BAJNAI GORDON nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezzel a törvényjavaslattal azt a célt tűztük ki, hogy Magyarországon most, amikor az ország tulajdonképpen soha nem látott fejlődési lehetőség előtt áll, amikor korábban nem tapasztalt méretű beruházások indulhatnak el az országban, akkor ne legyen akadálya a sok-sok év alatt kialakult, sokszor egymással nem összefüggő bürokratikus szabályrendszere annak, hogy ezek az építőipari beruházások minél előbb jussanak el az országba, minél előbb hívhassuk le az Uniótól a pénzeket, minél előbb indulhasson be a gazdaság, többek között a mostanában sok panaszt látott építőipar.

Az volt a célunk, hogy Magyarországon csökkenjen a bürokrácia, ezzel nőjön az építési beruházások átláthatósága, ugyanakkor egyre gyorsabban igényelhessük az uniós forrásokat, hiszen az Unió határidőhöz köti ezek lehívhatóságát, és ha túl sokáig babrálunk, pepecselünk ezekkel, akkor a végén még akár pénzt is veszíthetnénk.

Mindezek az indokok azok, amelyek rávettek minket ara, hogy ezt a meglehetősen nagy munkát - amely több mint 30 jogszabályt érint - elvégezzük. Ennek néhány eleme törvényi jellegű, és ezek kerülnek most az Országgyűlés elé.

Úgy látjuk, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások előkészítésének, engedélyezésének és megvalósításának folyamatában egy mostani kormányzati beavatkozással érdemben rövidíthető az időigény. Egyszerűsíthető az eljárás, csökkenthetők a párhuzamosságok mind az előkészítés, mind az építési engedélyezés folyamatában. Jó néhány törvénymódosítással szeretnénk ezt elérni, többek között a közbeszerzési törvény módosítása terén, de a közmű-nyilvántartás megvalósítása, az építési műszaki ellenőr, felügyelőmérnök foglalkoztatási feltételeinek könnyítése terén. Vagy például a többletmunka, pótmunka és az irreálisan alacsony ár definiálása, amely az építő-beruházó szakma nagyon régi követelése; de idetartozik a szakmunkásképzés biztosítása vagy szerződésminták kidolgozása. Szóval, sokféle módszerrel próbálunk ezen a helyzeten javítani, könnyíteni.

(23.00)

Említettem az építőipari szakmát, és hadd mondjam el, rendkívül részletes és hosszú egyeztetéseket folytattunk velük. Lényegében jogszabály-szövegezési szinten egyeztettünk az építőipari szakma képviselőivel, hogy ők a gyakorlatban mit tapasztalnak, és melyek azok a törvények, amelyek a közérdeket nem sértve módosíthatók, egyszerűsíthetők.

Az általános vitán elhangzottakból és a benyújtott módosító indítványokból nyilvánvalóvá vált, hogy valamennyi parlamenti párt figyelmét elnyerte ez a javaslat, és bízom benne, hogy a képviselő urak és hölgyek pontosító javaslataival a szakma érdekeit figyelembe véve egy időtálló törvényt, törvénymódosítást sikerül végigvinni.

Összesen 11 módosító javaslat érkezett az ellenzéki képviselőktől és a bizottságtól. Ezek lényegében a tervezet négy témakörét érintik: az építésügyi hatóság ügyintézés-határidejét és az ennek túllépése esetén alkalmazandó szankciókat, másrészt a településrendezési eszközök kisebb jelentőségű módosítása esetén alkalmazható egyszerűsített egyeztetési eljárást. A képviselők azt is fontosnak tartották, hogy a magyar szakmagyakorlók érdekeinek képviseletét megjelenítsék azzal, hogy az európai uniós elvárásokkal szemben is ragaszkodni kívánnak a külföldi szakmagyakorlók magyar kamarai tagsági követelményéhez. Végezetül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások gyorsítására irányuló törvényjavaslatok hatályának szűkítését is kezdeményezték.

Ahogyan az várható is, a kormány nem támogathatja azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem egyeztethetőek össze, és nem segítik elő a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások megvalósítását, ezzel együtt többek közt az uniós források mielőbbi lehívhatóságát, elérhetőségét.

Fontos nemzetgazdasági cél - ahogyan már említettem, közérdek -, hogy az Unióhoz történt csatlakozás nyomán az Új Magyarország fejlesztési terv forrásait minél előbb nagyszámú, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás gyorsan megvalósítsa, realizálja.

Az ellenzéki képviselők mind az általános vita, mind a vita során jelezték azon elvárásaikat, hogy a beruházások megvalósítása során az előnyös szabályozási elemeket a kis- és középvállalkozók által megvalósítandó beruházásokra is ki kell terjeszteni. Ezzel egyetértünk. Jó néhány olyan javaslat van ebben a csomagban, amely nem egyszerűen a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokat, hanem általában a teljes építési beruházási környezetet gyorsítja, egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi. Ilyen értelemben a rendkívül szétaprózott és nagyon sok kis- és középvállalkozásból álló magyar építőipar számára is jelentős gyorsítást, javulást hozhat.

Tisztelt Országgyűlés! Ezúton is szeretném megköszönni, hogy felismerve az építési beruházások körüli problémákat, a jobbítás érdekében közreműködtek a képviselők a több mint tíz évvel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény megalkotása után abban, hogy az építőipari kivitelezési tevékenység további gyorsítását, egyszerűsítését célzó törvényjavaslat most majd elfogadásra kerülhet. Ezzel kinyilvánítjuk azt, hogy az építési tevékenység eredményeképpen megvalósult építmények a nemzeti vagyon jelentős elemei, amelyek műszaki, gazdasági értékükön túl is alkalmasak jelentős fejlesztések beindítására, lényegében az egész ország minél gyorsabb megújulását, hatékonyabb, jobb működését segíthetik elő.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! Az önök szavazata számunkra ezt fogja jelképezni, ezért kérem a törvényjavaslat támogatását.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu