ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a miniszterjelölteket az elmúlt héten a hatáskörrel rendelkező bizottságok meghallgatták, és kialakították állásfoglalásukat.

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy azok a miniszterek, akik korábban is a kormány tagjai voltak, nem tesznek most esküt.

Most Gyenesei István miniszter úr ünnepélyes eskütételére és az esküokmányok aláírására kerül sor. Felkérem miniszter urat, hogy fáradjon az ülésterem közepére. Arra kérem Podolák György jegyző urat, hogy olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy felállva hallgassuk meg az eskütételt.

Jegyző úr! (A teremben lévők felállnak. - Dr. Gyenesei István a terem közepére lép. - Podolák György jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu