DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szeretném megkérdezni, hogy van-e arról adatunk, hogy az elmúlt évben vagy években hány olyan gyerek volt ebben az országban, akinek nem jutott iskola. Ugyanis Tatai-Tóth úr az érvelésében elsősorban erre hivatkozott, hogy ezáltal majd az Oktatási Hivatal átveszi ezt a döntést.
De ami miatt szólásra jelentkeztem, az két másik ajánlási pont, elég szorosan összefüggnek tartalmuknál fogva. Ez pedig a 15. és a 33. pont. Az általános vitában is kifejtettem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja az, hogy ez a törvénymódosítás túlzottan bürokratikus - megkockáztatom: indokolatlan - eljárással próbálja az esélyegyenlőséget tévesen értelmezve szorgalmazni. A 15. ajánlási pontban a 15 százalékpont feletti határt határozza meg a módosítás szövege, rettenetesen bonyolult körmondatokban, nehezen értelmezhetően, és ezzel próbálja az esélyegyenlőséget szolgálni. A 33. pontban pedig arról van szó, hogy nem indíthat első osztályt 2010-től az az iskola, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek száma meghaladja az 50 százalékot.
Nos, a mai napon kaptuk kézhez ezt a könyvet, "A romák minőségi oktatáshoz való egyenlő mértékű hozzájutása". (Felmutatja.) Ebben összesen 178 olyan iskolát mond, ahol a romák aránya meghaladja az 50 százalékot, de feltételezhető, erről nem szól a könyv, hogy ezek olyan településen vannak, ahol a lakosság is.
Időm letelt, majd még egyszer jelentkezem. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés