GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek a hangomért. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvényjavaslat alapján tenyészállat-kiállítások és -árverések tartása esetében az állattenyésztési törvény végrehajtására kiadott rendelet eltérően rendelkezhet a tenyészállat-kiállításra és -árverésre vonatkozó szabályoktól.

(19.00)

A tenyésztési hatóság és a tenyésztésszervezés más szereplőinek hozzájárulási és felügyeleti jogának gyakorlása a különböző hasznosítású, célú állatfajok esetében eltérő formában indokolt, ugyanakkor az állattenyésztési törvényben a tenyészállat-kiállítás megrendezésére vonatkozó szabályok valamennyi állatfajra vonatkozóan egyformán kerültek meghatározásra. Indítványunk lehetővé kívánja tenni, hogy az állattenyésztési törvény alapján a tenyészállat-kiállítások feltételeinek egyszerűsítésére a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter megfelelő felhatalmazással rendelkezzen.

A tenyészállatok kiállításának kérdése jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és hatóságai számára a kutya mint állatfaj tekintetében merül fel különösen súlyos problémaként. Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény szabálya alá tartozó kutya esetében ugyanis nagy számban kerülnek megrendezésre elsősorban küllembírálaton alapuló tenyészkiállítások. Ezeken a rendezvényeken a kiállító nevezési díja ellenében állatáról küllemi bírálatot, minősítést, címet és egyéb elismerést kap a szakbírótól. A kiállításokat több kategóriában tartják. Mindeddig a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló 64/1998-as FVM-rendelet a tenyészetkiállítások engedélyezése esetében a tenyésztési hatóság szakhatósági közreműködését is előírta, azonban az erre vonatkozó jogszabályi helyet a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 4/2008-as határozatával megsemmisítette, így a tenyésztési hatóság engedélyezési eljárásban történő részvételének a jogalapja megszűnt.

Magyarországon évente rengeteg kutyakiállítást tartanak, amelyek esetében a tenyésztési hatósági felügyelet ellátása fizikailag nem lehetséges. A tenyésztő szervezetek közötti rendkívül rossz viszony miatt folyamatosak az utólagos bejelentések a hatóságok felé az elismert tenyésztőszervezeti hozzájárulások hiánya miatt, a nem jogszabályi előírás szerinti kiállítások ellen. A mezőgazdasági haszonállatoktól eltérően itt nincs állami érdek a kiállításon való hatósági jelenlétre és bírságolásra, ugyanakkor a hatóságnak a jogszabályi előírásoknak megfelelően kell eljárnia.

Az elismert tenyésztőszervezeti rendszer más állatfajoktól eltérően a tenyészebek esetében nem működik jól, tekintettel arra, hogy a legjelentősebb tenyésztő szervezetrendszerrel rendelkező szervezet nem integrálódott abba bele. Jelenleg is folyik a rendszer újragondolása, de mindennek lezárásáig a tenyészeb-kiállítások ellehetetlenítésének elkerülése és a hatóság munkájának ésszerűsítése érdekében célszerű a kiállításszabályozás kérdéséhez rövid időn belül hozzányúlni. Alapvető igény, hogy legyen lehetőség olyan szabályozás megalkotására, amely egyaránt tekintettel van a szabályozandó területen működő magánszemélyek és szervezetek többségének, valamint az államnak az érdekeire is. Az államnak nem áll érdekében egy életszerűtlen és a területen tevékenykedők többségének munkáját ellehetetlenítő szabályozás fenntartása.

Fontos megjegyezni, hogy más állatfajok esetében a törvényben szereplő szabályozás működőképes és betölti célját, ezért nem is szükséges jelen pillanatban ahhoz generálisan hozzányúlni. A nemzetközi gyakorlat ezen a területen szintén nem indokolja, hogy ilyen típusú korlátozásra kerüljenek a nem mezőgazdasági hasznosítású állatfajok kiállításai. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa vonatkozó jelentésében annak biztosítását kérte, hogy az ebkiállítások, tenyészszemlék tartását kizárólag közegészségügyi, állat-egészségügyi és állatvédelmi okokból lehessen korlátozni.

A törvényjavaslat a valós viszonyoknak megfelelő, a gyakorlatban is végrehajtható szabályozáshoz kíván hátteret biztosítani. Megteremti a feltételét a tenyésztési hatóság felügyeleti rendszere átalakításának ott, ahol az nem feltétlenül szükséges teljes körben, illetve lehetővé teszi az elismert tenyésztői szervezet kiállítás, illetve árverés tartásához történő hozzájárulásának megszüntetését ott, ahol az a gyakorlatban nem működik.

Tisztelt Ház! Törvényjavaslatunk célja, hogy még a tavaszi ülésszak vége előtt találjunk megoldást az ezen a területen kialakult, 1998 óta tartó áldatlan állapotok rendezésére. 2008. október elején tartja a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete 15 éven belül második alkalommal az Európa-kutyakiállítást Budapesten. Szeretnénk, ha ez a rendezvény jól sikerülne, és Magyarország nem a különböző kutyatenyésztő szervezetek közti viszálykodásról lenne híres a nemzetközi kutyás társadalomban, hanem végre újra a magyar kutyatenyésztők nemzetközi szakmai elismertségét jelentené. Ugyanúgy, mint a tavalyi évben, amikor a zágrábi Európa-kutyakiállításon 180 győztes kutyának volt magyar a tulajdonosa vagy a tenyésztője.

A tizenöt évvel ezelőtti sikeres budapesti Európa-kutyakiállítás olyan jól sikerült, hogy rá két évre Magyarország világkiállítást rendezhetett. Abban bízom, hogy az őszi Európa-kiállítás ugyanilyen jól sikerül, és az FCI ismét alkalmasnak találja a MEOE-t és Magyarországot egy világkiállítás lebonyolítására.

Bár most viszonylag nagy zaj van a tisztelt Házban, ettől függetlenül arra kérem kedves képviselőtársaimat, hogy törvényjavaslatunkat támogatni szíveskedjenek.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu