GÖNDÖR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Egy olyan jogintézményről beszélünk, amely szinte az egész történelmünkre jellemző, és a jelentősége szinte napról napra folyamatosan és fokozatosan növekedett és növekszik ma is.

Már az ókori görögöknél is létezett az árlejtéses licit, igaz, hogy ennek akkor még nem volt írásos formája, ez egy szóbeli forma volt, de nagyon hatékony, ők azok, akik erről egyáltalán valamilyen írásos megemlítést tesznek. Ugyanakkor már akkor is hangsúlyozzák, hogy rendkívül nehezen ellenőrizhető, és nagyon rosszul dokumentált eljárás volt.

Egészen a múlt századig működött ez a szóbeli forma. Magyarországon - és ennyit engedjenek meg nekem, némi kitérővel -, azt gondolom, ma már kevesen tudják, hogy az egészen más értelemben használt "kótyavetye" szó valamikor az eredeti értelemben azt jelentette, hogy közszállítási szabályzat.

Nálunk is létezett, és már a kezdetek kezdetén is a hazai ipar fejlesztésének céljával alkották meg a szabályokat. Az első nagyobb jelentőségű Baross Gábor nevéhez kötődik, amikor 1887-ben, a vasútépítés körülményeiben próbálta már írásos formában valahol deklarálni, hogy akik részt vesznek a kivitelezésben, azok valamilyen formában versenyezzenek azért, hogy elnyerjenek bizonyos munkákat, bizonyos szállítási lehetőségeket.

Az első írott és általános szabály, amely már kötelezően alkalmazandó, 1907 óta ismert Magyarországon, egészen 1934-ig volt hatályban, és nagyon érdekes, hogy kikre vonatkozott. Akkor is már az volt a hatály, hogy törvényhatóságokra, államra és a községekre.

(18.20)

Aztán próbálták egészen körülírni a módszereket, eljárási szabályokat, hogy mi volt az, amit az államszervezetnek saját magának háttérintézményből kell biztosítani, mi az, amit állami vállalkozásból kell megrendelni, és mi az a harmadik kör, amit - egyszerűen az akkori szóhasználattal azt mondták, hogy vállalatba adás - külső kivitelezőre engedtek bízni. Tehát nagyon szigorú arányokat és körülményeket határoztak meg, és hogy bizonyítsam azt, hogy már akkor is a hazai ipar fejlesztését szolgálta, mert ott is bizonyos szabályokra kimondta, hogy az egész ország területére igaz, vagy az országnak csak egy bizonyos részére, tehát korlátozott területi hatály volt.

Azt gondolom, mindannyian tudjuk, hogy mitől volt ez a közbeszerzés mindig reflektorfényben, és volt nagy kihívás. Azért, mert mindig is állami megrendelés volt, az állami megrendelés mögött mindig a közös adóforintjaink vannak, és azok, akik ennek a felhasználásáról döntöttek - ez már a szóösszetételből is következik -, nem a saját pénzükről, hanem az adófizetők pénzéről döntöttek. Tehát ebben a körben a szokásos piaci helyzetnél mindig volt lehetőség kedvezőbb pozíció elérésére, ugyanakkor ezt próbálták a hatóságok szabályokkal valamilyen feltételek közé szorítani. És mivel adófizetők pénzéről van szó, mindig kiemelt szerepe volt a nyilvánosságnak, az ellenőrizhetőségnek és az ésszerűségnek, a hatékonyságnak.

Ezek után teljesen természetes, hogy kialakult egy olyan procedúra, amely lehetővé teszi azt, hogy egy ilyen magánjogi szerződés megkötése előtt nagyon szigorú procedurális folyamat zajlik le, amely most már nálunk is mind a mai napig érdekes.

Hadd hivatkozzam arra, amiről az államtitkár úr is szót ejtett az expozéjában. Magyarországon ma - és a következő években is - rendkívül nagy összegű forrásokat lehet elkölteni különböző állami vagy önkormányzati megrendelések alapján. Tehát rendkívül fontos számunkra, hogy ezt a folyamatot valamilyen formában gyorsítsuk. A képviselőtársaim előtt ismert, hogy itt a Ház asztalán van több olyan törvénycsomag, amely mind azt a célt szolgálja, hogy hogyan lehet azt a szakaszt, amely egy kivitelezés megkezdése előtt van, rövidíteni és gyorsítani.

Jelenleg a közbeszerzési törvény szolgál egy ilyen célt is, amely szerint az előkészítés maga a közbeszerzés folyamatának a rövidítése. És itt az az érdekes, hogy már csak napokról beszélünk. Ez mutatja azt, hogy az eddig hatályban lévő törvény is jól működött, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy még mindig lehet néhány napot lefaragni akár a jogorvoslati vagy az ajánlattételi időszakban, és ezeket kell hogy mi most majd elvégezzük a parlamenti vitaszakasz idején.

Nagyon fontosak azok a garanciális elemek, amelyekről más bizottsági előadók is már beszéltek - mint például Végh Tibor képviselőtársam -, hogy kik vehetnek részt a közbeszerzési folyamatban, kik az alvállalkozók, hogyan kell megfelelni egyáltalán azoknak a követelményeknek, hogy valaki részt vehessen egy közbeszerzési folyamatban.

Erre hadd hozzak egy példát, ami új elem a törvényjavaslatban: a projekttársaság, amit általában mindenki üdvözöl, és alighogy a törvényjavaslat nyilvánosságra került, máris megjelenik a negatív vélemény, hogy ez egyfajta lehetőség azoknak - és bocsánat a kifejezésért -, akik korábban valami simlit követtek el, és valamiért kizárásra kerültek, azok most esetleg egy projekttársaság keretei között visszalopakodhatnak erre a viszonylag kedvezményezett piacra. Tehát mondjuk azt, hogy udvari beszállítóvá szeretnének újfent válni. Azt gondolom, módosító indítványokkal itt is megfelelő garanciákat fogunk tudni biztosítani.

A garanciális elemek közül még egyet szeretnék kiemelni, aminek nagyon nagy jelentőséget tulajdonít a frakciónk. Ez a minimumár kérdése, amiről az államtitkár úr is beszélt, ami megadja az ajánlatkérőnek azt a lehetőséget, hogy megvizsgálja, hogy azok, akik ajánlatot tettek az ő felhívására, megfelelő körülmények között és megfelelő árat alkalmaznak az ajánlatukban. Ezt az elemet azért is fontosnak tartjuk, mert ha tisztességes árakkal kalkulálnak, akkor az azt jelenti, hogy az alvállalkozók munkájának a fedezete is biztosan benne van az ajánlattételben. Tehát bizton lehet arra számítani, hogy az alvállalkozók is hozzájutnak a munkájuk ellenértékéhez.

Az adminisztrációs terhek csökkentése az életünk minden területén rendkívül fontos, és mindazok az elemek, amelyekről az államtitkár úr is beszélt, rendkívül fontosak; hogy nem kell mindenkinek, tehát a fölösleges adminisztrációtól megkíméljük azokat, akik nem nyerték meg a pályázatot, tehát nekik nem kell beszerezniük igazolásokat. Ugyanakkor, ahogy haladunk előre, egyre több helyen veszik alkalmazásba az informatika vívmányait, így a már a rendszerben lévő adatok esetében, amelyek mindenki számára hozzáférhetők, az ajánlatkérőnek magának kell ezeket az információkat beszerezni, és már nem kötelezheti az ajánlattevőt arra, hogy ezeket ő biztosítsa. Egyszer már beszéltem az időről. Óvatos számításaink szerint, mi úgy számoltuk, hogy körülbelül akár egyharmaddal is csökkenhet egy közbeszerzési eljárás átfutási ideje. Azt gondolom, ez mindenképpen fontos és érdekes lehet.

A bevezetőm elején azt mondtam, hogy ez a jogintézmény nagyon felértékelődött. Merem ezt mondani azért, mert ha valaki figyelemmel kíséri a Közbeszerzések Tanácsának évenkénti jelentését, abból kiderül, hogy ma már közel ötezer eljárás van egy év alatt, és az ötezer eljárás értéke közelíti a 2000 milliárd forintot, ez a magyar GDP-nek majdnem 10 százaléka. Ez rendkívül nagy összeg, és valójában ezt tényleg közpénzekből fizetik azok, akik a szerződéseket megkötik, tehát különösen nagy jelentősége van annak, hogy egy olyan keretszabályrendszert alkossunk, amely megfelelő garanciákat jelent számunkra mint egyszerű adófizetők számára.

Ugyanakkor nem hallgathatom el azt, hogy a közbeszerzés mint jogintézmény, nagyon fontos gazdaságszabályzó, gazdaságirányító eszköz is. Még akkor is, ha tudomásul vesszük, hogy nekünk nemcsak nemzeti szabályokat kell alkotnunk, hanem olyan nemzeti szabályokat, amelyek a közösségi joggal harmonizálnak. Ezzel együtt meg kell találnunk azt a lehetőséget, hogy a magyar tőke, a magyar vállalkozások egyre nagyobb szerepet tudjanak kapni ebben a körülbelül ötezer eljárásban, különös tekintettel a közel 2000 milliárdos megrendelésállományra.

Nagyon fontos beszélnünk az árról és az érte kapható értékről. Tehát amikor hatékonyságról beszélünk, amikor minimálárról beszélünk, akkor mind-mind a kosárba tegyük azt, hogy azért az árért, ami egy ajánlatban megjelenik, milyen minőségű árut, milyen minőségű szolgáltatást kaphatunk, és az ajánlattevőknek az a lehetősége, hogy a lehető legjobbat, a lehető legnagyobb értéket tudják választani, rendkívül fontos.

Kell hogy beszéljünk a törvény kapcsán az elektronikus közbeszerzésről. Bármennyire fájdalmas, meg kell állapítani, hogy ebben mi magyarok kicsit hátul kullogunk, ha nagyon udvariasan fogalmazok. Ez nyilván nemcsak a kormány problémája, hanem egyszerűen az, hogy Magyarországon az informatikai eredményeket, az informatikai lehetőségeket a magánemberek is és a vállalkozások is kevésbé veszik igénybe, és ez önmagában rendkívül nagy versenyhátrányt jelent.

(18.30)

Elsőként szeretném leszögezni: ha meg tudnánk minél előbb teremteni... - és ilyen szempontból elfogadom azt, amit az államtitkár úr mond, hogy jó lenne minél gyorsabban alkalmazni a közbeszerzések területén az informatika mai eredményeit, de ha egyszer a vállalkozói kör jelentős része ezt még nem képes kézbe venni, azt is ki merem mondani, hogy itt csak nagyon óvatos és fokozatos hatályba léptetést tudunk elfogadni, mert meggyőződésünk, hogy magának a bírói karnak, a Közbeszerzések Tanácsának és mindenkinek, aki ezzel foglalkozik, megfelelő felkészülési idő kell. Tehát nem elég, ha csak a technikát, a hardvert bocsátjuk rendelkezésre, nekik erre fel kell készülniük, sőt, messzire is elmegyek: az, hogy a kormány kinyilvánította azt a szándékát, hogy kötelező érvénnyel át kell térni az elektronikus közbeszerzésre, a szoftverfejlesztők számára is nagyon nagy kihívás, hogy olyan sztenderdeket alakítsanak ki, ami mindenki számára érthető, gyorsan átlátható. Az igazi verseny ez, mert akkor nem lehet senkit kizárni a versenyből, bárki rákattinthat az interneten keresztül az ajánlatokra, és választhat, mi az, ami őt érdekli, mi az, amire válaszolni akar, és a lehető legrövidebb időn belül ezt meg tudja tenni.

Sajnos, ez egy nagyon szép vízió, jó lenne, ha nagyon gyorsan tudnánk alkalmazni. Azt gondolom, ez még az átláthatóság, a nyilvánosság esetében is nagyon-nagyon pozitív visszhangot vált ki, mert ettől kezdve minden ajánlat mindenki számára hozzáférhető, sőt, az ajánlattétel, a boríték felbontása után mindenki más számára világossá válik, hogy milyen ajánlatokat tettek, ki nyert, aki nyert, miért voltak a feltételei jobbak. Tehát a versenytársak akár egymás ajánlatait is képesek lesznek értékelni. Úgy érzem, ezzel a korábbi monopóliumokat meg lehet szüntetni, le lehet dönteni, ha ezt a rendszert minél gyorsabban bevezetjük. Itt egy kicsit önmagammal is ellentmondásban vagyok, miközben ésszel tudom, hogy ez fontos, kell is, eredmények várhatóak tőle, ugyanakkor vannak aggályaim, hogy ma erre sajnos, még nem vagyunk felkészülve.

Ami nagyon nehéz, és a közel száz paragrafusból érezhető, ez a meglévő érdekellentmondás. Itt az ajánlatkérők, az ajánlattevők és az adófizetők, tehát mi, akik a közszolgáltatásokat igénybe vesszük - közöttünk egy nagyon lényeges érdekellentmondás van, ebben kell valahol egyensúlyoznunk, és már most ezért mondom azt, hogy nem is tűzném magunk elé azt a célt, hogy itt egy olyan törvényjavaslatot tudunk majd a vita végén elfogadni, ami száz százalékban mindenkinek megfelel. Lesznek olyanok, akiknek az érdeke sérül, vagy azért, mert elvesztik a jelenlegi monopolizált helyzetüket, a jelenlegi udvari beszállítói pozíciójukat, és helyettük mások tudnak megjelenni ezen a piacon, tehát a versenytársak, akik győznek, és majd nyilván eredményt fognak elérni.

Én magam is szeretnék köszönetet mondani a tárcának, mert a magyar jogalkotás gyakorlatában elég ritka, hogy egy törvényjavaslat úgy kerül a Ház asztalára, hogy előtte több mint egy éven át a szakemberein keresztül egyeztet a tárca a különböző civil szervezetekkel, hozzáértő szakemberekkel, és a tőlük megszerzett tudás megjelenik ebben a közel száz paragrafusban. Ezt én magam is köszönöm, és üdvözlöm, amellett, hogy tudom, Magyarországon sok kiváló szakember van. A Közbeszerzések Tanácsa nagyon sok tanfolyamot szervezett, azért, hogy a magyar vállalkozások megismerjék ezt a jogintézményt. Bízom abban, hogy ők most mozgásba jönnek, és adják majd a szellemi tőkéjüket ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat a módosító indítványokkal még jobb legyen.

A befejező mondatom: ha a magyar vállalkozások profi módon tudják alkalmazni, használni a saját nemzeti közbeszerzési törvényünket, akkor hitem szerint sokkal sikeresebben mehetnek ki az országhatáron túlra, és már versenyezhetnek azon a nagy piacon, amit Európai Uniónak nevezünk, komoly versenytársakként jelenhetnek meg másokkal szemben. Tehát nemcsak félni kell, hogy más vállalkozások jönnek a mi piacunkra, hanem a mi vállalkozóink is sikeresek lehetnek ezen a hatalmas európai uniós piacon.

Köszönöm szépen a figyelmüket, és köszönöm a tárca megértését, hogy nem zárjuk le ilyen gyorsan az általános vitát, tehát lehetőséget biztosítunk a képviselőknek arra, hogy módosító indítványokat nyújtsanak be. Ezzel együtt elfogadásra ajánlom önöknek.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu