BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Szabad Demokraták Szövetsége egységesen tartózkodással fog szavazni erre az országgyűlési határozati javaslatra. Ennek pedig az a magyarázata, hogy sok éve tapasztaljuk, hogy az országgyűlési határozati javaslat egy nagyon rossz műfaj. Az országgyűlési határozati javaslat gyakorlatilag nem kötelez semmire.

Én magam sok évvel ezelőtt még Kósáné Kovács Magdával együtt, amikor még ő is parlamenti képviselő volt (Dr. Géczi József Alajos: Most is az!), csináltam már hasonló tárgyú országgyűlési határozati javaslatot, amiből nem sokat tudott betartani az Országgyűlés.

Azt gondolom, hogy a társadalmak elöregedése olyan probléma, ami kapcsán egyetlen felelős kormány sem teheti meg, hogy nem foglalkozik vele. Nem ezen az országgyűlési határozati javaslaton fog múlni, hogy a kormány érdemben odafigyel-e ezekre a problémákra, hogy készít-e jelentést az idősek helyzetéről vagy nem.

Éppen ezért a szabad demokraták képviselőcsoportja úgy döntött, hogy egységesen tartózkodik a javaslatra, de természetesen, ha a Ház többsége elfogadja, akkor majd nagy érdeklődéssel várjuk és figyeljük, hogy milyen jelentéseket tesz le évről évre a kormány. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu