DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A téma előttünk a nemzeti és etnikai kisebbségek ügye és az ezzel összefüggő jelenségek. A biztos úr beszámolója olyan gondolatokat ébresztett, és tisztázódást is stimulált, ami hasznos. Az egész téma csábító, én mégis ellenállok ennek, és egyetlenegy vetületéhez szólok hozzá, annak, amit ott hallottunk, nevezetesen: a gazdasági, közgazdasági jelenséghez. Még egyszerűbb szavakkal ezt úgy mondanám, hogy a foglalkoztatottság, a munkahelyteremtés, a közmunkaprogramok, ezekről hallottunk itt, ezek a fogalmak, szavak előkerültek újból és újból. Persze hogy döntő fontosságú, amit képviselőtársaimtól hallottunk az elmúlt fél órában. Az intézmények, az institúciók dolga, mégis engedtessék meg nekem, hogy ilyen mezítlábas, hétköznapi dologról beszéljek, mint munkahelyteremtés.
A kisebbségekkel, a cigány emberrel, a cigány családdal a statisztikában nagyon gyakran úgy találkozunk, hogy magas munkanélküliségi számot olvasunk. Több a munkanélküli a cigányok között, mint a nem cigányok között. Ez nem jól van. Így kell ennek maradni? Szászfalvi képviselő úr hozta elő a témát, és a foglalkoztatási politika átgondolására buzdított bennünket. Ez az! Lehetséges ezt tenni?
Igen tisztelt Országgyűlés! Hadd mondjam keményen és kihúzott mellkassal, hogy ez lehetséges. Honnan tudom? Mert létezett, volt ilyen Magyarországon, amikor a cigány családok, cigány közösségek hozzájárultak a gazdasági élethez a közösségben. Mivel? Kerámiával, fémekkel, fafaragással, népi öltözékek teremtésével, fonás-szövéssel, népművészettel. Volt sajátosan cigány népművészet, cigány kerámia, cigány fafaragás, ami elkerült a piacra, az emberek megvették. Ha az emberek megvették, ez azt jelenti, hogy értéke volt.
(17.20)
Ha értéke volt, akkor az azt jelenti, hogy az az ember, aki azt faragta, kopácsolta, megteremtette, annak ebből jövedelme lett. Most már beszéljünk makroökonómiában, ez azt jelenti, hogy a GDP, az össznemzeti termék emelkedett. Miből áll az össznemzeti termék? Kicsi termékekből és nagy termékekből. Ha megterem valahol egy kiló gyümölcs vagy gyógynövény azért, mert valaki foglalkoztatást nyert, akkor az ország egy millimétert vagy kettőt, vagy többet előrehaladt. Jobban él majd a cigány család? Persze! De jobban él az ország! Mi a Magyar Országgyűlés vagyunk, és az egész ország javát szemléljük. Persze, hogy most a nemzeti kisebbségek ügyével foglalkozunk, de hát ezt nem úgy látom, és tisztelt Országgyűlés, ne úgy lássuk, hogy valakinek ezzel szívességet teszünk, hogy a cigányoknak ezzel szívességet teszünk. Magunknak, az egész nemzetnek teszünk szívességet. Az ország él jobban, több lesz a termék, több lesz a jövedelem, kevesebb lesz az igény a segélyre, a népjóléti és egyéb szociális támogatásokra, és ebből a több munkából több adójövedelem is bejön. Hol a pénzügyminiszter úr? De jó volna, ha most mondhatnám neki: pénzügyminiszter úr, ha több cigány embernek több munkája van, akkor abból az adóforrás is megemelkedik.
Tisztelt Országgyűlés! Nem szeretem túldramatizálni, azért mondom így, mert ezek ilyen egyszerűek. Az előbb felsorolt, példaként említett termékek mellett ott vannak mások is. Az előbb felsoroltakat talán úgy kategorizálhatnám, hogy cigánytermékek, amelyekben évszázadokon át kitűntek, termeltek, és elmentek emberek messze, hogy megvegyék, vagy a cigányok a maguk módján elvitték a vásárba. Gazdasági előrelépés volt. Ugyanakkor voltak más termékek is, az általános vidéki agrártermékek, a selyemhernyó, a gyógynövény. Még az én gyerekkoromból emlékszem ezekre, Cecén és Sárbogárdon szedtük a bodzát, megszárítottuk, és eladtuk gyógynövényként. Akkor, gyerekkoromban, de a szomszédbeli cigányok is csinálták ezt. Ma már? A bodzafát kivágjuk, gyomnak tekintjük. A gyógynövények... És a selyemhernyó-tenyésztés. Az a sok-sok millió szederfa vagy eperfa, melyik vidékén Magyarországnak hogyan nevezzük, aminek a levelét megeszi ez a selyemhernyó, aztán selymet gubbaszt belőle, ez Magyarországon jelentős ipar volt valamikor. Ma már lenézik, vagy még csak le se nézzük, mert nem is tudunk róla.
Az a cigány család, amelynek ma nincs ipari munkahelye, mert az még nem alakult ki, majd kialakul, de addig is ilyen hagyományos népi foglalkozásokat találhat. Akkor persze, ha ez megint módivá válik, megint szokásossá válik, mert ez kiment a divatból. Magyarországon volt néhány évtizedig olyan gazdaság és politika, amikor mindenkinek az volt az ambíciója, azt sugallta a kormányzat is, hogy mindenki alkalmazott legyen. Valamilyen vállalat vagy hivatal fizetési listáján legyen, majd aztán azok jóságosan gondoskodnak róla. Ha visszajutunk megint a kezdeményezések szelleméhez, és azt buzdítjuk, akkor sokkal kevesebb pénzt költünk majd népjóléti dolgokra, és mégis az emberek jobban élnek, jobban érzik magukat.
Tisztelt Országgyűlés! Ne becsüljük le azt, hogy az emberek hogy érzik magukat, hogyan érezzük magunkat mi, magyarok. Az, aki valamilyen munkatevékenység révén megkeresi a megélhetését, jobban érzi magát, mintha ugyanazt az összeget a segélyhivatalban kapja meg. Egyik vezet a másikhoz: az ilyen munkaalkalmak bizonyos szakértelmet is generálnak, ami aztán kívánatos lesz a munkaadók számára, a kisvállalkozóknak, nagyvállalkozóknak, újabb középvállalkozások, akár multinacionális cégek jönnek azt mondván, hogy Magyarországon szorgalmas emberek megtalálják magukat, és közben megtanulnak dolgokat.
Nem folytatom, tisztelt Országgyűlés, csupán az ötletet, a gondolatot szerettem volna itt megint előhozni, hogy van megoldás a munkának, a tehetségnek, a lehetőségnek a megvillantásával. Az, hogy milliárdokat költünk, igen, Szászfalvi képviselő úr ezt a szót használta, milliárdokat költünk arra, hogy embereket emberséges életmódhoz juttassunk, de segélyezés révén - mi lenne, ha azoknak a milliárdoknak egy részét invesztíció formájában, például selyemtenyésztő fészert vagy valamit állítanánk fel invesztícióként? És így tovább, a példákat nem sorolom.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor nemzeti kisebbségekről beszélünk, és amikor a gazdaság és a társadalom jólétének és jóérzésének dolgairól beszélünk, jó, ha visszatérünk néha a hagyományos, jól bevált módszerekhez, még akkor is, ha egy fél évszázaddal ezelőtt azok ki lettek törölve a nemzet lelkéből és emlékezetéből - jó talán visszahozni.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés