DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt különösebben nem minősíteném, hogy Havas Szófia némi déj vu élményeket idéz elő szólásával, hogy pártunk és kormányunk, valószínűleg ebből következően el is szaladt. De azért azt szeretném megjegyezni, hogy a népszavazás kiadási tételeire vonatkozó megjegyzésénél a felelőst a saját oldalán kellene keresni. Hiszen megvolt a mód és a lehetőség, még egyszer emlékeztetnék rá, hogy erre az őszi népszavazásra ne kerüljön sor, hiszen itt a parlamentben volt egy kezdeményezés, miszerint megerősítő népszavazásra kellene bocsátani azt a törvényt, amit most egyébként vissza akarnak vonni. Ezt önök elutálták. Most pedig visszavonják, jóllehet, akkor ugyanezt kérték a társadalom részéről önöktől, csak érdekes módon a pénzügyi felelősségtudat valahogy önöknél nem működik. Mert ki lehet szórni az ablakon mindenféle célra pénzeket, nem számít, viszont máshol a kisembereket APEH-hel és egyebekkel fenyegetik. Azt gondolom, ez nagyon nincsen rendjén, végképp nem egy jogállam, nem egy demokrácia szelleméhez tartozik.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés