DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Maximálisan egyetértek ezzel az utóbbi felvetésével. Szeretném tájékoztatni, hogy most folyik több jogszabály előkészítése a minisztériumban. Ezek között szeretném megemlíteni a Ket.-nek, a közigazgatási eljárási törvénynek a módosítását, a belső piaci szolgáltatásokról szóló irányelvvel kapcsolatos kerettörvényt, az elektronikus kézbesítést.

Azt szeretnénk, ha ezek a törvények mind egymásra tekintettel kerülnének megalkotásra. Ilyen javaslatot fogunk benyújtani az Országgyűlés számára, figyelemmel a Ptk. módosítására is. Nekünk is az a célunk, hogy - ahogy ön mondta - a XXI. században ezeket a vívmányokat, például az ügyfélkaput minél szélesebb körben használni tudjuk. Ezt fogják majd tükrözni a jogszabályok.

Köszönöm szépen, hogy felhívta rá a figyelmet.

Forrás: parlament.hu