető állampolgárnak.
Ennek megakadályozását célozta az MDF határozati javaslata, amelyben azt kértük, hogy a kormány dolgozza ki egyrészt a nem működő társadalmi szervezetek megszüntetése egyszerűsítésének a feltételeit, másrészt a cégek mintájára a szervezetek egyszerű kiszűrésének a módját. Meggyőződésünk, hogy a tabula rasa segítségével feltérképezhetők lennének a ténylegesen működő civil szervezetek, és elkészülhetne végre a rég várt, a maival szemben csak a ténylegesen létező szervezeteket tartalmazó adatbázis.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy látszik, kézzelfogható eredmény nélkül, csendben elhalt a kormánynak a közpénzek útjának követhetővé tételéről szóló programja. Bízom benne, hogy nem újabb büntetőügyre várnak, ami apropót adhat a folytatáshoz. Ezért kérdezem, az igazságügyi tárca tervez-e jogszabály-módosítást - ahogy néhány hónapja ígérték - a társadalmi szervezetek megszüntetésének egyszerűsítése, az inaktív szervezetek kiszűrése és a közpénzek útjának átláthatóbbá tétele érdekében.
Várom megnyugtató válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés