MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Társadalmunkban nagyon fontos dolgokról hallottuk frakcióvezető urat az előbb, de azt hiszem, hogy vannak más területei is a társadalomnak, amelyek hasonlóan, de másképpen nagyon fontosak és megszívlelendő dolgokat tartalmaznak. Külön köszönöm azt, hogy miniszter úr személyes jelenlétével tiszteli meg mondandóm. Ez azért jelez valamit, ami egy későbbi előremozduláshoz mutathat.

A pekingi olimpiával kapcsolatban talán egy dolog van, amiben mindenki egyetért: előzetesen jobb szereplésre számítottunk. Ennél gyengébben csak 1904-ben és 1924-ben szerepeltünk, de ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy 1904-ben négy versenyzőből álló csapat szerzett két aranyat és két ezüstöt. Célkitűzésünket, hogy a legjobb tizenöt nemzet között szerepeljünk, nem tudtuk teljesíteni, mivel a 3 arany, 5 ezüst és 2 bronzéremmel, valamint a 93 olimpiai ponttal a nemzetek rangsorában a 21. helyen végeztünk, a magyar csapat várakozáson alul szerepelt. A 24 sportágból négy, a kajak-kenu, a vízilabda, az úszás és a női kézilabda megközelítette vagy teljesítette a célkitűzésünket. Húsz sportág azonban úgy okozott csalódást, hogy 15 sportág nullapontos eredményt hozott.

Mi ennek az oka? Sportolóink nem tettek volna meg mindent? Akinek csak csekély rálátása van arra, mennyi munka, küzdelem, lemondás kell ahhoz, hogy valaki egyáltalán kijusson egy modern kori olimpiára, az ezt nem gondolhatja komolyan. Példaképként állítható sportemberek képviselték hazánkat Pekingben. Az edzők nem tettek volna meg mindent a sikerért? Aki ma Magyarországon edzősködik, válogatottat nevel, arról ez elképzelhetetlen. Megdöbbenéssel értesültünk például arról, hogy vannak olyan szakági vezető edzők, akiknek a fizetése nem éri el a nettó 140 ezer forintot. Ebből tartja fenn családját, ebből a pénzből él ma egy nemzetközi élvonalban teljesítő vezetőedző. Csodálkozhatunk-e, hogy egyes sportágakban szinte csak azok dolgoznak itthon, akik a válogatottat készítik fel?

Természetesen voltak szakmai problémák is. Ha a szakmai okokat keressük, talán a túledzettség, túlversenyeztetés, rossz formaidőzítés, taktikai fegyelmezetlenségek, hosszúra nyúlt akklimatizáció, személyes konfliktusok, betegségek, sérülések is szóba kerülhetnek, de ilyenek mindig is előfordultak. Tapasztalható volt azonban a mentális felkészítés hiánya, pszichés jellegű okok. Ez utóbbi kettő már közelít a valódi okokhoz.

A magyar sport erősen alulfinanszírozott, a létesítmények lepusztulása, hiánya közismert, a magyar edzők külföldre távozása mellett a sportegészségügyi háttér és doppinglabor hiánya döntő momentum az eredménytelenségben, de a sportdiplomácia elhanyagolása is sok esetben sportolóinkat büntette. Pekingben oly sokszor hiányzott egy tizedmásodperc, egy tus, egy gól, egy egészen kicsi többlet, és ezt csak a megfelelő háttér tehette volna hozzá a sportoló teljesítményéhez.

(9.20)

De a mentális, pszichés felkészítés nem volt zökkenőmentes. Már tavasszal elmondtuk, hogy nem lehet három évig büntetlenül kivonni a pénzt a felkészülésből, semmilyen takarékossági csomagra hivatkozva. Nem lehet büntetlenül öt hónapig megvonni a sportorvosok, sportpszichológusok fizetését. Nem lehet büntetlenül elhanyagolni a sportberuházásokat, a doppinglabor létrehozását. De mit is várhatunk egy olyan kormánytól, amelynek egy tavaszi ellenzéki kérdésre adott válaszából kitűnt, most hallott először arról, hogy a sportba, ha egy eurót fektetünk, az az egészségügyben négy euró megtakarítást fog jelenteni hosszú távon? Mit várhatunk, amikor például az angol evezős szövetség több pénzből gazdálkodhat egy évben, mint amennyit a magyar kormány összesen a magyar sportra fordít?

Az előbbiekben felsorolt szakmai és egyéb okok mellett döntő szerepe van a politikának is, elsősorban azoknak a döntéseknek, amelyek alapján megindult a magyar sport tudatos leépítése. Hogy lehet az, hogy egy olyan országnak, amelynek tízmilliós a népessége, és apró mérete ellenére az olimpiai örökranglista 9. helyén áll, miniszterelnöke sportminiszter is volt már, ma nincs sportminisztériuma, sőt valójában sportvezetése sincs. Mert lehet itt szakállamtitkárság és Magyar Olimpiai Bizottság, ha senki sem tud hozzátenni a magyar sporthoz, és a felelősséget csak elhárítja. Az a felelőtlen politika, amit a kormány reformnak nevez, valójában csak fejetlen pénzkivonás, és megtette hatását.

Sok területen lehet százmilliós kampányokkal elfedni a valóságot, de a sport nem ilyen. Itt objektív eredmények mutatják meg a teljesítményt, ebből pedig mindenki láthatja, az ország kormánya rosszul teljesített. Miniszter úr, ön nem része ennek a felelősségnek, sőt gyermeke révén önnek gratulálni kell, hisz nagyszerűen teljesített, hogy kijutott az olimpiára, de tudása, tapasztalata alapján kérjük, hogy vonja le a következtetéseket, és a jövőben próbálja meg a magyar sport ügyét jó irányba vinni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu