DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat, amely a tisztességtelen piaci magatartásról szól, úgy került elénk, hogy magába foglalja esztendők gondolkodását és javaslatait. Persze nem csupán azt, mégis én arra emlékszem legelőször.

Esztendők óta foglalkozunk ezzel a témával itt, a Magyar Országgyűlésben, és örömmel látom, hogy előrehaladunk, előrehaladtunk ezekben a törekvésekben.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Valóban, úgy, ahogy a bevezetőben a kormány képviselője prezentálta a témát, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény a gazdasági jog egyik alaptörvénye. Talán szélesebben fogalmaznám, nemcsak a gazdasági jog alaptörvénye, hanem a gazdaságpolitika, a gazdasági folyamatok, a gazdasági élet egyik alaptörvénye.

A tisztességesen versengő vállalkozások védelméről is gondolkozhatunk itten, mert a tisztességtelen versenyzővel szemben ott van a tisztességes, és tisztességesnek lenni hátrány akkor, ha más tisztességtelen módon végzi dolgait, és sikerül neki azt folytatni.

A tisztességtelen verseny és a tisztességtelenül versenyző nem csupán versenytársának árt, a másik vállalkozónak, másik gyárosnak, kereskedőnek, vagy bármilyen egységet nézünk a gazdasági életben, hanem ennél sokkal súlyosabb dologról van szó. Árt a fogyasztónak. A fogyasztó. Értjük ennek a szónak a jelentését? Mindnyájan azok vagyunk. A 10 millió magyarnak árt az, a 10 millió magyart károsítja meg az, aki tisztességtelen versenyt folytat. Tehát ebben az összefüggésben örülök, hogy a bevezető mondata ennek az indoklásnak úgy hangzott el, ahogy elhangzott.

Aztán tovább, hogy mik is ennek a tisztességtelen versenynek a megjelenési formái, az intézményei. Helyén van, ha talán egy kicsit másképpen is fogalmaznám én és javasolom majd módosítóban, a kartell fogalmának a megnevezését. Igen, a legsúlyosabb versenyjogi jogsértés a kartell. Magyarul ezt kartellnek nevezzük, más nemzetek, más országok törvényhozásában is előfordul a "kartell" szó másképpen is, a fogalom révén más név használódik. Azért javasolom, hogy figyeljünk erre a fogalomra, mert a kartell általában úgy értődik, hogy az eladó oldalán. Tehát az a gyártó, az a kereskedő, aki összefonódások révén, másokkal összefogva a közérdek ellen - ezt az intézményt, ezt a folyamatot kartellnek nevezzük. Azonban én hozzátenném ehhez, hogy hasonló magatartás létezik - és jó volna komolyabban, lényegesebben odafigyelni - a vevő oldalon, tehát a felvásárlás oldalán.

A közgazdasági szakkifejezéseket használva tehát a kínálat oldaláról szoktuk nézni a tisztességtelen versenyt, pedig a kereslet oldalán is ott van. Milyen sokszor látjuk, bizony gyakran látjuk, napokban is olvastam valami hírt arról, hogy hány ezer tonna gyümölcs itt meg ott elrohad vagy nem szedik le azért, mert nincs, aki megvegye; vagy a megvásárló olyan árat ajánl, mert valahogyan a vásárló oldalán, a kereslet oldalán nem alakult ki az a tisztességes verseny, amelyik azt mondaná, hogy ha nincsen valaki, aki megvásárolja, majd valaki más megveszi.

Talán ezt a panaszomat megvilágítja egy példa, most olvastam egy-két hete valamelyik folyóiratban, a mezőgazdaságból, az élelmiszer-feldolgozó iparból. Azt mondja Zwack József, a Zwack-vállalkozás új vezetője, a Zwack Péter fia, hogy igen, a pálinka jobb lenne, mint az Unicum, vagy talán neki is jobban ízlik, és a világpiacon is jobban menne, de nem lehet sokra menni ezzel, mert nincsen elég gyümölcs. Zwack József - majd megkeresem személyesen is, jó barát - azt mondja, nincsen elég gyümölcs Magyarországon! Hát egek ura! Tonna és száz tonna gyümölcs rohad el a fák alatt, vagy nem is kerül megtermelésre, mert már Brüsszelből szubvenciót kapunk, hogy vágjuk ki. Szóval valahogy itten a versenyszellemnek a gazdaságnak ebbe a szférájába való behatolása is új távlatokat nyújtana.

Nem része az irománynak, ami a kezünkben van, ez a keresleti oldal, azonban idehozom most, tisztelt Országgyűlés, azzal a szándékkal, hogy majd a következő évben vagy valamikor ez a gondolatsor is belekerül az alkotók és az elemzők munkájába.

Továbbmenve a versenyről és annak az akadályozásáról, tehát a tisztességtelen versenyről való gondolkodásban, lássuk meg, figyelmeztessük magunkat arra, tisztelt Országgyűlés, hogy nem egy új jelenségről van szó. Nem a modern XX. vagy XXI. század kapitalizmusának vagy valamilyen kapzsi vállalkozóinak a találmánya ez. Idéznék vissza, csupán emlékeztetőül, a XVIII. század közgazdasági irodalmába. Adam Smith, Smith Ádám, akit a világ úgy ismer, mint a közgazdaság-tudomány atyja, hát őt idézem, amikor azt mondja, hogy mert a monopolista magatartás hajlamossága jelen van. Amikor két-három-négy-öt üzletember összejön, és még ha az az összejövetel nem is üzleti összejövetel, hanem legyen az merriment - vagyis ő arról beszél, hogy lakodalomban, keresztelőn vagy temetésen -, akkor is félrevonulnak, és arról kezdenek suttogni, hogyan fogjanak össze - Adam Smith mondja - a közérdek ellen. Tehát az, akit úgy ismerünk a közgazdaság-tudományban, hogy a versenypiac atyja, a legfontosabb prófétája ennek a gondolatnak, ő figyelmeztet ugyanakkor mindenkit, hogy vigyázat, mert van egy olyan hajlamosság, hogy a versenyt akadályozzák.

Ezt úgy szoktuk mondani, a magam írásaiban és előadásaimban is igen gyakran azt a metaforát használom, hogy a verseny egy olyan folyamat, amiben a versenyző magatartása révén megvan a valószínűsége, hogy a verseny megszűnik. A versenyző a versenyt mintegy kigyomlálja, megakadályozza.

Mi következik ebből? Hogy mi, mikor most törvényt alkotunk erről a témáról, nem a versenyzőt védjük - bár jó, gondoljuk így, ha kívánjuk.

(17.10)

De hadd élesítsem ezt a képet: mi nem a versenyző tevékenységét kívánjuk zökkenőmentessé tenni. Van ennél egy élesebb megfogalmazás is: mi a verseny folyamatát kívánjuk törvényes úton-módon védelmezni; a versenyfolyamatot, nem pedig a versenyzőt. Ha ebbe jobban belegondolunk, akkor az előttünk lévő paragrafusok még több értelmet nyernek. A versenykultúra nagyon lényeges eleme ennek a törvényjavaslatnak, s amikor arról olvasunk, hogy a versenykultúra fejlődjön, akkor ennek egyik eleme az, hogy megértsük, a versenyfolyamatot kívánjuk védeni, garantálni, hogy ne kerüljön az útjába olyasmi, ami visszatartaná.

Ha ezt látjuk és megfelelő jelentőséget tulajdonítunk neki, akkor észrevesszük, hogy az a fogalom, az engedékenységi politika, ami belekerült az előttünk lévő törvénybe, egy bölcs dolog. Mert miről is van szó? Arról, hogy buzdítjuk a polgárokat, a vevőket, a versenytársakat, tehát bárkit: aki észreveszi, hogy tisztességtelen versenyfolyamat történik, az hívja fel erre a tisztességtelenül versenyző figyelmét. De ha a tisztességtelenül versenyző oda se figyel, vagy azt gondolja, hogy ezt folytathatja tovább, akkor megvan az a hatóság, ahova elmegy az állampolgár, a fogyasztó vagy versenyző, és felhívja a figyelmet, hogy itt bizony tisztességtelen valami történik. S a hatóságnak megvan a szerepe, a felhatalmazása, és teszi a dolgát.

Ebben a folyamatban megjutalmazni az engedékenységi politika révén azt, aki a közérdek megvalósulásához hozzájárul, régi gyakorlat; nem csupán, sőt elsősorban nem a kereskedelmi, üzleti, gazdasági életben, hanem jön a magánjogból, az etikából, a társadalomszervezésből vissza száz meg ezer esztendőkre. Ennek a gondolatnak az ide való adaptálása és itt való alkalmazása igen helyénvaló.

Tovább lapozva, tisztelt Országgyűlés, rámutatnék arra, hogy jobb volna, ha a kartellezés visszatartó erejét megértené a társadalom. Nemcsak az üzleti életre gondolok, meg a gazdaságpolitika művelőire, és nemcsak azokra a jogászokra, akik ezt majd vizsgálják, rendezik és bíróságként döntéseket hoznak, hanem mindenkire. Ugyanis miről van szó? Nagyon gyakran hallunk és olvasunk érveket amellett, hogy hadd nőjenek ezek a vállalatok, hadd fogjanak össze, mert az összefogás milyen jó. Olyan szép szó az összefogás! Szövetkezzenek ezek a nagy vállalatok, mert akkor még nagyobbak lesznek, még hatásosabban termelhetnek. Van egy olyan technológiai meg intézménybeli fogalom is, hogy a nagyobb azért jut előnyhöz, mert a méret gazdasági pozitívumait kihasználhatja. Nagyon gyakran elmulasztódik itt, hogy a méret növekedése eljut ahhoz a monopolista helyzethez, amikor egy vagy kevés eladó van, s akkor megosztják maguk között a piacot, és úgy emelik meg az árat, ahogy akarják, mert a fogyasztónak nincs meg a lehetősége, hogy elmenjen egy másik boltba, ahol olcsóbban megkaphatja a terméket, s a másik bolt még mindig megtalálja a maga számítását, a maga tisztességes profitját akkor is, ha nem monopolista profitért kíván tovább az üzletben lenni.

Ha a társadalom ezt megérti, akkor rájön arra, hogy több termelés alacsonyabb áron több munkaalkalmat teremt, és végső soron még a kincstári bevételek is növekszenek, mert a több gazdasági életből ugyanazzal az adórátával még a kincstári bevétel is több. Tehát mindenki hasznosul abból, ha a verseny megvalósul, és a tisztességtelen magatartás nem kap helyet tovább.

Köszönöm, elnök úr.

Forrás: parlament.hu