DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy államtitkár úr sincs itt a helyén, és kimentek a szemben ülő kollégák is. (Gőgös Zoltán, nem az államtitkári helyéről: Itt vagyok!) Köszönöm szépen. Államtitkár úr a nemzeti tartalékra szokott hivatkozni, de kérem szépen, majd azt a néhány problémát, ami fölmerül ezzel kapcsolatban, megoldjuk a nemzeti tartalékból. Államtitkár úr is pontosan tudja, hogy az egész keretnek a 3 százaléka a nemzeti tartalék. (Gőgös Zoltán: És az nem elég?) Államtitkár úr, ha önnél eddig 4-5 ezer panasz jelentkezett, az csak azért van, kedves államtitkár úr, mert az embereknél még nem esett lesz a tantusz, nem tudják, hogy mi történik velük, most kapják majd vissza földjeiket a szerződés lejárta után, és most szembesülnek azzal, hogy a támogatás ott maradt annál, aki bérelte. (Gőgös Zoltán: Ez nem igaz!) 3 százalék nemzeti tartalék van, kedves államtitkár úr. Nem 4-5 ezer lesz itt a panasz, hanem százezres léptékben tessenek szíves lenni gondolkodni az én prognózisom szerint.
A másik, amit Borenszki Ervin mondott, hogy spekulációt kellene megelőzni ezzel a rendszerrel, és azért kell ez a történelmi bázis. Egy ilyen helyzetben történelmi bázis esetén a bennfentes információ nagyon sokat ér ám! Mert bizony voltak, akik tudták, hogy 2006 lesz a bázisév. Ön is ismeri azt a holland nagytőkést, aki több ezer szarvasmarhát vásárolt föl azért, mert ez alapján fogja a jogosultságot megkapni, és ő tudta, hogy 2006 lesz. Tessenek mondani, hogy van ez akkor a spekuláció elkerülése ügyével, hogy ezért kell a történelmi bázis, hogy a spekulációnak ne legyen helye? Hát épp ez teremti meg a spekulációt a bennfentesen informáltak részére, kedves uraim!
A harmadik: Bedő Tamásnak szeretném még egyszer a figyelmébe ajánlani, hogy épp az a baj, hogy ez a jogosultság nem azoknál lesz, akik megművelik a földet, mert nem addig marad náluk a jogosultság, amíg megművelik, hanem még további három évig. (Gőgös Zoltán: Kettő!) Kettő évig. Miért marad ott? (Gőgös Zoltán: Európai uniós szabály, azért. Rendeletben benne van.) Menjen a támogatási jogosultság mindig oda, aki megműveli, és el van intézve. Ez a fő gond itt tulajdonképpen. (Közbeszólások. - Az elnök csenget.)
Miért nem megy, tessenek mondani?! Magyarázza meg államtitkár úr, hogy miért nem mehet közvetlenül oda, aki megműveli! (Gőgös Zoltán: Mert uniós rendelet ezt mondja ki.) Ez nem így van, ezt határozottan cáfolom, ilyenről szó nincs. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Azt mondja, hogy aki megműveli a földet, ahhoz menjen a támogatás. (Gőgös Zoltán: Két év után.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés