DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az általános vita keretében már kifejtettem azokat az érveket, amelyek miatt módosító javaslatomat benyújtottam. Ennek valóban az a lényege, hogy ne legyen a törvényben két helyen is szabadon választott gyakorlat az eskü befejező szövege, hanem kötelezően az "Isten engem úgy segéljen!" régies formulával fejeződjön be.
Úgy hiszem, a magyar nyelv ismeretében nem kell különösebb hangsúlyt adni önmagában annak sem, hogy mi a különbség az eskü és a fogadalom között. Óriási különbség van e két szó jelentése és jelentősége között, amit jól kifejez az "esküszegés" vagy a "fogadalomszegés" közti nagyon lényeges különbség. Tehát a magam részéről már önmagában ezért is csak egyféle szöveget tudok elképzelni, de azt nagyon nehezen, hogy nemcsak itt, a parlamentben, hanem bárhol másutt is, amikor valaki ünnepélyesen kötelezettséget vállal valamire, akkor az kétféle variációban hangozzék el. Nem hiszem - hogy árnyaltan fejezzem ki magam -, hogy nem látszik annak a sutasága, hogy mennyire befejezetlen ez a szöveg, amennyiben eskü helyett azzal a fogadalomtétellel zárja valaki.
De amire külön szeretném e helyt is felhívni a figyelmet: szokásaink, hagyományaink vannak; a nemzet történelmi tényező, történelmi létezés, és őrizzen meg mindent, azt, amit egykoron elődei oly ünnepélyesen kinyilvánítottak, őrizze meg legendáit, regéit, meséit, dalait, és senki ne próbálja ezektől megfosztani. Ez az "Isten engem úgy segéljen!" befejező szöveg önmagában a maga régies formájában kifejez egyfajta ünnepélyességet.
Én tudom, hogy most a jogalkotásban nem ez a döntő és kardinális kérdés, de csak arra utalok, hogy vagy van valakinek a belső érzelemvilágában megfelelő töltés arra, hogy felismerje ennek a jelentőségét, és amikor egy törvény úgyis előterjesztésre kerül, akkor annak megfelelően döntsön, vagy pedig nem.
(13.40)
Emlékeztetek még arra, hogy mikor született ez a kettősség, mikor született, milyen lelki halmazállapotban volt ez az ország közvetlenül a rendszerváltozás után, mi áradt a magyar közéletben, a hagyományainkkal és minden mással szemben - amire egykor, mikor én még egész ifjú voltam, büszkének kellett lenni, azt később szégyellni kellett. Negyven év van mögöttünk. Ennek a negyven évnek a termése, hogy egyáltalán itt két variációban kell esküt vagy fogadalmat tenni.
Tisztelt Ház! Nekem mély meggyőződésem, hogy aki átérzi ennek a vitának a mögöttes tartalmát, és hogy ez nagyobb jelentőségű, mint maga az előterjesztett törvénymódosító javaslat, biztos vagyok benne, hogy ha átérzi, akkor másképp viszonyul ahhoz, hogy magyarhonban, Magyarországon ma eleinktől örökölt szokás szerint esküt tegyünk le, amelyben fohászkodunk az égiekhez. Egyáltalán nem esik le a korona senki előtt, aki az Úr létét tagadja, netán ateista, hisz ezt a szokások erősítették meg a magyar hagyományokban, és annak több vonatkozásban is mégiscsak érzelmi indíttatásból is eleget kellene tenni. Én tehát ezért szeretném, ha a képviselők minél nagyobb többsége újragondolná ezt, és legalább azok a baloldalon elhelyezkedő képviselők, akik egyébként hozzáteszik ezt a zárószöveget az eskütételhez, legalább felszabadultan hadd szavazzanak saját véleményük és álláspontjuk szerint, ne már a pártregula mondja meg, hogy szabad az égiekhez fohászkodni, netán tilos. Én ezért fenntartom a javaslatomat, még egyszer mondom, azért, mert túlmutat a törvényjavaslat jelentőségén mindez.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés