ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő úr kérdésének az a címe, hogy "Minden magánmillióhoz félmillió közpénz". Én meg azt gondolom, hogy érdemes megfordítani ezt a fajta címfeltevést, én inkább azt mondom, hogy minden közpénzből származó félmillióhoz egymilliót magánpénzből. Mert ha így teszünk, akkor nagyon jelentős többletforrásokat nyitunk meg a kultúra számára.

Az arts and business lényege éppen az, amit képviselő úr is említett, hogy egy kölcsönös előnyöket tartalmazó, művészi, szakmai érdekeket szolgáló viszonyról van szó. Annak az együttműködésnek, ami a Kogart Galériával kialakul, számos olyan garanciája van, amelyik azt szolgálja, hogy ez a közös érdek megvalósuljon. Ezek közé tartozik többek között az, hogy az ilyen módon beszerzett műtárgyak nem elidegeníthetők, tehát üzleti haszonszerzést nem szolgálhat ezek beszerzése. De ide tartozó szakmai garancia az is, hogy a műtárgyak kiválasztását egy szakmai zsűri végzi, amelynek tagja többek között számos olyan kiváló szakember is, aki éppen az ön által említett Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozatához tartozik. Olyan együttműködésről van tehát szó, képviselő úr, ahol a magánpénz megfelelő szakmai garanciák mellett mozdul meg, és ehhez rakjuk hozzá az állami támogatást. Ez tehát fontos többletet jelent a magyar művészet számára.

Hozzá kell tennem, képviselő úr, hogy éppen azokban az időkben van szükség ilyen technikák kidolgozására, akkor fontosak ezek a technikák, amikor talán a szándékunknál is kevesebb az a forrás, ami másfajta módon rendelkezésre áll. De azt is szeretném elmondani képviselő úrnak, úgy határozott a minisztérium, hogy növeljük az állami közgyűjtemények műtárgyvásárlásra szolgáló forrásait is, mert azt gondoljuk, az is fontos és jelentős cél.

Ami pedig képviselő úr legfontosabb felvetését illeti: a válaszom határozott igen. Ez egy nyitott együttműködési forma, amely más szervezetek, más gyűjtemények, más szereplők számára is rendelkezésre áll, ha hasonlóképpen képesek arra, hogy magánforrásokat mozgassanak meg, hiszen így érjük el azt a közös célt, hogy több forrás jusson egy kiemelkedő minőségű magyar kortársgyűjtemény megvalósítására, fejlesztésére.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu