BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy ilyen késői időpontban kerül a tisztelt Ház elé egy ilyen fontos törvényjavaslat; azt pedig különösen sajnálom, hogy a Fidesz-frakción kívül egyetlen parlamenti párt szakpolitikusait nem érdekli ez a törvényjavaslat. (Keller László: Dehogynem!) Azt gondolom, hogy ennél jobb sorsra érdemes. (Keller László: Itt vagyunk! Azért vagyunk itt!) Keller László, úgy tudom, még nem turisztikai szakember, bár sok mindent el tudok képzelni róla (Derültség.), elsősorban nyomozati oldalon láttam eddig tevékenykedni.

De komolyra fordítva a szót: valóban, ahogy képviselőtársaim elmondták, egy nyolcéves törvény újragondolása, módosítása éppen esedékessé is válhat. Azt szokták mondani, hogy egy jó törvényhez öt évig egyáltalán nem szabad hozzányúlni; öt év után el kell kezdeni előkészíteni az esetleges módosításokat; és nagyjából nyolc-tíz év múlva érik meg arra egy törvényjavaslat, hogy azokra a változásokra, amit az élet hoz, a kihívásokra reagálni tudjon, azokat a változásokat kezelni tudja, amelyek menet közben történtek. Azt gondolom, ebből a szempontból a törvény megérett a módosításra, és külön örülök annak, hogy egy olyan előkészítési szakasza volt, ahol valamennyi térségi önkormányzatnak, azoknak a szakmai szervezeteknek és vállalkozásoknak, akiket érint ennek a törvénynek a módosítása, lehetőségük és alkalmuk volt arra, hogy a javaslataikat megtegyék.

A 2000. évi CXII. törvény célja a táji, természeti és települési környezet minőségének védelme. A Balaton nemzeti kincsünk, azt gondolom, ebben mindannyian egyetértünk. Nagyon fontos megtalálni azt az arany középutat, amely e kiemelt érték védelmét biztosítja, ugyanakkor olyan fejlesztéseket enged, megenged, amelyek nemcsak a térségben élő polgárok számára rendkívül fontosak, hanem a magyar turizmus számára is kiemelt jelentőséggel bírnak.

A Balaton ma Magyarország legerősebb turisztikai desztinációja, Budapest mellett. Ha az előttünk álló 15-20 év időszakára előretekintünk, megnézzük a nemzetközi trendeket, akkor bizton állíthatjuk, hogy egy jól átgondolt fejlesztési programmal, egy olyan törvénymódosítással, amely megőrzi azokat az épített és természeti értékeket, amelyek a tó környékén találhatók, sikerül a víz minőségét ebben az állapotában megőrizni, akkor 15 év távlatában Magyarország legerősebb turisztikai desztinációja lesz, a legtöbb embernek munkát adó és a legnagyobb bevételt elérő területe lesz a hazai turizmusnak.

Ha megnézzük a nemzetközi trendeket, láthatjuk, hogy Európa tavai megteltek. Az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés egyre inkább gyorsulása nekünk kedvez. A kontinentális éghajlaton található turisztikai célpontokat egyre többen keresik, egyre inkább félnek az emberek a nap káros hatásaitól, és így az Egyenlítő környéki, valamint mediterrán régiók visszaszorulóban vannak. Azt gondolom, ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk akkor, amikor középtávon vagy hosszú távon a Balaton fejlesztéseiben gondolkodunk.

Nagyon érzékeny területről van szó, mint azt már említettem, hiszen nemcsak kiemelt turisztikai célpont, dinamikus fejlődés előtt álló gazdasági térség, hanem egyre kedveltebb lakóhely is a Balaton. Nagyon sokan választják lakóhelyükül, hiszen azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek az elmúlt tíz évben megvalósultak, azok a turisztikai fejlesztések, amelyek a Széchenyi-terv indításával berobbantak a tó környékén, azok olyan magasabb színvonalú, minőségű szolgáltatásokat nyújtanak, amivel magas költési hajlandóságú vendégeket vonzanak, ezáltal olyan munkahelyeket teremtenek, amelyhez egyre több kvalifikált munkaerőre van szükség. Ma pedig egyre többen gondolkodnak úgy, hogy nemcsak eljárnak a Balaton környékéről dolgozni, hanem hosszú távon lakóhelyül is választják a tavat.

És azt se felejtsük el, hogy nagyon fontos vízisport-központról van szó, hiszen amikor a fejlesztési irányokat nézzük, megnézzük az átlagos hajósűrűséget Európa tavain, azt látjuk, hogy a Balaton jelenlegi hajósűrűségéhez képest az európai tavak nyolc-tízszeres mértéket produkálnak, tehát bőven van benne még fejlesztési potenciál. Alaposan végig kell gondolnunk azonban, hogy hogyan tudjuk kezelni azokat az igényeket, amelyek a tó környéki települések részéről felmerülnek.

(22.50)

Gruber Attila képviselőtársam hozzászólásában már kifejtette, hogy gyakran egymáshoz közel eső településeknek is egészen ellentétes érdekeik lehetnek, hiszen egy-egy képviselő-testületnek, egy-egy polgármesternek egészen más elképzelése lehet a település és környékének fejlesztéséről, más választási programmal, más fejlesztési stratégiával állnak elő. Azt gondolom, az a helyes, ha törvényi szinten végiggondoljuk a Balaton jövőjét, egységes régióként kezeljük, és úgy hozzuk meg a szükséges jogszabályokat, amelyek a helyi, illetve a területrendezési elvekről szólnak, hogy azok az igények kellő mértékben összehangolva, egyértelműen a tó hosszú távú érdekeit szolgálják.

Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat alkalmas lehet egy ilyen koordinációra. Azt gondolom, hogy vannak benne még olyan pontok, amelyeket esetleg át kell gondolni, de ezek elsősorban technikai jellegű módosítások lehetnek; egy-egy olyan helyi igény, amely esetleg az előzetes egyeztetés során nem lett lekezelve, de esetleg érdemes vele foglalkozni. Én magam a bizottság elnökeként azt ajánlom, hogy a későbbiek során - akár a minisztériummal egyeztetve is - megpróbálunk közvetítő szerepet ebben betölteni.

A bizottság egyébként megtárgyalta a törvényjavaslatot, és egyhangú véleményével általános vitára alkalmasnak ítélte meg. Azt gondoljuk, hogy a tó környékének fejlődését és az ottani természeti és kulturális épített értékek védelmét kellően szolgálja.

Van még egy nagyon fontos dolog, amiről feltétlenül beszélnünk kell. Ez pedig az az együttműködés, amely a tó környéki települések, a Balaton-régió és a mindenkori kormány között ki kell hogy alakuljon. Szintén elhangzott Móring József Attila képviselőtársamtól, hogy megérte volna, érdemes lett volna a Balatont önálló fejlesztési régióként kezelni.

Most éppen a regionális operatív programok pályázati kiírásai során láttuk azt a feszültséget, amely egy-egy régióban létrejön, amikor ezeknek a pénzeknek az elosztásáról szó van.

Tudjuk jól, hogy a Balaton három területfejlesztési régióhoz tartozik. Minden régióban a Balaton-parti települések és a nem Balaton környéki települések között van egy alapvető feszültség, hiszen mindig is volt egyfajta irigység a tó környékére, mondván, hogy persze könnyű nekik, hiszen oda csak születni kell, a vendégek pedig jönnek maguktól, a bevételek pedig nyilvánvalóan sokkal magasabbak, az üzleti vállalkozások lehetőségei, az önkormányzatok működési környezete sokkal kellemesebb, mint a tótól távol eső részeken.

Éppen ezért kellett volna önálló operatív programként kezelni a regionális forráselosztások során is, mert akkor ezeket a feszültségeket elkerülhettük volna. Láthatólag a kormány is érzékeli ezt a problémát, hiszen éppen Suchman Tamás kezdeményezésére annyit sikerült elérni a 2007-2008-as akciótervek során - illetve a későbbiekben is természetesen -, hogy a régiós forrásokból nem túl nagy forrásösszeg, de el lett különítve csak kifejezetten a Balaton környéki fejlesztések támogatására. Azt gondolom, hogy a későbbiekben erre kiemelt figyelmet kell fordítani, mert ez a desztináció sokkal több törődést és figyelmet érdemel, sokkal nagyobb lehetőségek vannak benne annál, mint hogy regionális, megyei vagy akár települési érdekellentétek ezeknek a fejlesztéseknek az útjába állhassanak.

Összefoglalva tehát azt tudom elmondani, hogy ahogy a bizottsági vita során is, úgy itt a parlamentben is azt az álláspontot képviseljük, hogy a törvényjavaslat az előkészítettségével, azzal az egyeztetéssorozattal, amelyet a törvényjavaslat benyújtása előtt megvalósítottak, alkalmasnak tűnik arra, hogy feladatát betöltse, és talán egy újabb 8-10 évet megélve lekezelje a tó környéki fejlesztések körül kialakuló esetleges problémákat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu