PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt remélem, hogy ha szükséges, akkor megépül a zajvédő fal. Hiszen azt gondolom, a közpénzekkel való bánásnak is vannak határai. Az nem biztos, hogy a szakhatósági engedélyek kiadásakor jól látható volt, hogy milyen zajterhelés fogja érni a települést. Közel 300 méteres szakaszon ez a zajvédő fal meg tud akkor épülni, amennyiben a mérések június-júliusban meg fognak valósulni, és azt mutatják, hogy az egészségügyi határérték fölötti zaj keletkezett.

Azt gondolom, hogy képviselő úr szemmel látja, de mégiscsak az egészségügyi határérték mérésével műszerekkel és a helyi önkormányzati képviselőkkel együtt megszületik az a döntés, hogy szükséges vagy nem szükséges. Amennyiben meghaladja, természetesen a fal meg fog épülni, hiszen a 8. főúton további munkálatok végzését készítik elő kollégáink. Így egy 11,5 tonnára való megerősítésnél, ebben a munkafázisban lehetőség lesz a fal megépítésére is.

Maximálisan egyetértek önnel, hogy ez fontos probléma, aminek a megoldása nem lehet csak kizárólagosan szándék vagy akarat kérdése. A szabályok betartása mellett erre mindenképpen szükség lesz. Amennyiben erre szükség van, akkor meg is építteti a tárca.

Köszönöm szépen az ön figyelmét és megértését. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu