ELNÖK: Megkérdezem a többi frakciót, hogy elnöke révén kíván-e szólni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánnak.
Tisztelt Országgyűlés! Sólyom László köztársasági elnök úr a Legfelsőbb Bíróság elnökének személyére tett javaslatát H/5831. számon, az országgyűlési biztosok személyére tett javaslatát pedig H/5750. számon megkapták. Az alkotmányügyi, a környezetvédelmi, valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság a jelölteket meghallgatta. A bizottsági állásfoglalások, valamint a jelöltek életrajza a honlapon is elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének, valamint az országgyűlési biztosok megválasztásához az alkotmány 32/B. § (4) bekezdése alapján az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 257 képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Tisztelt Országgyűlés! A titkos szavazás a szokásos rendben történik, ennek rövid menetét ismertetem. A képviselők a Duna-parti folyosón vehetik át a szavazólapokat, a képviselők neve szerinti ábécésorrendben hat csoportban. Tájékoztatom önöket, hogy a szektoroknál egy szürke, egy sárga és egy zöld színű szavazólapot, továbbá egy borítékot vehetnek át. Kérem, hogy az átvétel tényét az asztaloknál elhelyezett íveken aláírásukkal igazolni szíveskedjenek. Kérem, hogy a szavazás során vegyék igénybe a folyosó végén elhelyezett szavazófülkéket. Kérem önöket, hogy a szavazólapon az "igen" vagy a "nem" rovatban helyezzék el jelölésüket.
Most felkérem Nyakó István jegyző urat, hogy röviden ismertesse a szavazás szabályait.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés