GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Miután elég sok mindenre reagáltam menet közben, most Font képviselő úrnak válaszolnék, aki mondott egy-két új dolgot. Pontosabban újat nem, mert ezeket elmondta a nyílt napon is, és én ezekkel továbbra sem tudok mit kezdeni. Például nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ha az Európai Unió egyszer világosan megmondja, hogy a nemzeti támogatások esetében a 2004-ben európai uniós tizenöt tagországban alkalmazott módszereket kell alkalmazni, akkor nem értem, miért mondja azt, hogy mi miért vezettük be a top up kapcsán az SPS-szerű elosztást, amikor 2007-től kötelezően SPS-t kellett alkalmazni a régi tagországokban. Egyszerűen nem volt más lehetőségünk. (Font Sándor: Vagy?) Semmiféle "vagy" nincs. Ez pontosan úgy szól, hogy "megfelelő közvetlen kifizetések támogatottsági feltételeit, amelyek a 2004. április 30-i összetételű közösségben a tagállamokra akkor voltak alkalmazandók". Ennél egyértelműbben nem lehet fogalmazni. (Font Sándor: A régi uniós tagországokban.) Szó sincs, képviselő úr, a régi tagországokról. Arról van szó, hogy top upot mindig a tizenötök feltételrendszere alapján fizethettünk, 2007-től pedig mindig csak SPS alapon fizethettük. Nem SPS alapon, hanem a termeléstől elválasztva kellett fizetnünk. Ezért döntöttünk így. Egyébként nagyon várom a beadványokra adandó alkotmánybírósági választ, hiszen mi egy európai uniós jogrendbe illesztettük be ezt a rendszert.

Többen mondták, hogy egy-két paragrafust kezeljünk rugalmasabban. Egészen addig tudunk a rugalmasságban elmenni, amíg nem sértünk uniós rendszert. Font képviselő úr is mondta, hogy az 50 százalék lefölözés fölé nem tudunk menni. Egyéb elemeket még alkalmazhatunk, az adótörvény itt van előttünk, azokba még bele lehet tenni olyan különböző szabályokat, hogy ezt megnehezítsük. Továbbra is állítom, miután a három évtől visszaléptünk, még ha ezt százszor elmondták is - itt van a módosító javaslat -, az elején leszögeztük, hogy ebben már korrekciót tettünk. A két évet meg azért kell meghagyni, mert a termelésbiztonsághoz mindenképpen kell az, hogy aki ezt a jogosultságot egyszer megszerezte azzal, mert tizenöt-húsz éve dolgozik valamiben, utána legalább két éve legyen arra, hogy ha tőle független okok miatt, mert nem ő mondja vissza a bérletet, hanem lejár a bérleti szerződés, és a bérbeadó nem akarja neki továbbra is bérbe adni, ami természetesen szíve joga, akkor ne hozzam olyan helyzetbe, hogy egy tizenöt év alatt megtérülő beruházás feltételét kirántsam alóla. Hanem adjak neki legalább két évet, hogy ezt a dolgot pótolhassa, ugyanis csak akkor tudja lehívni a támogatást, ha megfelelő földterülettel rendelkezik. Ezt azért elég sokan próbálták elmondani, és remélem, mindenki meg is értette, hogy hiába van jogosultsága, az csak egy darab papír, ha nincs földterülete, nem tudja lehívni, ugyanúgy nem jár neki jövedelemkiegészítés. Bármennyire is keletkeztettünk vagyoni értékű jogot, az föld nélkül érdemben semmit nem ér. Ezt mindenki pontosan tudja, csak nem biztos, hogy mindenki így akarja érteni.

Szeretném jelezni, hogy az osztatlan közös tulajdonnak az azonnali és mindenkinek való szétmérését azért tartom értelmetlennek, mert az óriási költség, és azokat a karókat, miután ezeket általában egy tömbben művelik, másnap ki fogják szántani. Nem tudom, hogy van-e nekünk az adófizetők pénzéből kidobnivaló 17-18 milliárd forintunk értelmetlen dologra. Aki kéri és megelőlegezi ennek a költségeit, annak kimérjük és ki is fizetjük, de csak annak, aki önmaga használni akarja. Ha van egy százhektáros tábla, azt miért mérjem én ki háromtized aranykoronákra, amikből összeáll egy ilyen? Én is vagyok bent osztatlan közös tulajdonban valami réten kéttized aranykoronával. Kimérethetem azt magamnak, csak értelmetlen, meg hát mit csinálok vele? Aki meg használni akarja, és értelmes méretű egysége van, az meg természetesen használja, ha akarja, de ezeknek a földtulajdonosoknak egy része azt se tudja, hol van a földje. Ezt onnan tudom, hogy jön hozzám a fogadóórára, és hozza be a papírt, mert megkapja a felszólítást mint tulajdonos, hogy a parlagfüvet irtsa ki, és akkor mondja, most szembesült vele, hogy ő örökölt ilyen földet. Azt gondolom, hogy emiatt nem kellene szétméretni a területeket.

Egyébként pedig úgy gondolom, hogy ezt annak idején nem kellett volna megcsinálni. Teljesen felesleges volt ilyen alapon ezt lerendezni. Nem tudom, mi értelme volt, de most nem tetézhetjük a bajt azzal, hogy karókat verünk le olyan helyre, amit másnap ki fognak szántani.

A földhasználat kapcsán az Európai Uniót nem zavarja ez a rendszer, mert semmi köze hozzá, ugyanis a földhasználatot úgy kell igazolni, hogy megfelelő helyes mezőgazdasági gyakorlatot kell rajta alkalmazni. Azt nem vizsgálják, hogy milyen jogon van az ő művelésében a föld. A másik: pont ma küldtem ki egy körlevelet a földhivatalokba, az Igazságügyi Minisztériummal egyeztetve, amiben leírom, hogy a jelenlegi polgári törvénykönyvből levezetve egyértelműen megállapítható, hogy szótöbbséggel dönthetnek az osztatlan közös tulajdonosok a terület hasznosításáról. Tehát nem kell százszázalékos szabály, nem kell azokat a trükköket játszani, hogy letétbe helyezgetnek pénzeket, ugyanis ez utána megperelhető és megtámadható, de ha a tulajdonost nem lehet elérni, az nyilván nem tudja se megperelni, se megtámadni ezt a történetet. Mert ebből adódott a probléma, és ezért feszegették többen és dörzsölték a kezüket, hogy ezzel is egy jó nagyot tudnak majd rúgni a társas vállalkozásokba. Szeretném jelezni, hogy családi gazdálkodók is bérelnek osztatlan közösségi földtulajdonokat. Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy ez a téma rendben van. Innentől kezdve egységes joggyakorlat lesz a földhivatalban, és ez alapján ki fogják adni a földhasználati jogosultságot, ha a tulajdonosoknak legalább a fele plusz egy ember aláírja az ilyen típusú bérbeadási papírt. Úgyhogy ez a kérdés innentől nem kérdés. Ezt nagyon sokan felvetették, és nemcsak társas vállalkozások, hanem családi gazdálkodók is több fórumon jelezték ezt a kérdést.

A Jakab képviselő úr által kért rendeletek készülnek. Én nem láttam a Fidesz-kormány idején sem egyetlenegy olyan törvényt, amely mellett ott lett volna az összes végrehajtási rendelet. Néhányat akár be is tudunk mutatni, a legfontosabbakat, de ebben rengeteg, egy sor technikai rendeletmódosítás is van, nem hiszem, hogy a törvény elfogadása ezen múlik. Ez pont ugyanaz, mint amikor hatástanulmányokat követelnek rajtunk. Az szokott ilyet követelni, aki pontosan tudja, hogy akármit csinálunk, úgyse fogja ezt a törvényt megszavazni, de valami indoka legyen az elutasításra. Ezt minden egyes törvénynél eljátsszák. Ez pont ugyanaz, mint hogy nem volt egyeztetés. Az összes termékpálya jegyzőkönyvét tudom csatolni. A FÖVÉT-en legalább négy egyeztetés volt, és mindegyiken ott volt az összes szervezet képviselője, hiszen a termékpályákban is szavazati joggal vannak benne. Azt nem mondom, hogy mindenhol egyhangú szavazás volt, de hogy az átállás valamennyi termékpályán többséget kapott, és messze többséget kapott, az azt is bizonyítja, hogy a szakma meghatározó szereplői - ráadásul azok, akik értik, mert a termékpályára nyilván azokat küldik, akik talán el is olvassák azt, amiről ott vitatkozniuk kell - támogatják ezt a rendszert, mert úgy ítélik meg, hogy sokkal stabilabb és sokkal kiszámíthatóbb viszonyokat teremt.

Úgy gondolom, az egy vélelmezett probléma - és nem hiszem, hogy valóban problémát okoz -, hogy tömeges lesz a jogosultság föld nélküli értékesítése. Ezt én teljesen kizártnak tartom. Nincs olyan elmebeteg ember, aki ezt meg fogja próbálni, értelmetlen ugyanis, és nem is lesz rá vevő Magyarországon, mint ahogy nem volt ilyen a többi országban sem. Ausztriában például 1 százalékon belül van ez a történet, ahol jogosultságot értékesítenek.

Azt is elmondta a fiatal gazdák képviselője, hogy a fiatalok nyilván minden országban azt szeretnék, hogy ezt akadályozzák meg. Mi elmegyünk addig a maximális lehetőségig, amit az Európai Unió enged a lefölözés kapcsán, és ha nagyon igényli az agrárszakma, annak se állunk ellen, sőt akár kezdeményezhetjük is, hogy még valamilyen illeték- vagy adószabályokkal is megnehezítsük ezt a kérdést, ugyanis nem az a célunk, hogy bárki is spekulálhasson ezzel a történettel.

Komoly filozófiai vita van köztünk agrárügyekben, főleg a termelési formák megítélését illetően, sőt tényleg már majdhogynem a gyűlölet szintje van, azért, mert volt egy-két gazember a társas vállalkozások átalakításánál. Azért utálom ezt a dolgot, mert az én apám is huszonnyolc évig volt téeszelnök, semmit nem harácsolt, nekem ebből semmiféle vagyonom nem származik, és marhára utálom, ha általánosítanak, és újra elkezdünk zöldbárózni, képviselő úr - nincs itt Ángyán képviselő úr -, de ezt csinálták a kilencvenes évek elején is. Higgyék el, hogy nagyon sok tisztességes ember van ezek között, és nem mindenki gazember. Most pedig itt egy olyan általánosítás van, állítom, hogy képviselő úrnak fóbiája van ettől a körtől, de nem tudom, miért van vele baja. Elmond bizonyos számokat, hogy mennyi támogatást kapnak, meg mennyit vesznek igénybe, de soha nem teszi hozzá, hogy mennyit állítanak elő a magyarországi mezőgazdasági termelésből, ami egyébként a fogyasztók asztalára kerül normális minőségben és versenyképes módon.

(21.10)

Miért kell ezt a közeget állandóan támadni, és miért kell mindig a rosszat látni csak bennük? Szó nincs erről. Mi soha nem bántunk semmiféle kistermeléssel kapcsolatos dolgot. Sőt segítjük, próbáljuk - nyilván amennyire lehet - megerősíteni, de megerőszakolni nem tudjuk a rendszereket. (Jakab István közbeszólása.) Tehát azt gondolom, ezt egyszer és mindenkorra abba kellene hagyni.

Azt gondolom, abban viszont tényleg nem vagyunk partnerek, hogy újabb 5-600 ezer szereplő kerüljön ebbe a rendszerbe, mert nem fog tudni belőle megélni. Amikor itt a faekéről beszéltem, akkor azt mondtam, hogy megint kidobnánk egy csomó fejlesztési pénzt, és bejönnének helyette olyanok, akik annak idején nagyon örültek, amikor kaptak az Antall-kormány idején 500 ezer forintot, hogy vásároljanak egy traktort, aztán év végén meg hozzám hozták, hogy vegyük meg a cégnek, mert nem tudnak vele mit kezdeni. (Jakab István: Ilyen is volt.)

Most meg lehet ezt csinálni megint, ilyen célirányos támogatásokat, csak értelmét nem látom, mert ugyanúgy kidobunk megint egy működő vagyont meg egy működő rendszert, ahogyan kidobtuk a 90-es évek elején is. Teljesen értelmetlen módon, hiszen voltak országok, amelyek ezt nem ilyen ostoba módon csinálták meg - például Szlovákia meg Csehország -, hanem megtiltották, hogy ezeket a birtokokat szétszedjék, ahogy megtiltották Kelet-Németországban is, és bizony-bizony most ezekkel kell hogy versenyezzünk. (Jakab István: Államtitkár úr, Szlovákiában megvannak a családi gazdaságok.) Vannak, igen, alakultak mellette, de azért a zöme nagybirtokon működik, és semmiféle problémát nem okoz nekik. Mindig azokkal jönnek példával, csak ilyenkor ezeket a példákat elfelejtik, hogy nem ilyen. Tehát nincsen fóbiájuk ezzel kapcsolatban.

Nincs fóbiájuk azzal kapcsolatban sem, hogy azonnal farkast ordítanak, ha bármi történik, olyanokat mondanak, hogy kössük össze a földforgalmat meg a jogosultságot. Akkor ezek szerint ezeket ki kell zárni ebből, mert ugyanis ők nem vehetnek földet. Ha most összekötöm ezt a dolgot mereven, akkor egyszerűen megtiltom a társas vállalkozásoknak azt, hogy jogosultságot szerezhessenek. Azért azt gondolnám, hogy ezt nem kellene csinálni, bármennyire is problémájuk van ezzel a körrel. Nem tudom, miért, egyébként ez számomra teljesen érthetetlen, ahogy nekem semmi bajom nincs a családi vállalkozókkal. Persze, akiknek egy része ugyanúgy a társas vállalkozások vezetői, csak akkor jobb adószabályokat csináltak a 2000-es évek elején, aztán azért. Tudok olyan rt.-igazgatót, aki őstermelő, családi vállalkozása van, meg vezérigazgató egy részvénytársaságban.

Persze ezt lehet csinálni, meg van értelme, csak én nem gondolom, hogy ettől előbbre megy a magyar mezőgazdaság. Nem ugyanazon a pályán mozognak, nyilván, sem ellenőrzési, sem adózási, sem egyéb tekintetben. Amivel semmi baj, mert kisebbek, segíteni kell őket, továbbra is azt mondom, és nagyon remélem, hogy azért egyszer talán túl leszünk ezen. Nem hiszem, hogy hamar, mert nem az a politikai helyzet van - Herényi Károly elment -, nem az a világ van, amikor értelmesen lehet dolgokról beszélni, mert mindig mindenki azt látja maga előtt, hogy hogyan tudja majd biztosítani a helyét a következő parlamentben, és hogyan tud egymásra nagyobbakat mondani.

Én meg azt gondolom, hogy ennél azért ez a szakma többet ér, és ezt látom ezek mögött a vélemények mögött, és ezt látom a mögött is, amikor tényleg itt most próbáljuk a kormányzattal szembe vinni az 1,8 millió földtulajdonost. Akivel nekünk semmi bajunk nincs, csak azt mondjuk, hogy elégedjenek meg azzal a bérleti díjjal, ami egy évben 70 milliárd forint. Pontosan ugyanannyi, mint az ágazat adózás utáni eredménye.

Semmilyen tulajdonosi jogot nem vonunk el, mert mindenki eldöntheti, hogy maga akarja-e művelni a földet, vagy pedig bérbe adja, vagy eladja. Semmiféle korlátozás senkinek nincs, de akkor nyilván a következményét, a kockázatát is viselni kell, és ezért nem lehet történelmi jogokat odaadni olyanoknak, akik semmilyen kockázatát nem viselték az elmúlt 15 év mezőgazdasági tevékenységének. Milyen alapon? A történelmi jogot azoknak kell adni, akik bizonyos kockázatát ennek a történetnek vállalták.

Egyébként, képviselő úr, nem tudom, honnan vette ezeket a területi számokat. Itt a bővített területtel 2006-ban volt 40 ezer hektár, 2007-ben 45 ezer, 2008-ban meg 46 ezer hektár. Nem tudom, honnan vette, akkor ezek szerint egyhektáros termelőket érint csak ez a történet, én nem gondolnám. Itt valami óriási félreértés van, ez azt jelenti, hogy 0,8 meg 0,9 százaléka az összes területnek, ami bővülés volt, és 2006-ban kevesebb volt, mint 2007-ben. Ennyit a spekulációról. Nem tudom, nekem ez az MVH szabályzataiból van (Font Sándor: Ajánlom elolvasni a miniszter úr válaszát.), és minden évben több a rendszerből kilépő, mint a belépő, ezt is csak szeretném jelezni. Úgyhogy itt szó nincs arról, hogy tömeges problémákat okoznánk ezzel. Nyilván, ha ez így történne, akkor egy rendszer nem kőbe van vésve, hiszen törvényt is lehet módosítani egy nap alatt, ezt bebizonyítottuk a kárpótlási törvénynél is. De szerintem ez semmiféle problémát nem fog okozni senkinek.

Úgyhogy, tisztelt képviselőtársaim - nem mondom, hogy hölgyek és urak, mert úgy látszik, ez a szakma már nem annyira a hölgyek részvételéről szól -, csak azt tudom mondani, hogy nyilván meg fogom nézni a módosító javaslatokat, de azzal biztosan nem tudok mit kezdeni, hogy 2013-as bevezetés legyen. Ugyanis azt sem tudjuk, hogy 2013 után milyen lesz a közös agrárpolitika, arra ráépíteni most egy SPS-rendszert, úgy gondolom, elég komolytalannak tűnik.

Tisztességesebbnek tartom azt, hogy mondják ki - ki is mondták egyébként -, hogy nem támogatják, mi megpróbáljuk ehhez a parlamenti többséget megszerezni. Ha sikerül, bevezetjük, ha nem, akkor bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ez az ágazat érdeke, meghajlunk a parlamenti többség döntésének. Ezt elmondtuk többször, de addig, ameddig ez a kormány hatalmon van, és erre mondtam, hogy mi eldöntöttük, hogy bevezetjük, és be is fogjuk vezetni, abban az esetben természetesen, hogyha ehhez meglesz - hozzáteszem, nem kellene hozzá - a parlamenti felhatalmazás. Csak mi eddig is tisztességesen játszottunk, és azt gondolom, ezután is tisztességesen fogunk.

De a szakmát művelők többsége érdekében is nagyon remélem, hogy az a társaság is, akik most persze ellenünk vannak hergelve, mert nyilvánvaló, hogy erről is szól ez a történet; annyira látszik, hogy szervezett, szélsőjobbot bevető - Morvai Krisztinát is bevető -, a nyílt napra is, persze ez kell a show kedvéért. (Font Sándor közbeszólása.) Ott ült a hátsó sorokban, és a kérdésekből, a nyolcból hetet ő írt szerintem, legalábbis már találkoztam vele. Ez biztosan jó ötlet, meg jó dolog, szükség van ezekre a szavazatokra, ebben is biztos vagyok. (Jakab István: Ez lehetetlen.)

Innentől kezdve azt hiszem, hogy ennek ellenére szerintem ez egy jó törvény, és azt kérem önöktől, hogy támogassák. Egyébként ott volt, csak jelzem neked. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu