KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön arról beszélt az előző két percben, hogy az egységes támogatásra összeállt itt nagyon sok szervezet. Ez az egységes támogatás sok mindenben megnyilvánul, egyben nem. A veszteségfinanszírozásban nem. Senki nem akarja odatenni az évi 1 milliárd forintot, amit jelenleg az állam beletesz ebbe az ágazatba. Azt is világosan kell látni, hogy sajnos hiába gondolkodik ön a fogadási forgalom javulásáról, megvan a csodálatos Kincsem Park, a forgalom pedig a fogadásoknál folyamatosan esik vissza, és továbbra is 1 milliárd forint az a veszteség, amit összességében az államnak állnia kell. Tehát nyilvánvalóan fontos a hagyományok tisztelete, de a közpénzek felelős biztosítása és annak felhasználása legalább ugyanolyan nagyságrendű feladatunk. Kérem, értse meg, hogy azt a végtelenségig nem lehet csinálni, hogy évente 1 milliárd forinttal segítjük ennek az ágazatnak az előrejutását.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu